Századok – 1994

Közlemények - T. Mérey Klára: A településhálózat változása és ennek okai a Dél-Dunántúlon (1850–1914) III–IV/650

T. Mérey Klára A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT VÁLTOZÁSA ÉS ENNEK OKAI DÉL-DUNÁNTÚLON (1850-1914) A nemzetközi történeti kutatásokban az elmúlt évtizedekben nagyon megnőtt az érdeklődés a településtörténeti témák iránt. Módszertani kérdések egész sora foglalkoztatta nemcsak a történettudomány, hanem a földrajz és a közgazdaságtudomány, a néprajz és a szociológia tudományos kutatóit1

, melynek táborához legutóbb már a jogászok egy kisebb csoportja is felzárkózott.2

Különösen érdekes és a mi szempontunkból tanulságos eredményekhez jutottak az osztrák, a német és a cseh, illetve morva területen dolgozó kutatók.3

Nem maradtak el azonban a magyar történészek sem. A sok összefoglaló és elsősorban módszertani problémákat boncolgató munkák közül megemlítem most Faragó Tamás, Simonffy Emil és Tóth Tibor tanulmányait, akik elsősorban a történeti táj fogalmával kapcsolatos kérdéseket boncolgatták, sok érdekes példával, figyelemre méltó adattal támasztva alá megállapításaikat.4

De utalhatunk még azokra a termékeny vitákra, amelyek Tímár Lajos és Iványosi-Szabó Tibor kandidátusi disszertációi kapcsán kerültek szőnyegre. A jelen tanulmány nem kíván — a nagyrészt elméleti kérdéseket érintő — vitákba beleszólni. Célom csupán az, hogy az alábbiakban felvázoljak egy több éve folyó kutatómunka, adatgyűjtés, számítások és az egyes településtípusok történetének elemzése során kapott eredményekből kialakítható képet, amely Dél-Dunántúl településhálózatának változásait tárja elénk. Szándékomban áll még bemutatni azt, hogy e változások hátterében milyen erők működtek, és hogyan hatottak azok a népünk és hazánk története szempontjából igen változatosnak mondható időszakban. Dél-Dunántúl területe a Balatontól a Dráváig, a Dunától Vas megye határáig négy nagy közigazgatási egységet foglal magába: Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyét. Nagyjából ez az a terület, amely a török uralom idején a hadi felvonulások, a védekezés és a támadás, a harcok színtereként a legtöbbet veszített emberben és termőterületben, a táj megművelt arculatának elvadulása révén. A közös múlt adja meg azt a laza összekötő erőt, amely alkalmassá teszi ezt a területet arra, hogy egységes vizsgálatok színtere legyen. Mint ismeretes, hazánk történetének 19. század első felére vonatkozó szakaszában a megyehatárok politikai jelentősége sokkal nagyobb volt mint utóbb, vagy