Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
BISMARCK ÉS ANDRÁSSY 1870-1871-BEN 561 kombinációban való részvételt elutasított. A krízis idején, és mondhatni részben annak következtében, a két hatalom kapcsolatában mégis megtört a jég, és az alig leplezett ellenségeskedést a közeledés szándéka váltotta fel. Bismarck november 24-én jelezte, hogy a két hatalom közötti történelmileg megalapozott barátság jegyében, hivatalos közlést szándékozik tenni Bécsben a négy délnémet állam csatlakozásáról.18 5 Beust barátságosan fogadta a közlést, és december 5-én Wimpffen útján azt üzente Berlinbe, hogy a tények logikájával, amely a Német Szövetség vezetését Poroszországra ruházta, nem szándékoznak a prágai béke formális jogát szembeállítani.18 6 Bismarck a prágai béke óta törekedett a Monarchiával való végleges kibékülésre. Közeledési szándékának a háború alatt is számos tanújelét adta. Ajánlatai azonban mind ez idáig nem találkoztak kedvező fogadtatással, ezért arra is volt gondja, az esetleges osztrák-magyar fenyegetéssel szemben felvértezze Poroszországot. Nem volt válogatós, és minden lehetséges eszközt igénybevett. Legutóbb, még október végén, egy újabb osztrák-magyar interveniálás kapcsán megüzente Bécsbe, hogy ha a Monarchiának netán sikerül megrövidítenie a németeket Franciaországban, akkor rendezni fogják az osztrák-magyar számlát, még mielőtt a franciák azt megakadályozhatnák.18 7 És ugyanazon a napon, amikor a délnémet államok csatlakozásával kapcsolatos barátságos levelet továbbította, azt írta Pétervárra, hogy továbbra sem találja fölöslegesnek, hogy Oroszország nyomást gyakoroljon a Monarchiára, mert a bécsi nyugtalanítást csak a jó orosz kapcsolatok ellensúlyozhatják.188 A gyanakvás ellenére november végén lehetségesnek és egyúttal szükségesnek találta, hogy a kapcsolatok rendezésével az eddiginél is intenzívebben próbálkozzék. Lehetségesnek, mert az osztrák-magyar megnyilatkozásokból, különösen a német támogatást reklamáló üzenetekből18 9 azt olvasta ki, hogy felajánlkozása most kedvező fogadtatásra számíthat. Szükségesnek, mert a német-francia háború állása egyre csak növelte Sedan óta meglévő aggodalmait. Az aggodalomra valóban minden ok megvolt. A kedvezőtlen tünetek, amelyek szeptember folyamán beárnyékolták a német haderő korábbi sikereit, októberben és novemberben tovább sokasodtak. Jóllehet Metz október 27-én kapitulált és ezáltal szabaddá vált az ostromgyűrűt létrehozó két német hadsereg, a franciákkal szemben így sem jutottak döntő számbeli fölényhez. A köztársasági kormány, az erődítményekben tartózkodó egységekkel és az újonnan szervezett alakulatokkal együtt közel egymilliós hadsereggel rendelkezett, amelyet, minthogy az ország nagyobbik része nem került német megszállás alá és a tengeri összeköttetés is fennmaradt, zavartalanul elláthatott fegyverekkel és munícióval. A hadsereg harci értéke a hivatásos tisztek hiánya és a kiképzés gyorsasága miatt alacsonyabb volt ugyan, mint a németé, mégis képesnek bizonyult támadó hadműveletekre. A franciák november elején visszafoglalták Orléans-t, december elején pedig Párizs közelébe jutottak. A német vezérkar lenézően nyilatkozott (Gambetta civil foglalkozására utalva) az ügyvédek katonai dilettantizmusáról és az értelmetlennek minősített francia véráldozatokról, de nem találta meg a hatékony eszközt a félig reguláris, félig népi hadviselés ellen. Az utánpótlás számos gondja, a frontvonalak meghosszabbítása és az erők kényszerű szétforgácsolása is rontotta esélyeit, így csupán kisebb ütközeteket tudott megnyerni, de nem volt lehetősége arra, hogy a döntést egy sedani mintájú nagy csatában kikényszerítse. A francia fővárost körülzáró hadsereg így egy helyben topogott, és a
