Századok – 1994

Történeti irodalom - John Lukacs: A párviadal. A nyolcvanas párbaj Churchill és Hitler között (Ism.: Tilkovszky Loránt) III–IV/783

783 TÖRTÉNETI IRODALOM a célnak tökéletesen meg is felel. De hadd legyük hozzá, a térség szakemberei számára is hasznos olvasmány és nélkülözhetetlen tájékoztatási eszköz. Harmadszor is le kell írni: kitűnő munka. Niederhauser Emil John Lukacs Л PÁRVIADAL A nyolcvannapos párbaj Churchill és Hitler között 1940. május 10. - július 31. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1993. 369 p. Nincs „örökérvényű" történelem — vallja a szerző, — „hiszen a történelem a múlt soha véget nem érő felülvizsgálatából áll. Tudatában kell lennünk a veszedelmes kísértésnek, mely arra csábít, hogy a történelmet főként a jelen szemszögéből nézzük, de ugyanennyire tudomásul kell vennünk azt is, hogy mindaz, amit ma tudunk, elkerülhetetlenül beleszól a múltról alkotott véleményünkbe." Azt is világosan látja, hogy a történelmi események értelmezése, illetve kiemelkedő szereplőinek értékelése ezentúl is változni fog az eljövendő nemzedékek gondolkodásában és különféle történetírók szemléletében. „Most, amikor könyvemet írom, — [az angol eredeti 1991-ben jelent meg New Yorkban] — a világ politikai és intellektuális története egyaránt vízválasztóhoz érkezett, (vagy, pontosabban, már túl is jutott a vízválasztón)" — mondja a szerző, — aki szerint „a marxizmus és a »baloldali« liberalizmus tekintélyének és következésképpen befolyásának látványos összeomlása" — mint rámutat — „elkerülhetetlenül magával hozza a történelem értelmezésének különféle új, de nem feltételenül üdvözlendő irányzatait." Mert bármennyire is bebizonyosuit a nacionalizmus átütő ereje, amelyet nem lehetett internacionalista elképzelések és módszerek szerint fékentartani, s bármennyire is úgy tűnhet, hogy a kapitalizmus elfajulásaival, a demokráciák korrumpálódásával szemben érthető módon történt kísérlet arra, hogy a nemzetköziségre építő szocializmus ellenében nemzeti keretek közt kínáljanak megvalósulást szocialista törekvéseknek magukat gyakorta forradalminak feltűntető tekintélyuralmi rendszerek, az már mégis nagyon nem kívánatos, sőt veszedelmes jelenség, ha egyes tendenciák szemet húnynak a hitleri nemzetiszocializmus győlöletre alapított embertelensége fölött, s a joggal bírált demokráciákban mégis sokban megőrzött — egyesek által hősi fokon képviselt, a haza és Európa megmentésének nagyszerű erőforrásává fejlesztett — emberjogi és szabadságeszményeket tekintik elavultnak, reakciósaknak. Az 1924-ben Budapesten született szerző, aki 1946 óta az Egyesült Államokban él, ismert történész professzor, 17 könyve közül magyarul is megjelent mái két kötet: „Az Egyesült Államok 20. századi története" (Gondolat Kiadó, 1988) és a „Budapest 1900. A város és kultúrája" (Európa Könyvkiadó, 1991). Ezúttal arra a rendkívül érdekes és figyelemreméltó feladatra vállalkozott, hogy behatóan megvizsgálja Hitler és elszánt ellenfele, Churchill brit miniszterelnök szerepét a második világháború történetének azon nyolcvannapos időszakában, amikor már véget ért a „furcsa háború" névvel illetett szakasz — (a fordító szerintem indokolatlanul vezeti be helyette a „csalóka háború" kifejezést) — sa németek sikeres nyugati hadjárata nagy veszélybe sodorta a Szigetországot is. Ez mégsem adta meg magát fenyegető sorsának, hanem felkészült a védelemre, s szövetségesek keresésébe kezdett — a Kontinentális Európa felmentésére is. A szerző kitűnően ismeri a második világháború történetének hatalmas irodalmát — (igazán sajnálatos, hogy a magyar kiadás nem vette át könyve angol eredetijének jegyzeteit és igen gazdag bibliográfiai összeállítását) — s áttekintően utal azokra a levéltári forrásbázisokra is, amelyekre támaszkodhatott. Kritikusan vizsgálja a Hitlerről, illetve Churchillről eddig megjelent életrajzokat, s ragyogóan von párhuzamot egyéni adottságaik, életmódjuk, társadalmi körülményeik, szellemi világuk oly nagy mértékben eltérő jellemzői között. Az enni, inni, szivarozni szerető, ebéd után jókat szunyókáló, kedélyes, jó humorú, nyíltszívű, érzelemgazdag, hagyománytisztelő, nemes elveket valló, jelentős publicisztikai és történetírói munkásságot kifejtő arisztokrata Churchill szembeállítása a vegetáriánus, sört sem ivó, gyógyszer-szedő hipochonder, kedélytelen, zárkózott, világnézetileg merev és gyűlölködő, demagóg szónok plebejus Hitlerrel — igen élvezetes a történelmi szereplők efféle emberi jellemzését mifelénk sokáig nélkülöző olvasók számára. A szerző józan ábrázolásában a nagy mértékben ösztöneire hallgató, fanatikus és fanatizálni tudó Hitler nem őrült. Mindenekelőtt népben, fajban gondolkozik, de van esze és tehetsége hozzá, hogy állami, birodalmi érdekeket helyezzen előtérbe, ha úgy szükséges. Ugyanakkor a nagy ellenpólus Churchill nem tévedhetetlen hős és gáncsnélküli lovag, de erkölcsi fölénye vitathatatlan, s célja eléréséért szinte kilátástalan helyzetben is, sokak számára eszelősnek tűnt elszántsággal, „egy bulldog makacsságával" száll harcba.