Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
BISMARCK ÉS ANDRÁSSY 1870-1871-BEN 549 Oroszországban minden előkészület megtörtént a mozgósítás végrehajtására,12 4 és azt is tudatta, hogy Poroszországnak elegendő ereje van ahhoz, hogy az osztrákokkal az Inn mellett szembeszálljon.125 A fenyegetés mellett a másik bevált eszközzel, a megnyugtatással és az ígérgetéssel is élt. Schweinitz közvetítésével Chotek révén újra értésre kívánta adni, hogy nem támogatják az ellenzéki elemeket, és a háború után a kapcsolatok normalizálását óhajtják.126 Tartalmát tekintve nem volt ebben semmi újdonság, de az üzenetnek más volt a címzettje, mint eddig. A Bécsbe utazó pétervári követnek, ha lehetősége nyílt rá, mindezt közvetlenül az uralkodóval kellett közölnie. Bismarcknak az volt a feltételezése, hogy Chotek őszintébben beszél majd vele, mint a közös külügyminiszter. Néhány hét múlva újra használta az informális csatornát: Luitpold bajor herceg, Bismarck ösztönzésére levelet írt sógorának, Albrecht főhercegnek, amelyben meggyőzően ecsetelte a liberális és lengyel tendenciák veszélyeit és a konzervatív alapokra helyezett hatalmi együttműködés előnyeit.127 A cél természetesen megint az volt, hogy a német álláspont Beust megkerülésével közvetlenül Ferenc József tudomására jusson. Ugyanaz a metódus volt ez, amit a szövetségi kancellár orosz vonalon alkalmazott, ahol Gorcsakov feje fölött igyekezett átnyúlni. A módszer hasonlósága ellenére osztrák-magyar vonatkozásban azonban ennél jóval többről volt sző: Bismarck nemcsak megkerülni akarta Beustot, hanem diszkreditálni és megbuktatni. Szeptember 3-án idegességtől vibráló táviratban vonta felelősségre Schweinitzet, mert az kételkedett abban, hogy Beust a közeledés akadálya,12 8 szeptember 8-án pedig utasítást adott a sajtónak annak hangsúlyozására, hogy a jó kapcsolatok helyreállításának egyetlen személy, a közös külügyminiszter áll az útjában.12 9 A kormányhoz közelálló lapok híven követték az utasítást. A Spenersche Zeitung szeptember 12-én éles támadást indított Beust ellen, akit, mint a cikkíró fogalmazott, az osztrák császár egy szerencsétlen pillanatban tanácsadójává fogadott.13 0 A szövetségi kancellár manőverei nem vezettek eredményre. Schweinitz maliciózusan táviratozott: ha a Spenersche Zeitung cikkének az volt a célja, hogy Beust megrendült helyzetét megerősítse, ezt a célját elérte. Bismarck gorombán rendreutasította az ironizáló követet, de maga is belátta, hogy az újságíró túllőtt a célon és dezavuáltatta a szöveget.131 Luitpold herceg levele meg természetesen Beustnál kötött ki, és ő továbbította, ha éppenséggel nem ő írta, Albrecht főherceg elutasító válaszát. Ennek az volt a lényege, hogy az uralkodó csak azt hajlandó mérlegelni, ami hivatalos úton kerül elébe.132 A kudarc okát keresve Heinrich Lutznak bizonyára igaza van, amikor azt írja, hogy Bismarcknak túlságosan erős hajlama volt arra, hogy a problémákat személyi oldalról közelítse meg, és hogy, Schweinitztől eltérően, téves véleményt formált a Monarchia belső politikai erőviszonyairól.133 Az orosz és a német források viszont azt bizonyítják, hogy magát a szituációt alapjában véve helyesen ítélte még. Az orosz-osztrák-magyar közeledés feltételei közepette, amely közeledésnek a kontúrjai augusztus közepétől oly aggasztó mértékben rajzolódtak ki, valóban az volt a pillanat követelménye, hogy a Monarchia és Oroszország németellenes bázison történő együttműködését megakadályozzák.13 4 Bismarck szeptember 3-i kérdésére, hogy miért kétli azt, hogy Beust a közeledés akadálya, Schweinitz szeptember 6-án azt válaszolta, hogy azért, mert Beust valószínű utóda vagy ultramontán, vagy egyoldalúan oroszbarát, vagy franciabarát
