Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
560 DIÓSZEGI ISTVÁN dett, hogy a jövőben nem Beusttal, hanem Andrássyval kell tárgyalnia,18 3 de mintha egy véleményen lett volna a bécsi orosz követtel. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a Bécsből érkező követi jelentések közül egyedül azt találta válaszra érdemesnek, amely az Andrássyval november 14-én folytatott beszélgetésről számolt be. Bismarck levelének első része nem sok újat nyújt az ekkor keletkezett egyéb külügyi iratokkal egybevetve. A szövetségi kancellár ebben is hosszasan értekezett a nemzetközi szerződések érvényességéről, az 1815 óta lehetséges háborús okokról és arról, hogy az 1856. április 15-i szerződésnek Poroszországra nézve nincs kötelező érvénye. Igazából az a megjegyzése sem volt újdonság, amelyet Andrássynak az előzetes porosz-orosz megállapodást kétségbe vonó véleményéhez fűzött. A követ közölhette, hogy az orosz lépés Poroszországot éppoly váratlanul érte, mint a többi hatalmat. A refrénszerű ismétlés itt is annak akarta elejét venni, hogy Poroszországot egy kalap alá vegyék Oroszországgal. Célját tévesztett üzenet volt ez jelen esetben, mert ha valakiben, úgy a magyar miniszterelnökben volt meg erre a legkisebb hajlandóság. A folytatást már sokkal inkább Andrássy testére szabta. A magyar miniszterelnöknek az a kívánsága, írta, hogy Poroszország szakítsa meg a szolidaritást Oroszországgal, minden ténybeli alapot nélkülöz. Poroszország négy éven át mindent megtett azért, hogy kölcsönösen előnyös kapcsolatokat létesítsen Ausztria-Magyarországgal, de próbálkozásai eredménytelenek maradtak. Talán azért, mert Bécsben abban reménykedtek, hogy Franciaországra támaszkodva többet elérhetnek, mint amit Poroszország önként hajlandó nyújtani. Ilyen helyzetben Berlin számára más támaszték keresése még csak mérlegelés tárgya sem lehet. Az egyértelmű elutasítást még csak aláhúzta a kissé patétikusra sikeredett befejezéssel: mindaddig, amíg ő az uralkodó kegyelméből miniszter lesz, Poroszország megbízható barátja marad barátjának.18 4 A terjedelmes levél végén az állt, hogy az abban foglaltak kizárólag a követ tájékoztatására szolgálnak. A diplomáciai gyakorlatban ez annyit jelentett, hogy a leírtakat nem kell közölnie Andrássyval. Minden bizonnyal azért nem, mert az őszinte, de kemény szavak alighanem a kelleténél jobban lehűtötték volna a magyar miniszterelnök Poroszország iránti lelkesedését. A titoktartás azonban nem változtatott a szövetségi kancellár értékrendjén, amelyben Oroszország prioritása erősebb volt, mint valaha. A Monarchiának, és ezen belül Magyarországnak, bármennyire is szerette volna ezt Andrássy, továbbra sem volt esélye arra, hogy Oroszország helyét elfoglalja. * A Monarchia és az Északnémet Szövetség között a fekete-tengeri válság folyamán nem mutatkoztak találkozási pontok. A Monarchia, jelentőségében jócskán eltúlozva a dolgot, létérdekeiben mondta magát veszélyeztetettnek, célba vette az orosz lépés visszavonását, és szorgalmazta a párizsi szerződést aláíró hatalmak kollektív tiltakozását. Az Északnémet Szövetség indokoltnak találta, hogy Oroszország megszabadítja magát a párizsi szerződés korlátozó intézkedéseitől, erre bíztatta is keleti szomszédját, és bár a lépés megtételekor taktikai okokból meglepetést színlelt, a válság megoldásában közvetítő szerepre vállalkozott, és mindenféle oroszellenes
