Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József írásai az Augsburgi Allgemeine Zeitungban III–IV/737

DOKUMENTUMOK 751 Egyébként is, mivel új események soha nem ítélhetők meg helyesen, és a véletlen alkalom majd mindig okként tűnik fel, érthető, hogy Magyarországnak az első pillanatban kizárólagos befolyást tulajdonítottak a bécsi eseményekre; nehezebb felfogni, hogy a dolgok e szemléletmódja később hogyan volt fenntartható, és a későbbi nehézségeket is, melyek az osztrák birodalomban támadtak, mindig egyedül és kizárólag Magyarország számlájára írták, mintha azon változásoknak, melyek március óta Ausztriában végbementek, a Magyarország és Ausztria közötti kötelék lazulására semmi hatása nem lett volna. Az egyetlen kapocs, mely Magyarországot és az osztrák örökös tartományokat jogilag a márciusi napok előtt is összekötötte, az uralkodó egysége volt. E jogviszony nem változott meg, de gyakorlatilag nem kellett-e jelentős különbségnek bekövetkeznie, amint mindkét ország szabad alkotmányhoz jutott? Ha Ausztria abszolút állam volt is, Magyarország jogot formált szabad alkotmányra, amit megtartani, és — ahol lehetséges — kiegészíteni törekedett, de ez mégiscsak egy alkotmány maradéka volt. Ország szabad sajtó, önálló bíróságok, miniszteri felelősség nélkül, ország, amelyben a hivatalos bevételeknek csak igen csekély része függ a törvényhozó test elhatározásától, amely saját külügyeire, kereskedelmére és vámrendszerére szinte semmi befolyást nem gyakorol, nem sorolható az alkotmányos országok közé, és ezzel együtt azt is mondhatjuk, hogy Ausztria császára, ha de jure nem is, legalább de facto az állam legfontosabb ügyeiben mint magyar király épp annyira abszolút volt, mint örökös tartományaiban. A nagyobb különbség talán abban állt, hogy Magyarország a kormány azon cselekedeteit, mellyel elégedetlen volt, nyíltan szóvá tehette, és azokról később országgyűlési sérelmet alkothatott — megakadályozni az efféle cselekedeteket ugyanoly kevéssé tudta, ahogy amott sem tudták. Ki nem látja be, hogy a dolgok ilyen állása mellett, Magyarországon de facto, Ausztriában de jure et facto abszolút kormány mellett a két korona egy személybeni egyesítésének reálisnak kelleti lennie, és hogy a birodalom két része között nem állhatott fenn dualizmus, amikor még az a hatóság is, amelytől mindegyik helyen a legutolsó döntés múlott, egy és ugyanaz volt? De tovább tarthatott-e ez a viszony az Ausztriában elért úgynevezett vívmányok után? Tételezzük fel — hogy a dolgot világosabban lássuk —,hogy márciusban Magyarországon semmi nem változott, és kizárólag Ausztria harcolta volna ki szabadságát: fennmaradhatna-e így a korábbi viszonya Magyarországhoz? Ahogy mondtuk, Magyarország jogilag soha kétségbe nem vont függetlenségének az állami élet gyakorlatában nem szerzett érvényt, és a magyar király a legfontosabb dolgokban de facto oly abszolút volt, mint ahogy az osztrák császár az lehetett. A had-, a pénz- és a kereskedelmi ügy külkapcsolataihoz Magyarországnak nem volt saját kormányszerve, jóllehet azok az osztrák kormányszervek alá sem tartoztak, hanem minden döntés e dolgokban személyesen a királytól függött, aki ezeket az ügyeket Magyarországon is és Ausztriában is ténylegesen teljes abszolutizmussal kormányozta. Tovább tarthatott-e ez a viszony, miután a magyar király Ausztria alkotmányos császárává vált; fel lehetett-e tételezni, hogy Magyarország hagyja magát Ausztriától vezettetni, és a legfontosabb kormányzati ügyek eldöntését ne saját királya akaratára, hanem egy idegen minisztérium döntéseire bízza, amely viszont egy idegen törvényhozás változó többségétől függ, amelyre Magyarország semmi befolyást nem gyakorol? Valójában