Századok – 1994

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517

BISMARCK ÉS ANDRÁSSY 1870-1871-BEN 551 kitörés volt ez inkább a szövetségi kancellár részéről, mint értelmezhető politikai megnyilvánulás, hasonlóképp az is, hogy epés megjegyzéseket tett a .Magyarok hálátlanságáról. Akárhogy is volt, a levél is mutatja, hogy a magyar miniszterelnök ismételt felajánlkozása német részről pozitív visszajelzés nélkül maradt. A német és a magyar külpolitikai érdekek között Bismarck megítélése szerint 1870 októberében nem mutatkozott érdemleges érintkezési felület. Az 1870 november elején kibontakozó fejlemények nem adtak okot arra, hogy a szövetségi kancellár a Monarchiát, és ezen belül Magyarországot pozitív értelemben vonja be külpolitikai számvetéseibe. Ellenkezőleg: ezek újabb problémákkal terhelték meg az amúgy sem harmonikus államközi kapcsolatokat. Az 1870. október 31-i keltezésű Gorcsakov-köriratról van szó, amely egyoldalúan hatályon kívül helyezte az 1856-os párizsi szerződés azon cikkelyeit, amelyek a Fekete-tenger és partvidéke semlegességéről intézkedtek. Az orosz diplomácia lépése a változatlanul tartó nyugati háború mellé keleten is feszültséggócot teremtett. A párizsi szerződés revíziója kezdetektől az orosz külpolitikai törekvések homlokterében állt. Az orosz felségterület fölötti fennhatóság korlátozása elviselhetetlen volt a szuverenitásra sokat adó nagyhatalom számára, ráadásul a fegyver nélküli állapot védtelenné tette a hosszú délorosz partvidéket az esetleges újabb nagyhataími intervencióval szemben. Revízióra azonban csak a párizsi szerződést aláíró nagyhatalmak konszenzusa esetén kerülhetett sor, de ilyen egyetértés, a különböző oldalakról jelentkező kezdeményezések ellenére, nem alakult ki. A sikertelen próbálkozások az orosz külpolitika vezetőit arra a meggyőződésre juttatták, hogy csak az egyoldalú eljárás lehet célravezető. A cselekvésre, egybehangzó ítélet szerint, 1870 őszén érkezett el az alkalom. Franciaország, a párizsi szerződés szuverenitást korlátozó intézkedéseinek ihletője és kezdeményezője a háború miatt cselekvésképtelen volt, különben is még mindig reményeket fűzött az esetleges orosz békeközvetítéshez. Poroszország, mint fentebb már szó esett róla, az annexiós béke eltűrése fejében kilátásba helyezte a párizsi szerződés revíziójával kapcsolatos orosz törekvések támogatását. A mérlegelésnél az is latba esett, hogy Oroszország a saját felségterülete fölötti szuverenitás helyreállításával ellensúlyozhatja némiképp Németország hatalmi súlyának megnövekedését. A döntésre az 1870. október 27-én tartott minisztertanácson került sor, és az orosz külképviseletek vezetői november 7. és november 17. között közölték kormányuk elhatározását a párizsi szerződést aláíró hatalmakkal. A döntésnek az volt a kockázata, hogy az 1856. április 15-én Anglia, Ausztria és Franciaország által aláírt szerződés, amely casus belli-nek nyilvánította a párizsi szerződés bármely cikkelyének megsértését, még mindig érvényben volt. Az előzetes tájékozódás ellenére nem lehetett biztosra venni, hogy a három aláíró hatalom, vagy azok bármelyike, nem tekinti-e beálltnak a casus foederist.142 A Monarchia közvéleményének egy részében erre minden hajlandóság megvolt. Az orosz körjegyzék még meg nem erősített híre is nagy izgalmat váltott ki Ausztriában és Magyarországon. Amikor a hír bizonyossá vált, a bécsi sajtó a félelem húrjain kezdett játszani, és a Monarchia területi állományának és biztonságának