Századok – 1994
Közlemények - Tóth István György: A vasi kisiskolák társadalomtörténete a 17–18. században III–IV/579
VASI KISISKOLÁK A 17-18. SZÁZADBAN 603 A paraszti társadalom iskolázatlansága, elmaradottsága a „számtani analfabetizmusban" is kifejeződött. Vas vármegyében 1770-ben csak 45 mester, azaz a tanítók alig 21%-a tanított számtant is, és még ezekben az iskolákban is csak néhány tanuló, akik magasabb díjat fizettek, ismerkedett meg a négy számtani alapművelettel. A tanítók jó része azért nem tanította az egyszeregyet, mert maga is hadilábon állt a számolás tudományával. Vasban a tanítók számtani ismereteit, ellentétben a latintudásukkal, nem írták össze, a szomszédos, fejlettebb Sopron vármegye egyik járásának összeírói azonban 1770-ben figyelmet fordítottak erre is: Vitnyéd mestere, aki csak olvasni tanította gyerekeket, maga is csak az összeadást és a kivonást ismerte, a szorzást és az osztást már nem. Még azok a tanítók sem értették az „aritmetikát", akik pedig valamelyest tudtak latinul is, azaz jártak egy keveset gimnáziumba is. Mihályi mezővárosban a tanító közepesen tudott latinul, „a számtant viszont nem tudja, és ezért erre a gyerekeket sem oktatja", hasonlóan alkalmatlan volt a számtantanításra a „mérsékelt" latintudású sopronnémeti mester is. A páli mester is tudott latinul, ám a számtanhoz egyáltalán nem értett. A jobaházai tanító csak törve tudott latinul, és csak az egyszerűbb műveleteket ismerte. A keresztúri tanító öszszeadni, kivonni, sőt szorozni is tudott, az osztással azonban már ő sem birkózott meg. A kisfaludi mester, Pék István ugyan „absolutus rhétor" volt, azaz a gimnázium mind a hat osztályát elvégezte, de ő is csak három alapműveletet ismert.9 4 Hét évvel az idézett összeírás után, 1777-ben a Ratio Educationis kötelezővé tette a falusi iskolákban is a négy számtani alapművelet oktatását.95 A számtant tanító és a számolni tudó iskolamesterek 1770-ben tapasztalt alacsony aránya azonban arra utal, hogy bizonyára hosszabb idő, több évtized is eltelt addig, amíg elegendő, az „arithmeticában" jártas mestert találtak a falusi iskolák. Igaz, bort rovásra eladni, piacon adni-venni, az ujjain számolni minden parasztember tudott, ehhez nem kellett iskolába járni. A korabeli pénzek és mértékek bonyolult számítási módja miatt azonban nagyobb összegek, bonyolultabb elszámolások esetén a számtant sohasem tanultak éppen olyan hátrányban voltak azokhoz képest, akik elsajátították az alapműveleteket, mint az analfabéta többség az írástudókkal szemben.9 6 A szomszéd falvakban tanuló parasztgyerekek Az iskolatörténet egyik legfontosabb kérdése az, hogy vajon a falusi kisiskolákat csak az adott településen lakó gyerekek látogatták, vagy pedig átjártak oda a szomszéd falvakból is. Erre a kérdésre persze nehéz válaszolni, hiszen a falusi iskolák nem vezettek naplót vagy anyakönyvet, mint a városi gimnáziumok. Az iskolatörténeti irodalom azon az állásponton van, hogy a gyerekek nem mentek át egyik faluból a másikba, azért, hogy iskolába járhassanak, még a filiákból a plébániákra sem.9 7 Ha ez így volna, akkor az iskolatörténet sokkal egyszerűbb lenne, hiszen például az aprófalvas Vas megyében a gyerekek nagy része, méghozzá az iskolaösszeírás és a népszámlálás alapján pontosan meghatározható hányada — akik olyan faluban laktak, ahol nem működött iskola — eleve közelébe sem került volna a betűknek, hiszen a filiákba csak néha mentek ki a plébániás falvak mesterei, hogy egy-egy vasárnap vallási ismeretekre tanítsák az ottani gyerekeket. 1770-ben Vas megyében
