Századok – 1994

Történeti irodalom - S. A. Madievschi: Elita Politica Romániei (1866–1918) (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/777

789 TÖRTÉNETI IRODALOM verbászi irataiból elég pontosan rekonstruálható itteni tevékenysége. Sajnos Varsányi Péter István nem ezekre a kérdésekre koncentrál írásában, hanem hasonlóképpen izgalmas — s lényegében a tárgyhoz tartozó — kérdéseket elemez, mint pl. Mészáros véleménye a szerb mozgalomról és a szerb-magyar viszonyról emlékiratai alapján, vagy Csernovics Péter királyi biztos délvidéki tevékenysége, akiről egyébként a szerzőnek 1988-ban vaskos monográfiája jelent meg. Nem kapunk tehát átfogó elemzést Mészáros munkásságáról a bácsi őrvonal szervezésében, mindenesetre Varsányi tanulmánya felhívja a figyelmet arra is, hogy további levéltári kutatásokra van szükség a kérdés alapos elemzéséhez. Hermann Róbert tanulmányában Mészáros Lázár egyhónapos (1849. július 1-től július 31-ig) fővezéri tevékenységének eredményeit/eredménytelenségét elemzi. A kiváló felkészültségű fiatal történész napról napra, olykor óráról órára követi nyomon a szabadságharc utolsó időszakának eseményeit, s rámutat arra, hogy Mészáros, aki közvetlenül kinevezése után vezérkari főnökére, DembiAski altábornagyra bízta a fővezéri teendők ellátását — mely lépése alkotmányos szempontból is vitatható —, ezzel beismerte azt is, hogy nem érez magában elegendő felkészültséget a hadsereg irányítására. Helyzete rövidesen tarthatatlanná is vált, mert Kossuth kormányzóelnök alkalmi haditanácsok összehívásával mind gyakrabban avatkozott bele a hadjáratok irányításába, a hadtestek mozgatásába, s negligálta a Mészáros-Dembióski duó álial kiadott utasításokat. Mindezt olyan helyzetben, amikor egyre szorosabbá vált az osztrákorosz gyűrű a magyar hadsereg körül, amikor valóban egy határozott, erős kezű főparancsnokra lett volna szükség, aki ha életet nem is, de erélyes, koncepciózus hadvezetéssel legalább időt tudott volna nyerni a szabadságharc számára. Kossuth kapkodó intézkedései, Perczel Mór tábornok saját hivatástudatából fakadó mindenkivel szembeni elégedetlen magatartása, a hadvezetésben mind gyakrabban jelentkező visszásságok nem is eredményezhettek mást, mint Mészáros lemondását. A kudarcokért tehát nemcsak ő felelős, névleges fővezérségének időszakára amúgyis rányomta bélyegét az osztrák-orosz erőfölény. Hermann megjegyzi tanulmányában, hogy Mészáros hadügyminiszteri és fővezéri kinevezésében nagy szerepe volt a véletlennek. Az utóbbil meggyőzően bizonyítja is, a teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a szabadságharc végéig kitartani nem lehetett a véletlen műve. Mészáros Lázár alakítója, formálója, cselekvő részese volt történelmünk egyik kiemelkedő korszakának, tudását, képességeit felajánlotta egy ügy szolgálatára. Kétségtelen, hogy mint hadvezér nem alkotott maradandót, sikeres hadjáratok, de még csaták sem fűződnek nevéhez. Hadügyminiszterként azonban tagadhatatlan érdemei vannak a magyar hadügy szervezésében, s az б nevéhez fűződik az első önálló tisztképző intézményünk, a Magyar Hadi Főtanoda felállítása. A hálás utókornak tehát nem lehet csak az a feladata, hogy Magyarország első hadügyminiszterét hazai földbe temesse el, de életének, tevékenységének jobb megismeréséhez kötelességünk iratait, emlékiratait végre teljes terjedelmükben, pontos szövegközléssel megjelentetni. A színvonalas bajai konferencia anyagának kiadásával a szülőváros felhívta a figyelmet az utókor mulasztására. Ismerve a magyar könyvkiadás jelenlegi helyzetét, csak remélhetjük, hogy a város lendülete és lelkesedése nem törik meg, és esetleg anyagilag is támogatják Mészáros iratainak és emlékiratainak modem megjelentetését. Pelyach István S. A. Madievschi ELITA POLITICÄ A ROMÁN LEI (1866-1918). Chiyiiuíu, 1УУЗ. Lúgos, 208 1. POLITIKAI ELIT ROMÁNIÁBAN (1866-1918) Sz. A. Madievszkij már 1980-ban publikált egy kitűnő munkát ennek а korszaknak a politikai történetéről. Itt ismertetett munkájában ezt folytatta. Most nem eseménytörténetet ír, hanem néhány szempont alapján elemzi az elit összetételét, szereplését, arculatát. Egy rövid, а korszak egészét tárgyaló és általánosságokban mozgó bevezető után néhány általános jellegzetességet állapít meg. A polilikusság ebben az időszakban szakma, presztízst ad, vagyont is, hol a vagyon teszi lehetővé a politikussá válást, hol fordítva. A mintegy 600 képviselő közül mintegy 20-30 volt, akit „miniszteriábilis"-nak neveztek. A választójog igen szűkkörű volt, 358 l'őre jutott egy képviselő (Franciaországban 12 770-re). Madievszkij részletes adatokat közöl a képviselőház társadalmi összetételéről, a többség először a földbirtokosoké, később a burzsoáziáé, de relatív többségben mindvégig a nagybirtokosok maradtak, utánuk első helyen az ügyvédek következtek, akiket a szerző a burzsoázia képviselőinek tekint. A miniszterek 60%-a bojár származású. Csak kivételes volt a szegényebb rétegből származó, mint