Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
540 DIÓSZEGI ISTVÁN azért mégsem viselhet Németország háborút, amit a magyar miniszterelnök megértően tudomásul vett.8 6 A következő találkozás alkalmával, szeptember 26-án a magyar miniszterelnök nem kerülhette a forró kását, hanem kertelés nélkül szóba hozta a Monarchia és Németország közötti viszony legkényesebb pontját, az orosz vonatkozást. Kijelentette, hogy Németország semmiféle hálával nem tartozik Oroszországnak azért, hogy az, amint Berlinben feltételezik, a Monarchiát visszatartotta a háborútól. Mint mondta, a dolog éppen fordított értelemben igaz. Ha nexi bizonyítékai lettek volna arról, hogy Poroszország és Oroszország között megegyezés áll fenn a kelet jövőjét illetően, a semlegesség ellen szavazott volna, de ilyen bizonyítékai nem voltak. Hozzátette, hogy nem félnek Oroszországtól, mert a Monarchia rendkívüli erőkifejtésre képes, csak jól kell elkezdeni a dolgot. A követ nem kis megrökönyödéssel hallhatta azt is, hogy természetesen Lengyelországot is fel fogják majd használni, és erre mindaddig kényszerítve lesznek, amíg a Monarchia létérdekei Németországnál nem találnak oltalmat. Andrássy ezenkívül beszélt még a július 18-i közös minisztertanácson általa szóba hozott, Schweinitznek adandó bizalmas tájékoztatásról, a párizsi szerződés Beust által 1867-ben kezdeményezett revíziójáról, amitől ő eltanácsolta a közös külügyminisztert, valamint a Berlinből érkező hírekről, amelyek szerint ott őt akarják közös külügyminiszternek. Kijelentette, hogy az ilyesmi csak rossz vért szülhet. Ó jó kapcsolatokat akar Poroszországgal, de az elfogadhatatlan, hogy ha az egyik állam diktálja a másiknak a minisztereket.8 7 Schweinitz nem fűzött megjegyzést ehhez az erős kijelentéshez, pedig könnyen meggyőzhette volna Andrássyt, hogy fantomokkal hadakozik. A későbbiekben látni fogjuk, hogy mindent jobban óhajtottak akkor Németországban, mint Andrássy külügyminiszterségét. November 10-én Waecker-Gottemek is alkalma nyílt arra, hogy végighallgassa Andrássy hosszú fejtegetéseit. A magyar miniszterelnök ez alkalommal már a Monarchiának, és elsősorban saját magának tudta be, hogy a háború lokalizált maradt. Ha a Monarchia akkor Franciaországgal együtt lép fel, Poroszország veresége valószínű lett volna — mondta a főkonzulnak, mert Oroszország nem állt készen, és Olaszország, valamint Dánia is a Monarchiát követte volna. Sokan azt mondták akkor, folytatta, hogy mivel az Oroszországgal való összeütközés úgyis elkerülhetetlen, most kínálkozik erre a legjobb alkalom, és ezzel az érveléssel igen nehéz volt vitába szállni. Ó azonban azt felelte: jó, győzünk Franciaország oldalán, de mi lesz azután? Németország egyesülését, ami történelmi szükségesség, úgy sem lehet feltartóztatni, és a távoli Franciaország kétes értékű barátságával együtt a német nép izzó gyűlöletét is megkapjuk. Tisztára a Schweinitznek szóló július 23-i utasításban megfogalmazott bismarcki gondolatok voltak ezek, miként az is, hogy a németországi porosz hegemónia megtörésének az lett volna a Magyarországra nézve hátrányos következménye, hogy Ausztria felelevenítette volna régi németországi politikáját. Andrássy hosszasan beszélt arról is, hogy mindezt kertelés nélkül a francia diplomatákkal is közölte, majd rátért a Monarchia és Nemetország közötti együttműködés előnyeinek ecsetelésére. A két hatalom között nincs semmiféle ellentét, mondotta, ezért, valamint földrajzi helyzetük és hatalmi állásuk révén együttesen a leghatékonyabban garantálhatnák Európa békéjét. Természetesen a kényes pontot, az orosz vonatkozást is érintette. Kifejtette, hogy Németországnak nem állhat érdekében,
