Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
550 DIÓSZEGI ISTVÁN magyar lehetne, ami még károsabb lenne Poroszországra nézve.13 5 A következő napon, személyeket is megnevezve, visszakérdezte: mit lehetne várni a klerikális Hübner bárótól, vagy a francia- és lengyelbarát Andrássy gróftól?13 6 A bécsi német követ, mint tudjuk, fenntartásokkal élt a magyar miniszterelnökkel szemben, mert attól tartott, hogy mint közös külügyminiszter a Monarchia és Oroszország közötti választás elé állítaná Németországot. Bismarck 1870 szeptemberében másképp közelítette meg a problémát és másképp állította fel a prioritásokat. A bécsi német követnek szeptember 18-án azt válaszolta, hogy egy klerikális minisztériumban semmilyen veszélyt nem lát Poroszországra nézve. Mint írta, ez gyenge lenne belülről, egészében véve azonban konzervatív politikát kényszerülne folytatni, és miként a pápa, Poroszországra lenne kénytelen támaszkodni. Hozzátette még, hogy intim oroszbarát és egyben poroszellenes politikától sem magyar, sem klerikális minisztérium esetében nem kellene tartani. Az ilyennek az előbbi esetben a magyarok, az utóbbiban a lengyelek és a katolikusok állnának az útjában.13 7 A németellenes osztrák-magyarorosz összefogás megakadályozására irányuló politika összefüggésében ilyenformán a szövetségi kancellár számára még Andrássy külügyminisztersége is elfogadhatónak bizonyult. Mindez persze nem jelentette azt, hogy a szövetségi kancellár szívesen látta volna a magyar miniszterelnököt Metternich íróasztalánál. Ugyanebben a levélben megírta, hogy nem kívánja, hogy Andrássy lépjen Beust helyébe. Nem, mert nem tud határozott véleményt formálni arról, hogy Andrássy milyen irányba vezetné a Monarchia külpolitikáját, és az ellentmondó értesülések közepette nem tudja eldönteni, hogy a háborús, avagy a békés irányvonalat képviseli-e a magyar miniszterelnök. Csupán a magyar miniszterelnök francia szimpátiáiról nyilatkozott elnézéssel, mondván, hogy a rokonszenv nem annyira Franciaországnak, mint a császár személyének szól, aki iránt Andrássy személyes hálát érez.13 8 Téves ítélet volt ez Andrássyról, hiszen a magyar miniszterelnök Franciaországhoz fűződő viszonyát nem érzelmi motívumok, hanem politikai meggondolások szabályozták: ebben a hatalomban látta oroszellenes politikája legfőbb támaszát. Mégsem meglepő, hogy így ítélt, hiszen Waecker-Gotter jelentéseiben bőven olvashatott emocionális indítékokról. Az is Waecker-Gotter és Schweinitz információinak tulajdonítható, hogy nem tudta eldönteni, hogy Andrássy a háborús, avagy a békés politika reprezentánsa. A bizonytalanság abban a tekintetben, hogy milyen irányba vezetné Andrássy a Monarchia külpolitikáját, mindamellett Sedan után nem volt indokolt. A szövetségi kancellár Schweinitz szeptember 12-i jelentéséből tudomást szerezhetett arról, hogy a magyar miniszterelnök az annexió és a délnémet csatlakozás ügyében, a német külpolitika két kardinális kérdésében, teljes megértést és lojalitást mutatott.139 Azt kell gondolni, hogy vagy nem olvasta ezt a levelet, vagy átsiklott annak tartalma fölött, mert nincs nyoma annak, hogy valaha is reagált volna rá. Ehelyett Schweinitz szeptember 26-i jelentését találta megválaszolásra érdemesnek, azt a jelentést, amely valóban a magyar miniszterelnök Poroszországgal kapcsolatos kételyeiről informált.140 Bismarckot valósággal méregbe hozta, hogy Andrássy bizalmatlanságot árult el Poroszország iránt. Azt válaszolta, hogy a bizalomra előbb a magyar miniszterelnöknek kell rászolgálnia, hiszen francia szimpátiái miatt neki van a legkevesebb joga arra, hogy Poroszországtól valamit is számon kérjen.14 1 Érzelmi
