Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
556 DIÓSZEGI ISTVÁN Schweinitz visszaemlékezéseiben is majd egy teljes oldalt szentelt az Andrássyval folytatott, itt négyórásnak mondott beszélgetésnek, ennek forrásértéke azonban, minthogy későbbi feljegyzésekről van szó, erősen kétséges. így kételkedni lehet abban, hogy valóban mondta volna ez alkalommal Andrássynak, hogy ha a két hatalom között kell optálni, akkor Oroszországot választják, úgyszintén abban, hogy beismerte, hogy Németországot is veszély fenyegeti Oroszország oldaláról. A beszélgetés hangulatát a naplófeljegyzés azonban minden bizonnyal jobban visszaadja, mint a tárgyszerű, de száraz követi jelentés. A tárgyalás fehér asztalnál, ebéd alatt folyt, miközben Schweinitz egy üveg champagne-it és egy üveg bordóit elfogyasztott — Andrássy elhárította a kínálást, mondván, hogy nincs szüksége arra, hogy amúgy is forró vére keringését még valamivel gyorsítsa —, és a követ eléggé mámoros állapotba került. Titkokat bár, mint írta, bizonyára nem árult el, de bevallotta naplójának, hogy a beszélgetés négy órája gyorsan elszaladt, és a büszke, szellemes és ravasz Andrássy, a nagy varázsló, mély benyomást tett rá.162 Az orosz körjegyzék nyilvánosságra kerülését követő napokban Bismarck nem volt olyan jó kedélyállapotában, mint a bécsi követ. Alighanem úgy érezte magát, mint aki beleesett a saját maga által felállított csapdába. Hogy elfogadtassa Oroszországgal az annexió jegyében fogant német béketervet, többször is elhúzta II. Sándor és Gorcsakov szája előtt a mézesmadzagot, és odaadó támogatást ígért nekik a párizsi szerződés revíziójához. A bíztatás és ígérgetés közepette természetesen nem mondhatta meg, hogy mi lenne számára az alkalmas időpont, de azt szerette voLna, és talán remélte is, hogy az orosz lépésre a német-francia háború befejezése után kerül majd sor. Pétervárott azonban nagyon jól emlékeztek arra, hogy a porosz-osztrák háború befejezése után hogyan kosarazták ki Berlinben III. Napóleont, és mindenképpen el akarták kerülni a hasonló felsülést. Úgy vélték, bizonyára helyesen, hogy csak a háború tartama alatt válthatják be biztosan az Oroszország számára kiállított berlini váltót. Tipikus csapdahelyzet keletkezett ezáltal Poroszország számára, mert minden lehetséges reagálás súlyos veszélyeket rejtett magában. Ha azonosítja magát az orosz eljárással, azt kockáztatja, hogy a párizsi szerződést aláíró hatalmak, ahogy Andrássy is mondta Schweinitznek, koalícióba tömörülnek Oroszország és Poroszország ellen, ha megtagadja a szolidaritást Oroszországgal, azt érheti el, hogy az utóbbi átmegy a poroszellenes táborba, és újjáéled a semleges hatalmak egyszer már zátonyra jutott összefogása. Bismarck előre látta a veszélyeket, és még az utolsó pillanatban is megkísérelte kikerülni a csapdát. Az orosz minisztertanács döntését november 2-án közölték a pétervári német követtel. Még aznap futár indult Berlinbe és a német főhadiszállásra, táskájában a cár és a kancellár I. Vilmoshoz, illetve Bismarckhoz intézett levelével, valamint a párizsi szerződést aláíró hatalmakhoz intézendő jegyzékkel. Az utóbbit Oubril, a berlini orosz követ november 7-én adta át Thilének, a külügyi államtitkárnak. Thilének nem voltak aggályai; elismerését fejezte ki az orosz mértéktartás fölött, és csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy Andrássy, akit az oroszok esküdt ellenségének nevezett, esetleg nehézségeket okozhat.16 3 Annenkov tábornok, a cár megbízottja ugyancsak november 7-én adta át Gorcsakov levelét Versailles-ban. Bismarck még aznap táviratot küldött Reußnak a király minden bizonnyal meglévő kedvező szándékáról, de november 8-án kísérletet tett arra, hogy a hatalmaknak
