Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József írásai az Augsburgi Allgemeine Zeitungban III–IV/737

DOKUMENTUMOK 755 beleegyezését, akkor vajon a magyar király, aki e minőségében szintén alkotmányos uralkodónak volt tekinthető, mégpedig nem csak 1848. március 17-e után, hanem már 1527. november 3-tól, mint osztrák császár, kérdem én, fel volt-e jogosítva arra, hogy örökös tartományaiban olyan jelentős változtatásokat vigyen véghez, mint amelyek lehetővé tették az osztrák alkotmányos kormány létét? E kérdésre adott válaszban rejlik egyúttal annak a jogcímnek a magyarázata is, amellyel az osztrák minisztérium Magyarország jelenlegi alkotmányos berendezkedése ellen fellépett. Akár jogkörén belül maradt az osztrák császár, midőn Magyarország megkérdezése nélkül más népeinek alkotmányt adott — ahogy mi hisszük —: és akkor ez éppen annyira jogában állt Magyarországon, mint Ausztriában; vagy nem állt jogában, ahogy az osztrák minisztérium állítja, akkor pedig Ausztriában épp oly kevéssé, mint Magyarországon. A helyzet mindkét oldalon teljességgel ugyanaz: ha mindezt, ami egyébként oly kézenfekvőnek tűnik, végiggondolták volna, akkor e jogcímet bizonyára nem említették volna meg. - E következtetés szükségszerűsége alól csak egyféleképpen lehet kibújni. A viszonyok azonosságát nem lehetett tagadni, a különbséget a módban kellett keresni, ahogy ugyanazon engedményeket Magyarországon és Ausztriában kiharcolták, és ezt meg is tették. Minden, amit Magyarország a márciusi napokban elért, a királyra gyakorolt nyomásnak a következménye: Magyarország kihasználta az osztrák birodalom nehézségeit, hogy saját függetlenségét kivívja. Ezzel szemben minden, amit Ausztria a bécsi felkelés után márciusban és májusban megszerzett, kizárólag a szabad királyi akarat következménye volt, és ezért épp oly visszavonhatatlan, mint ahogy minden Magyarországnak tett engedmény már magában semmisnek tekintendő. - Visszatartjuk magunkat attól, hogy ehhez a beállításhoz kommentárt fűzzünk. Azt az állítást, hogy a magyar országgyűlés márciusban Bécset megjárt 100 tagú küldöttsége, illetve azon magyar miniszterek, akik időről időre Innsbruckban megjelentek, a császárra, felfegyverzett rezidenciájának és leghűségesebb tartományainak kellős közepén nyomást gyakorolhattak, szükségtelen cáfolni. Nem pártatlanságra számítunk, hanem csupán az olvasó józan belátására, akik ezt a vádat, és azokat, akik azt felhozták, csak egyféleképpen ítélhetik meg. -Úgy hisszük, elégségesen bizonyítottuk, hogy az osztrák emlékiratban a magyar önállóság ellen felhozott jogi alapok nem állnak meg, és ennélfogva világos: hogy az osztrák minisztérium erre felépített követelése nem tekinthető olyannak, melynek Magyarország általi megtagadása jogsértésnek volna nevezhető. De ahogy az egyes emberek között sem elegendő a szigorúan vett jog alapelveihez való ragaszkodás a baráti viszony fenntartásához, úgy a népeknél sem - itt, akárcsak ott, a szigorúan vett jogon túl a méltányosságot is fontolóra kell venni, lia tartós egyetértés a célunk. Tekintsük e szempontból az emlékirat követeléseit, és egy pillanatra vonatkoztassunk el teljesen Magyarország igényeitől és érdekeitől, és kizárólag az alkotmányos Ausztriáéit tartsuk szem előtt. Mivel ennek képviselete volt az osztrák minisztérium első legszentebb kötelessége, az ellen az álláspont ellen, amelyet követeléseik megítéléséhez választottunk, semmi kifogása nem lehet.