Századok – 1994
Közlemények - Tóth István György: A vasi kisiskolák társadalomtörténete a 17–18. században III–IV/579
580 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY volt mind iskolaház, mind pedig valóban tanítással foglalkozó iskolamester is. Pecölön azonban a tanítás nem tekintett vissza nagy múltra: „Itt schola azelőtt nem volt" — írta a püspök, hanem csak az egyházlátogatás előtti évben, 1632-ben építették az iskolát, egy olyan helyre, ahol előtte nem állt semmiféle épület, tehát régebbi iskola sem.2 Egy további faluban, Nicken volt ugyan iskolaház, de ez mester híján üresen állt, tanítás itt nem folyt. A többi tizenkét felkeresett anyaegyházban pedig a vizitáló püspök sem iskolát, sem tanítót nem talált, ezeken a helyeken ekkor nemcsak evangélikus, de katolikus iskolák sem működtek, a gyerekeket senki sem tanította. Öt helyen ugyan valaha folyt tanítás, de ez igencsak régen lehetett, mert erre a régi időre már a falubeli öreg emberek is csak bizonytalanul emlékeztek vissza. Hegyfaluban egy hetvenéves jobbágy emlékezett még az iskolamesterre, de itt „iskolaház ab antiquo (régtől fogva) nem volt". Vámoscsaládon „az oskolaház felől nem tudnak semmi bizonyost mondani, hanem mondják azt hallomásból, hogy a prédikátorház mellett való puszta lett volna [a] helye, de házat rajta soha nem tudnak. Mindazonáltal mestert tartottanak hol együtt, hol másutt" — vallották a megkérdezett öregek.3 Az, hogy az iskolamester iskolaépület híján valamelyik jobbágy házánál tanított, vagy pedig a tanítással egyáltalán nem foglalkozott, a vallomásokból nem derült ki. Rábakovácsi lakói sem voltak biztosabbak, csak vállukat vonogatták a püspök kérdésére: „Mondják hallomásból, hogy scholaház is volt az templomnál, de sem situssát (helyét), sem egyéb jószágát nem tudják nevezni" — vallották.4 A templom javairól feltehetően azért nem akartak tudni, mert az elpusztult iskolaházhoz tartozó földekre a gazdák már rátették a kezüket. A Vas megye legfejlettebb északkeleti részéhez tartozó területen tehát a tizenöt anyaegyházból mindössze kettőben folyt tanítás, ezek közül is az egyik iskolában, Pecölön, alig egy éve indult meg az oktatás. A többi faluból egy helyen korábban tanítottak, erre utal a Nicken árválkodó iskolaház, hét helyen azonban sohasem működött iskola, és a másik öt anyaegyházban is igencsak régen abbahagyhatták a tanítást, ha még a falu legöregebb lakói is csak ennyire bizonytalanul emlékeztek vissza arra, hogy ugyan hol is állhatott egykor a schola. Kis Bertalan püspök egyházlátogatásából tehát világosan kitűnik, hogy milyen kevés lehetőségük volt a parasztoknak a 17. század első felében a vasi falvakban a tanulásra. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez az északkeleti vidék a megye egyik legfejlettebb területe volt, akkor megállapíthatjuk, hogy az iskolai tanulás aligha terjedt még el a vasi falvakban a 17. század első felében. Ennek csak látszólag mond ellent egy öt éwel korábbi, szintén evangélikus egyházlátogatás, amely éppen ellenkezőleg, Vas megye messze legelmaradottabb, délnyugati vidékét, a vendek lakta Tótságot kereste fel. Letenyei István csepregi evangélikus lelkész két társával 1627-ben járta be a tótsági „szláv-vend" falvakat, útjuk során tizenegy anyaegyházba jutottak el: Három helyen nem találtak iskolamestert, másik három helyen volt ugyan mester, de nem tanított, csak harangozott. Csak öt helyen említették meg a mester jövedelmei között azt a pénzt, ami „az deákgyermek tanításától jár".5 Ez az arány önmagában véve nem volna rossz, első pillantásra lényegesen jobbnak tűnik a vármegye északkeleti részében tapasztaltnál. Valójában azonban korántsem biztos, hogy ez az öt mester ekkor valóban tanított is, hiszen másfél évszázad múltán, 1770-ben a tótsági falvakban 11 tanító élt, ám ezek közül mindössze egyetlenegy foglalkozott tanítással, a
