Századok – 1994

Történeti irodalom - Együttélő népek a Kárpát-medencében(Ism.: Radó Bálint) III–IV/785

786 TÖRTÉNETI IRODALOM ságcsere etnikai következményeinek megismerése után részleteiben tájékozódhatunk a kárpát-medencei magyar, cigány és szerb kisebbségek helyzetéről. A fejezetet négy, az etnikai összetétel alakulásáról tudósító táblázat zárja. A németekról szóló fejezet elsó felét Engel Pál, a másodikat Tilkovszky Lóránt írta. Engel Pál az ismertetést az először Gizella királyné kíséretében az országba érkezett páncélos lovagok tárgyalásival kezdi, majd folytatja a nyugat-európai túlnépesedés miatt régiónkba vándorolt parasztokkal. Megvizsgálja az erdélyi és szepességi szász etnikai tömbök létrejöttének körülményeit és méltatja azt a szerepet, melyet a németek Magyarország városi fejlődésében betöltöttek. Szót ejt a német származású polgárságra a középkor végén jellemző Habsburg-pártiságról, mely a magyar nemesi nacionalizmusra adott válasz volt. Tilkovszky Lóránt arról szól már, hogy a 18. században három nagy hullámban telepítenek németeket Magyarországra, III. Károly, Mária Terézia és II. József idején. Megismerhetjük a telepítés körülményeit, a telepítők tevékenységét, az őket vezérlő elveket. A német városi polgárság érdekei Pest-Budán, Sopronban, Pozsonyban, a szepességi városokban egybeestek a magyar polgárosodás érdekeivel. A 19. században már számos német származású, magyar öntudatú neves személyiséggel találkozunk. Az erdélyi szászok — féltve kiváltságaikat — szemben álltak az Erdély és Magyarország egyesítését célzó reformkori törekvésekkel. Míg a 18. századi betelepültek leszármazottai, s a szepesi szászok is a magyarok oldalára álltak az 1848-49-es szabadságharcban, az erdélyi szászok Habsburg hűségen maradtak. Tilkovszky Lóránt összehasonlítja az 1868-as liberális szellemű nemzetiségi törvényi a különösebb gondot még nem okozó 1879-es törvénnyel, mely a magyar nyelv tantárgyként való oktatását tette kötelezővé a nemzetiségi iskolákban, és a magyarosító célzatú, s ezért okkal sérelmezett 1907-es Lex Apponyival. 1906-ban megalakul a Magyarországi Német Néppárt. Az 1918-as forradalom törvényhozása autonóm nemzetiségi területeket helyez kilátásba, s rendeletet hoz arról, hogy a szülők országszerte maguk dönthetnek gyermekeik anyanyelvi oktatásáról. Az 1919-es események alatt megkezdődött a nyugat-magyarországi német autonóm terület kiépítése. A forradalmak után a nemzetiségiigyi miniszter a bácskai német származású Bleyer Jakab lett, aki az 1924-ben megalakult Magyarországi Német Népművelődési Egyesület ügyvezető alelnökeként működött tovább 1933-ban bekövetkezett haláláig. Betekintést nyerünk az 1938 őszén megalapított Volksbund tevékenységébe, a bécsi német népcsoport-egyezmény következményeibe, megismerkedhetünk a Hűségmozgalommal, a németség II. világháború utáni kálváriájával, és a pártállami évtizedek nemzetiségi kirakat-politikájával. Käfer István „Szlovákok" című összefoglalása kiemeli, hogy a szlovák olyan nép a Kárpát-medencében, mely nem tekinthető bevándoroltnak, s nincs anyanemzete a Kárpátok koszorúján kívül. Magyarhon, Hungária történelme egyben a szlovákok történelme is. Igen szemléletes példákkal érzékelteti, hogy az „ezeréves elnyomás" fantomkép, s hogy a magyarosítás megítélésében mutatkozó felfogás sokszor mennyire történetietlen és túlzó. Ugyanakkor több figyelmet érdemel a szlovák nyelvű irodalom kibontakozása Magyarországon. Bizakodik abban, hogy a Kárpát-medencei magyar-szlovák együttélés történeti elemzésében és értékelésében egyre inkább а józanság fog érvényesülni. Szász Zoltán munkája a „Románok" című fejezet, melyben először a románság erdélyi megtelepedéséről olvasunk. Képet kapunk az erdélyi román társadalom fokozatos kettészakadásáról nemesekre és jobbágyokra, a szűk „köztes rétegről", a görögkeleti papságról, а kenézek közül kikerült Hunyadiakról és társaikról, arról, miként kaplak elsősorban a havaselvi vajdák magyar támogatást a török elleni védekezésben, mit jelent a Vitéz Mihály-féle erdélyi epizód a magyarok és románok egymásról való vélekedése szempontjából, hogyan próbálták anyanyelvi könyvnyomtatással a protestáns erdélyi fejedelmek az ortodoxiát reformálni, s végül hogy jött létre Habsburg kezdeményezésre 1697-ben, illetve 1701-ben a görögkatolikus egyház. Ezzel elérkeztünk a 18. század nagy öntudat-alakításához, a budai, nagyszombati, bécsi, római egyházi és kulturális kapcsolatok, Balázsfalva, a két Micu-Klein, Gheorghe Sinçai és Petru Maior korához. Megjelenik a kontinuitás elmélete, ekkor még római-román vonatkozásban. A fejezet megvizsgálja a Supplex Libellus Valachorum célkitűzéseit, s azt is, miként került szembe egymással a két nép „éppen a nemzetté válás folyamatának lezárulása pillanatában". 1848-49, az unió kérdése, a kiegyezés kora, Tisza István gróf tárgyalásai a román nemzeti mozgalom vezetőivel, Gyulafehérvár, a királyi Románia kisebbségi politikája, Észak-Erdély és a Székelyföld visszakerülése, majd a második világháború utáni idők egyre drasztikusabb romániai magyarellenes fejleményei mind-mind terítékre kerülnek. Szakály Ferenc а szerbek kárpát-medencei történetét írta meg. Az első fél évezredről csak annyi mondható el, hogy a Száva és Al-Duna találkozása mögötti részeken minden bizonnyal szaporodtak a szerb települések. A török balkáni hódításai nyomán változik meg a kép a 14. században. A magyar királyok felelősnek érezték magukat a balkáni térségért. Szakály Ferenc ismerteti а magyar kapcsolatokat Lazarevics Istvánnal és Brankovics Györggyel. A Szerémség az 1430-as években már nagyrészt szerblakta volt. Sokat megtudunk a magyarnak ismert hadszervezet szerb előzményeiről, a szerbek magyar városfej-