Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József írásai az Augsburgi Allgemeine Zeitungban III–IV/737

752 DOKUMENTUMOK azok, akik márciusban ezt képzelték a jövőről, akik abban a hitben ringatták magukat, hogy Magyarország Béccsel szemben azt a szerepet fogja vállalni, mint amit a római provinciák Rómával szemben elfogadtak, azt feltételezték, hogy Magyarországon olyan mérvű igénytelenség létezik, ami aligha található más népeknél, és több tisztelettel viseltetünk az osztrákok közismert józan esze iránt, minthogy róluk e nézeteket feltételeznénk. Magyarország összeköttetése Ausztriával az uralkodó egysége révén jött létre és maradt fenn, és minél korlátlanabb volt uralma, annál szorosabbnak kellett tűnnie az összeköttetésnek, amint másfelől a királyi hatalom korlátozásának a köteléket is lazítania kellett. A történelem ezt már a legutóbbi események előtt bebizonyította, mivel abban az időben, amikor Ausztria egyéb tartományai még befolyásosabb rendi gyűlésekkel rendelkeztek, az összeköttetés Magyarországgal feleannyira volt szoros, mint miután e rendi alkotmányok megszűntek. Hogyan lehetséges amellett, hogy Ausztria alkotmányt vív ki magának, azt állítani, hogy Magyarország és kormánya az egyedüli oka annak, hogy a kötelék, mely az országot a birodalomhoz kapcsolta, meglazult? Avagy azt hinnék, hogy Ausztria az ég által kiválasztott ország, melynek megadatik, hogy az alkotmányos szabadság valamennyi áldását kivívja, és emellett minden előnyt csorbítatlanul megtartson, melyeket csak uralkodója abszolutizmusának köszönhetett? Nem szándékozunk e tárgynál tovább időzni, amely ismertebb annál, mintsem hosszabb magyarázatot igényelne. Ahogy mondtuk, nagyobb tisztelettel viseltetünk Ausztria népeinek közismert józan esze iránt, mint hogy Magyarországgal szembeni efféle követeléseket feltételezzünk. Az a körülmény, hogy Ausztria részéről sem a kormány által, sem más módon nem támasztották azt az igényt, hogy Magyarország a tartományok alkotmányozó birodalmi gyűlésén részt vegyen, a legvilágosabb bizonyítéka annak, hogy az ország függetlenségét nem akarták kétségbe vonni. A Wessenberg-Doblhoff-kormányra maradt, hogy Magyarországhoz intézett emlékiratában ez utóbbit megtegye. Erről majd következő írásunkban bátorkodunk néhány megjegyzést tenni. V Nem volt még hivatalos irat, ami a világtörténelem szempontjából fontosabb eseményre nagyobb befolyást gyakorolt volna, mint az osztrák minisztérium nevében a magyar kormányhoz intézett legutóbbi emlékirat. Ezen akta nyilvánosságra hozásáig a magyar ügyek gyakran viharosan alakultak, de mindig megmaradtak a törvényesség mezején. A végrehajtó hatalom olyanok kezében volt, akiket a törvények értelmében neveztek ki, és az alsóház támogatta minisztérium erős többsége révén a közügyek kellő mederben haladtak, és az országban, a szerbek ellenséges betörését leszámítva, teljes nyugalom és rend volt. Az emlékirat közzététele ennek az állapotnak a további fenntartását lehetetlenné tette. Mivel e dokumentum az osztrák-magyar viszonyok elrendezésének oly fontos mozzanatává vált, szükségesnek látjuk a lap olvasóit röviden annak tartalmával megismertetni. Az emlékirat, a benne foglalt dolgoknak megfelelően, három részből áll. Először is felsorolását tartalmazza mindannak, amit a magyar kormány az ügyek átvétele