Századok – 1994
Tanulmányok - Somogyi Éva: A delegáció. A delegáció intézményének létrejötte 1867-ben III–IV/465
492 SOMOGYI ÉVA nem bukott emberként távozott és különösen nem olyan politikusként, akit a delegációk kényszerítettek távozásra.16 8 Kálnokyt a magyarok buktatták meg, de nem a külügyminiszter politikájával elégedetlen magyar delegáció. Kálnokynak éppen az volt a gondja, hogy a delegációt nem tekintette és nem tekinthette valamifajta birodalmi parlamentnek, amely a kontroll szerepét játssza és egyben politikai támaszt nyújt. Már 1884-ben felmentését kérte a császártól, amikor működését nem a delegációban bírálták, ahol mint „felelős" miniszternek joga és kötelessége volt eljárását megvédeni, hanem a magyar parlamentben, amelynek ülésein részt sem vehetett, amelyre semmiféle befolyást nem gyakorolhatott.16 9 1 895-ben 14 évi szolgálat után, nem egyszerűen azért mondott le, mert a magyar miniszterelnök a külpolitikába avatkozott, mert „alkotmányos befolyását a külügyek vezetésére erőteljesebben akarta érvényre juttatni, mint elődei tették," hanem mert a szerkezetet tartotta veszélyesnek; azt, hogy a külpolitikáért felelős miniszter „parlamenti kapcsolat nélkül", áll „anélkül, hogy talaj volna a lába alatt, hogy parlamenti támasszal rendelkeznék, s ezáltal rendkívül méltatlan helyzetbe jut".170 A delegáció, a parlamentek egyszerű bizottsága nem politikai-hatalmi támasz a külügyminiszter számára — mutatis mutandis —, nem is olyan erő, amely önmagában megingathatja helyzetét. Goluchowskit viszont a delegáció, mégpedig a magyar delegáció kényszerítette lemondásra. Az 1905. évi januári választásokon Magyarországon a dualizmus történetében először és utoljára győzelmet aratott az ellenzék, egy olyan pártkoalíció, amely közjogi alapon állt és számos elemében támadta a 67-es rendszert. Amikor másfél évi súlyos kormányzati válság után Ferenc József kormányra engedte a koalíciót, az cserében lemondott programja jórészéről, mindenekelőtt katonai követeléseiről, s azzal kárpótolta magát, hogy a delegációban rendkívül heves támadást indított Goluchowski közös külügyminiszter ellen, aki a kormányzati válság időszakában — kompetenciáját áthágva — beavatkozott magyar belügyekbe.171 d) „Nemzeti váltógazdaság" a közös miniszterek kinevezésében Ha a közös miniszterek kinevezésében a császár akarata szerint járt is el és nem kellett semmi fajta parlamenti többségre tekintettel lennie, a megkötésnek egy sajátos, a „dualista paritásból" eredő változata mégis érvényesült. A magyar delegációban kezdettől fogva követelték, hogy a közös kormánynak magyar tagja is legyen, s amikor 1870 tavaszán Becke közös pénzügyminiszter meghalt, Beust készséget mutatott magyart ajánlani a megürült posztra.172 De egy időben csak egy magyar ülhetett a Ballhausplatz nagy konferenciatermében a közös miniszterek tanácskozásán. Andrássy magyar miniszterelnök is elutasította az ellenzéki képviselőket, amikor azok tényleges paritást követeltek.173 Nem szabta meg törvény a közös kormány összetételét, ebben a vonatkozásban is a szokásjog érvényesült, mint oly sok más dologban. Berchtold külügyminiszteri kinevezésekor a császár kényszerűségre hivatkozva mentette fel a hozzá és az új miniszterhez egyaránt közelálló Burián pénzügyminisztert, „minthogy nem ülhet két magyar a birodalmi kormányban".17 4 A pénzügyminiszter helyzetét így eleve meghatározta a külügyminiszter személye. „Nemzeti váltógazdaság" alakult ki a közös kül- és pénzügyminiszter között, ami semmiféle
