Századok – 1994
Tanulmányok - Somogyi Éva: A delegáció. A delegáció intézményének létrejötte 1867-ben III–IV/465
A DELEGÁCIÓ 499 kapcsolata a hazai viszonyokkal, „nincsen támasza a parlamentekben, nincsen kapcsolata a mértékadó politikai pártokkal".21 9 Kálnokyban nem egyszerűen az ébresztett aggodalmat, hogy a belső viszonyokban tájékozatlan volt, s így alkalmatlan a belső konfliktusok megoldására. Ó a rendszertől félt, amely a külügyminiszternek nem nyújt kellő politikai támaszt. Valószínűleg az első audienciák egyikén kifejtette a császárnak a rendszer lényegével kapcsolatos fenntartásait, s aztán 14 évi szolgálat során minden válságos pillanatban megismételte: „A kiegyezés lehetetlen helyzetet teremtett a külügyminiszter számára: két kormány, két parlament között a levegőben, anélkül, hogy talaj lenne a lába alatt. Ez nem új felfedezés, hanem ez volt a fő ellenérvem, amit a császárnak elmondtam, amikor a külügyi tárcát felajánlotta nekem. Ez volt az oka annak, hogy kétszer is visszautasítottam, míg végül a császár személyes kérésének engedtem, anélkül azonban, hogy argumentumaimat feladtam volna."220 Mindig nehezményezte, hogy a külügyminiszter a pártokon, belpolitikán kívül áll, holott ez a helyzet valójában általános felfogásának és egyéniségének nagyon is megfelelt. Nem sokra becsülte a parlament intézményét, és nehezen teremtett kontaktust a parlamenti erőkkel. A delegátusok úgy hitték mindkét országban, hogy az arisztokrata meg a diplomata gőgje keveredett benne, beképzeltnek és elutasítónak találták monoton, moduláció nélküli beszédét, s önhittségnek tulajdonították, hogy kerülte közönsége pillantásait - még a delegációs bizottsági üléseken is, ahol ismerős arcok, kiválasztottak ültek vele szemben. Különöser» a magyarok nehezményezték modorát, ók szabadabb érintkezési formákhoz szoktak, és egyébként sem bocsátották meg a külügyminiszternek, hogy magyar neve ellenére sem beszélte nyelvüket, vagy legalábbis nem vállalkozott arra, hogy a magyar delegációban magyarul szólaljon meg.221 A formai dolgokon túl persze főként tartalmai okai voltak annak, hogy nehezen sikerült megnyernie a képviselők bizalmát. A magyaroknak mindig az volt a véleményük, hogy a külügyminiszter túlzottan szimpatizál az oroszokkal, s hogy nem mutat kellő energiát a bolgár meg a román ügyben, s ezt a miniszter elleni kritikai hangot a magyar delegációban kezdetben Andrássy is erősítette. 1885 szeptemberében Észak- és Dél-Bulgária egyesült, és ez Magyarországon nagy izgalmat váltott ki. Azt hitték, a bolgár lépés orosz kezdeményezésre történt, s hogy az az oly félelmetesnek tűnő Nagy-Bulgária megvalósításának első állomása. Az oroszellenes hullám magasra csapott, a parlament követelte a Monarchia külpolitikai irányának revízióját. A külügyminiszter a szokásosnál is nagyobb aggodalommal készült a delegációra. Bizonytalanságáról egy ritka kivételként fennmaradt magánleve árulkodik, melyet az ülésszak derekán küldött fivérének. A dolgok jól haladnak - írta friss tapasztalatairól. Egy dologban bizonyos vagyok, s ettől a magyarok sem tántoríthatnak el gyermekes sovinizmusukkal: a mienkhez hasonló állam számára szerencse, ha jó viszonyban van Oroszországgal. Panaszkodott, hogy a komoly idők ellenére legjobb esetben is csupán a képviselők passzivitására számíthat, támogatásukra semmiképpen. Éppen ezért még a lemondás gondolata is megfordult fejében. Aztán kiderült, hogy aggodalmai túlzottak voltak, „hogy Andrássy deklarációi ellenére még a magyarokkal is jól kijöttem".222 A delegáció idején keletkezett -testvérének írt, minden bizonnyal őszinte írásából nemcsak az derül ki, hogy mennyire tartott a delegációktól, hanem hogy a siker zálogának, az aktív külpolitika feltételének tekintette támogatásukat: „Talán akad valaki, aki ilyen belviszonyok
