Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József írásai az Augsburgi Allgemeine Zeitungban III–IV/737

DOKUMENTUMOK 753 óta állítólag azért tett, hogy Magyarországnak és a többi tartománynak a legutóbbi országgyűlésen törvényesen megállapított elszakadását beteljesítse. Az emlékirat e részét történetinek nevezhetjük. Erre következik annak doktrinér bizonygatása, hogy Ausztria császárának mint magyar királynak a legutóbbi törvényeket, melyek által Magyarország gyakorlatilag független birodalommá vált, nem kellett volna szentesítenie, sót, hogy erre egyáltalán nem is volt feljogosítva. Végezetül az irat az osztrák minisztérium azon óhaját fogalmazta meg, hogy minden Magyarországot és Ausztriát közösen érintő tárgyban — a had-, kereskedelmi és pénzügyben — közös igazgatás vezettessék be, Nem tervezünk védőbeszédet írni a korábbi magyar minisztériumnak, és ezért felesleges az osztrák emlékirat egyes vádpontjaiba belebocsátkozni, de egy rövid megjegyzést bátorkodnánk erről tenni. Minden minisztérium első és legszentebb kötelessége, hogy magát szorosan a törvényekhez tartsa. Ahol az egyes esetre törvény nem áll rendelkezésre, ott az általános alapelvek értelmében, ahogy azok az alkotmányban le vannak fektetve, kell döntenie. Miután az 1848-as törvények — melyeknek a magyar minisztérium létét köszönhette — kimondják, a közigazgatás minden ágában létesítendő saját minisztériumok létesítésével, Magyarország teljes kormányzati függetlenségét, sőt a hadügyminisztérium tekintetében, ahol a leginkább félő volt a két minisztérium közötti konfliktus, a törvény azt is szabályozta, hogy az hogyan kerülendő el. A magyar minisztérium terhére írható-e hát, hogy szigorúan e törvény rendelkezéseihez tartotta magát? Az osztrák minisztérium, amely ugyanilyen helyzetben volt, hasonlóan cselekedett, és egy döntésnél sem kérte a magyar minisztérium beleegyezését, minekutána senki nem tagadhatja, hogy a márciusi napok eseményei előtt fennálló állapotban a magyar ügyek Ausztriáéival egy hajszállal sem voltak inkább összekötve, mint az ezen események által megtörtént. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a tényt, miszerint a legújabb törvények következményei először az alkalmazás során derülnek ki, és hogy az alkotmányos élet eredményeit, melyek közé elsősorban Magyarország teljes kormányzati elszakadása számítható, sokan nem értették meg az első pillanatban, hogy azonban államférfiak, akikre Ausztria történelme bízva van, osztoztak e tévedésben, és a magyar minisztériumnak a rájuk bízott törvények követését a szemére vetették, nehezen volna felfogható, ha nem lenne világos azon módszerből, amellyel az egész emlékirat meg van szerkesztve, hogy az sokkal inkább az osztrák közvéleményhez, mint a magyar minisztériumhoz szól, és a magyar minisztérium elleni panaszok csak felvezetésül szolgálnak ahhoz a fő mondandóhoz, amely körül az egész emlékirat forog: hogy a törvényeket, melyek Magyarország kormányzati önállóságát mondják ki, egyáltalán nem kellett volna meghozni. Mert ezek ellentétesek a Pragmatica Sanctio rendelkezéseivel Mert nem egyeztethetők össze az összbirodalom javával Végül, mert Ausztria császára népeinek március 17-én alkotmányt ígért, és április 11-e előtt — amikor a magyar törvényeket szentesítette — osztrák minisztériumot nevezett ki, és ekképpen egyáltalán nem volt feljogosítva arra, hogy e miniszterek beleegyezése és ellenjegyzése nélkül Magyarország alkotmányában ilyen jelentős változtatást elfogadjon.