Századok – 1994
Közlemények - Tóth István György: A vasi kisiskolák társadalomtörténete a 17–18. században III–IV/579
VASI KISISKOLÁK A 17-18. SZÁZADBAN 597 ban Pázmány Péter hatására rekatolizált, 1634-ben pátensben szólított fel minden protestáns papot és iskolamestert, hogy azonnal hagyják el a birtokait.71 A végvári katonák és a magánföldesúri hajdúk, valamint a nemesek ugyan továbbra is meg tudták őrizni vallásszabadságukat, de a megye nagy részében a felekezeti harc eldőlt a katolicizmus javára. A kompromisszummal zárult 1647. évi országgyűlés döntése értelmében Vas vármegyében a protestánsoknak tizenkét templomot adtak vissza, továbbá Vépen telket kaptak a templom és az iskola építésére.7 2 Az 1670-es években, a protestáns gyászévtizedben azután Vas megyében is ismét támadásba lendült az ellenreformáció, a katolikusok számos templomot katonai erőszakkal foglaltak el. A soproni országgyűlés három artikuláris helyen engedélyezte Vas megyében a protestáns vallásgyakorlatot: Nemesdömölkön és Nemescsón az evangélikusok, Felsőőrsön pedig a reformátusok részére. A két évvel később kezdődő, török elleni háború viharos éveiben azonban ennek a korlátozásnak nem lehetett érvényt szerezni, a 17. század végén még sok faluban „lappangtak" protestáns lelkészek, tanítók.7 3 A Rákóczi-szabadságharc alatt az evangélikusok és a reformátusok Vas megyében is szabadon gyakorolhatták vallásukat. Hodosi Sámuel református püspök 1708-ban egyházlátogatást is végzett itt, 12 vasi anyaegyházat kereshetett fel, ezek közül csak az erős császári garnizonnal megrakott Körmend volt árvaegyház.7 4 A szatmári béke után ismét megindult az erőszakos ellenreformáció. 1718-ban vármegyei katonasággal űzték el öt református falu lelkészeit és rektorait. Az I. Carolina Resolutiot (1731) követően Vasban is újabb templomfoglalási hullám indult: 1732-ben Kemenesalja 18 falujából tíz evangélikus lelkészt és tizennégy evangélikus tanítót kergettek el, a lakosság ellenállását több helyen katonákkal megtörve. Ugyanebben az évben karhatalommal visszafoglalták a tótsági evangélikus és az őrségi református templomokat, és — ahol volt — az iskolákat is.75 A 18. század a kevésbé látványos, de sokkal hatékonyabb ellenreformáció időszaka. A türelmi rendeletig terjedő fél évszázad ebben a megyében is megszilárdította a katolicizmus győzelmét. Az elnyomás kevésbé durva, mint az előző században, és valószínűleg ezért hatékonyabb. A protestáns lelkészeket már nem küldik gályarabságra, de a vármegyei hatalom folyamatosan zaklatja őket. Állandósulnak a vizsgálatok a titokban áttért katolikusok ügyében, a bíróságok behatolnak a magánélet szférájába, haldoklók gyónása felől faggatódznak, katolikus férjük halála után ismét protestánssá lett özvegyasszonyok, a kálvinista iskolába járó katolikus kisgyerekek felől folytatnak nyomozást. Bíróság elé került, aki a katolikus ünnepeket, vagy böjtöt „megtörte", és szinte mindig a protestánsok nyakába varrtak pert a nyilván mindenhol előforduló káromkodásért, aki pedig a vallásról — akár egy pohár bor mellett — vitatkozott, az könnyen istenkáromlónak minősült.7 6 A protestánsok visszaszorítása az iskolaügyben is jelentkezett. A 17. század végén Vas megyébèn a katolikusok és protestánsok közül gyakorlatilag ugyanannyi főre, 1089 protestáns hívőre és 1011 katolikusra jutott egy-egy, a felekezetéhez tartozó iskola. A Carolina Resolutio után azonban már csak 3-4 protestáns iskolamestert találunk Vas megyében, katolikust viszont több mint kettőszázat. A protestánsok száma is csökkent, de korántsem ilyen mértékben: 1697-ben a megye lakosságának kb.' 52%-a katolikus, 1754-ben már kb. 78%-a. A meggyőződések konjunkturális változásaihoz szokott korunkban talán meglepőnek tűnik, de ez az arány már nem
