Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József írásai az Augsburgi Allgemeine Zeitungban III–IV/737

DOKUMENTUMOK 757 Úgy hiszem, elismerhetjük, hogy e javaslat elfogadása egynéhány nehézséggel együtt járna - de tegyük fel, hogy a nehézségeken túljutnánk, és Magyarország engedelmeskedett volna, illetve hogy az ország érzéseire és érdekeire nem kellene tekintettel lenni, akkor Ausztria, mint alkotmányos ország, mit nyert volna ezáltal? Ha az osztrák hadügy-, pénzügy- és kereskedelmi miniszter ezen ágakat Magyarországon is igazgatja, akkor kormányzásának e részéről vagy felelős az osztrák birodalmi gyűlésnek, vagy nem. Az első esetben a felelősség nemigen lehet más, mint hogy Magyarország közügyeinek azon ágát Ausztria érdekében igazgassa; és ki hiheti, hogy efféle viszony, ahogy az Anglia és gyarmatai között fennállt, Ausztria és Magyarország között fennállhat, különösen, ha az utóbbi országban minden másban alkotmányt engedtek, és ennélfogva a kormányalakítás jogával olyan eszközt adtak a kezébe, amellyel az összbirodalomnak minden pillanatban a legnagyobb nehézségeket okozhatja. Ha Magyarország Ausztriával szemben valamennyire alávetett viszonyba került, akkor annál nem lehet megállni, hanem az alávetést ki kell teljesíteni: a harc elkerülhetetlen; lehet-e hadat viselni anélkül, hogy Ausztria szabadsága veszélybe ne kerülne? - Vegyük csak a második esetet, vagyis azt, hogy az osztrák hadügy-, pénzügy- és kereskedelmi miniszterek a magyar ügyeket is viszik, de az osztrák birodalmi gyűlésnek csak kormányzásuk azon részéért felelősek, amely Ausztriát érinti. Magyarországnak korábban is volt mindig alkotmánya, anélkül hogy a magyar országgyűlésnek ezen ügyek irányításáról számot adtak volna, miért ne lehetne mindezt újra így elrendezni, Magyarország számára tulajdonképpen semmi nem változna -azokat a szavakat használjuk, amelyeket több osztrák képviselőtől hallottunk, és válaszul csak azt kérdezzük: hogy akkor Ausztria viszonyaiban semmi nem változnék-e, és mennyiben hihetjük az ország alkotmányos szabadságával összeegyeztethetőnek, hogy az uralkodó Magyarország egész had- és pénzereje fölött abszolút királyként rendelkezzék? Ha azt hisszük, hogy Ausztria szabadsága ily körülmények között biztosítva van, akkor meg lehet kísérelni: mi azok véleményét tartjuk helyesnek, akik szerint már a civillistától független királyi magántulajdon is összeférhetetlen az alkotmányos szabadsággal. Ha biztosítani akarjuk Magyarország és Ausztria alkotmányos szabadságát, a birodalom mindkét nagy részének önállóságát, és ugyanakkor egyesíteni kívánjuk a kereskedelmi, hadügy- és pénzügyminisztériumot, akkor e minisztériumoknak mindkét ország parlamentjének felelősnek kell lenniük. Hogy ez a felállás lehetséges-e, azt mindenki megítélheti, akinek fogalma van az alkotmányos államéletről; mi szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy efféle viszony, ha megkísérelnők, sokkal több konfliktusra' és nehézségre szolgáltatna alapot, mint a két külön minisztérium megléte, melyek kinevezése ugyanattól az uralkodótól függ. Csak gondoljunk arra az ilyen elrendezésnél kétségkívül gyakran előforduló esetre, hogy egy miniszter egyik országban többségben van, anélkül hogy a másikban ezt elérhetné, és láthatjuk, hogy ez az állás huzamosan fenntarthatatlan. Ha közös minisztériumokat akarunk a felelősség eszméjének, azaz a szabad alkotmánynak a feladása nélkül, akkor közös országgyűlést kell feltételezni, amelyik az így egyesített országok közös ügyeit kormányozná. Úgy tűnik, hogy az osztrák minisztérium — legalábbis akkor, midőn az emlékiratot megalkotta — a magyar és az osztrák országgyűlés egyesítését nem tartotta sem lehetségesnek, sem kívánatos-