Századok – 1994

Történeti irodalom - Mészáros Lázár emlékezete (Ism.: Pelyach István) III–IV/774

lie TÖRTÉNETI IRODALOM hogy rendszeres előfizetője a Pesti I lírlapnak, és levelező tagja a Magyar Tudós Társaságnak. Kétségtelen, hogy a hadügyminiszter 1848-as tevékenységével nem szolgált rá a vele szemben megnyilvánuló bizalmatlanságra. Óriási energiával állította talpra a hadügyminisztériumot, szervezte a magyar hadügyet, s védte annak önállóságát az áprilisi törvényekben és uralkodói rendeletekben biztosított keretek között Nem támogatta (szakmai szempontok alapján nem is támogatliatta), hogy a katonaságot „azonnal magyar rámába" tegyék, úgy vélte, ezt csak fokozatosan lehet megvalósítani, akkor lesz a hadsereg az alkotmányosság támasza. Ebben a kérdésben támadt éles vitája Kossuthtal és a radikálisokkal, s végül is ez, és szerencsétlen délvidéki hadvezéri működése eredményezte, hogy augusztustól politikai támadások kereszttüzébe került. Szeptember 11-én lemondott a Batthyány-kormány. Mészáros nem tartózkodott a fővárosban, a Délvidéken Szenttamás harmadik ostromát készítette elő. Lemondó nyilatkozatát tehát nem nyújtotta be, sőt az eseményekről is csak pár napos késéssel értesült. Batthyány második — sikertelen — kormányalakítási kísérlete után megalakult az új végrehajtó hatalom, az Országos Honvédelmi Bizottmány, s ez új helyzetet teremtett Mészáros számára is. Ács Tibor tanulmányában azt elemzi, hogy hogyan viszonyult a megváltozott körülményekhez Mészáros, és az uralkodó jóváhagyása nélkül alakult végrehajtó hatalom — az OHB — milyen szerepbe kényszerítette a testület tagjává választott hadügyminisztert. 1848 októberétől — látszólag — megszilárdult Mészáros helyzete a hadügyminisztérium élén. Október 1-én a képviselőház egyöntetű helyeslése mellett az 01 IB tagjává választották, s ő beszédében minden tehetségét örömmel ajánlotta fel „a haza javára". Kossuth is támogatásáról biztosította, bár alig másfél héttel korábban még árulással gyanúsította. Véleményének gyors változása azzal magyarázható, hogy októbertől Mészáros volt az egyetlen még uralkodó által szentesített miniszter Magyarországon, s a kialakult kritikus helyzetben ő képviselte legalábbis a sorezredi tisztek szemében — az összekötő láncszemet a magyar alkotmányosság, törvényesség és a dinasztia között. Megtartása tehát alapvető érdeke volt az OIIB elnökének is. Rövid idő alatt kiderült azonban, hogy szinte feloldhatatlan hatásköri ellentétek feszülnek a miniszter és az elnök között. Ács hosszan sorjázza tanulmányában azokat az intézkedéseket, amelyekkel Mészáros október elejétől megpróbálta egységesíteni a hadügyi igazgatást, biztosítani a hadsereg ellátását, felszerelését, növelni a harcértékét. Kossuth azonban számtalan esetben az ő megkerülésével, sőt tudta nélkül döntött s intézkedett fontos katonai kérdésekben. Mészáros, aki szigorúan szakmai szempontokat próbált meg érvényesíteni a hadügy szervezésében — az OHB keretei között is —, a politika primátusát itt is érzékelve többszöri lemondással tiltakozott ez ellen. Kossuth és az OHB tagjai azonban tartva a lemondás elfogadásával járó demoralizáló hatástól, mindannyiszor maradásra bírták a végrehajtó hatalom politikájával egyébként azonosuló hadügyminisztert. A gyakori viták közepette Mészáros december közepén - több képviselő és tiszt rábeszélésére -— elvállalta az alakulóban lévő felső-magyarországi hadtest főparancsnokságát. A hadiszerencse — akárcsak a Délvidéken — itt is elpártolt tőle, s január elején több levelében sürgeti, hogy nevezzenek ki a helyére egy fiatal, energikus tisztet. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy ismereteink szerint Kossuth nem nevezte ki Damjanich tábornokot Mészáros helyébe, ő csak egy lehetséges jelölt volt erre a posztra. Kormányhivatalának ismételt átvétele után Mészáros április végéig, utolsó lemondása elfogadásáig továbbra is két malomkő — saját szakmai meggyőződése és elvei, és Kossuth gyakran politikai indíttatású katonai intézkedései — között őrlődött. Ács Tibor „eseménytörténeti vázlata" jó kiindulópontja lehet az OHB és Mészáros kapcsolatát elemző további történeti kutatásoknak. A következő tanulmány szerzője Varsányi Péter István Mészárosnak a bácsi őrvonal felállításában kifejtett szervezőmunkáját elemzi 1848 nyarán. Ennek, a Bács-Bodrog vármegye déli részén húzódó védvonalnak volt a feladata, hogy megvédje a megyét a határőrvidékről betörő szerb felkelőktől, és a Szerbiából tömegesen érkező szerviánusoktól. Több, kifejezetten érdekes probléma tárgyalására kínált lehetőséget a dolgozat témája. A teljesség igénye nélkül említünk meg néhányat: a Batthyány-kormány itt, a délvidéki szerb felkelés kitörésekor szembesült először azzal a szorító ténnyel, hogy kevés fegyveres erő áll rendelkezésére az áprilisi vívmányok megvédéséhez, s ezért erre az órvonalra vegyesen vezényeltek nemzetőr- és honvédzászlóaljakat valamint régi sorezredi egységeket; ezzel kapcsolatban a Délvidékre vezényelt nemzetőrzászlóaljak, amelyek eddig nem tartoztak a hadügyminiszter hatáskörébe, a mobilizáció, vagyis saját lakóhelyükről történt kimozdításuk után értelemszerűen Mészáros rendelkezése alá (is) kerültek, s ebből alkalmanként éles haiásköri viták keletkeztek (példa erre Mészáros és Szemere belügyminiszter ingerült levélváltása 1848 július első felében a nemzetőrség mozgósításáról és táborba indításáról); az őrvonal szervezése önállóságot, kezdeményezőkészséget követelt a megyei hatóságoktól is, valamint olykor erőn felüli áldozatvállalást, hiszen a helyben kiállított és odavezényelt katonaság ellátásáról nekik kellett gondoskodniuk. Mészáros nemcsak Pestről, rendeletekkel szervezte a védvonalat, de délvidéki útjai során (1848. augusztus 7 14-ig és augusztus 27-től október l-ig) a helyszínen tájékozódott, s