Századok – 1994
Tanulmányok - Somogyi Éva: A delegáció. A delegáció intézményének létrejötte 1867-ben III–IV/465
488 SOMOGYI ÉVA hogy egyszerűen rendeleti úton szabályozzák a közös tisztviselők nyugdíját. Beust belátta, hogy itt ellentmondás van: minisztériuma tisztviselőinek nyugdíját a delegációknak kellene megállapítania, a közös minisztérium csak a delegációkkal áll kapcsolatban, viszont a magyar delegáció nem hozhat törvényt. S mint az ilyenfajta vitákban a dualizmus elsó éveiben szokás volt, végül is Andrássy érve döntött: A törvényhozásból a delegációkat ki kell hagyni. A két parlament által hozott törvényt utólag tudomásul vétel céljából lehet közölni velük, éppúgy, ahogy két évvel korábban a véderő törvény esetében is történt.146 A kérdés ezzel mégsem oldódott meg, mert hamarosan a katonák nyugdíja került napirendre, s ha a császár tudomásul vette is, hogy a közös minisztériumok polgári alkalmazottai nyugdíjáról a két országgyűlés határozzon, a katonák nyugdíját semmiképpen sem akarta az országos parlamentek elé engedni. Ezt a kérdést szabályozzák rendeleti úton - mondotta. Most már Beust igyekezett meggyőzni a császárt, jobb, ha a katonai nyugdíjakról törvényt hoznak, mert akkor a delegáció nem tagadhatja meg a nyugdíjra szánt összeget. Végül is az uralkodó „azzal a feltétellel, hogy a két országgyűlésnek a katonai belsó ügyekre gyakorolt befolyása nem terjed túl a nyugdíjak összegének megállapításán" hozzájárul a vonatkozó törvény beterjesztéséhez.14 7 Az idézett polémia két ok miatt figyelemreméltó. Látható, hogy a 67-es rendezés keret, amit tartalommal a következő években töltenek ki. Akkor dől el nemcsak az, hogy a közös ügyek kezelésének rendszere egyáltalán használható-e, hanem a rendezés jogi értelmezése is. A vonatkozó minisztertanácsi döntések precedenst teremtenek, amelyre a következő évtizedekben építeni lehet.14 8 A látszólag részkérdésben folyó vita még egy fontos tanúsággal jár. Megvilágítja, mit jelent a magyar kikötés, hogy a delegáció nem hozhat törvényeket. Pusztán azt-e, egyáltalán azt-e, hogy a birodalom legfontosabb dolgaiban, a közös ügyekben teret enged az abszolutizmusnak, amit jogi absztrakció alapján hajlamosak volnánk állítani. Úgy tűnik, ez a kikötés éppen azt biztosította, hogy a törvényhozás egésze — tehát a közösügyi törvényhozás is —, az országos képviselőtestületeket illesse (nem a quasi képviselőtestületeket, amilyenek a delegációk voltak), akkor is, ha az uralkodónak, jó okkal, aggodalmai voltak, hogy a parlamentek a törvényhozás során közös ügyekbe, sőt uralkodói felségjogokba avatkozhatnak, vagy legalábbis ilyen dolgokról is véleményt formálhatnak. b) A delegáció költségvetési joga „A közös költségek megállapítása leend e bizottságok feladatának évenkint előforduló legfontosabb része" - hangsúlyozta már a 15-ös bizottság elaborátuma is, és ezt iktatta törvénybe a XII. tc. 40. §-a 1867-ben. A költségvetés jóváhagyása volt az a terület, ahol a delegáció kompetenciája vitán felül állott. Évente egyszer a költségvetés megtárgyalására és jóváhagyására feltétlenül egybehívták. A közös minisztertanács gondosan készítette elő azt és minisztertanácsi jegyzőkönyvben rögzítette, hogy sikerült olyan tervet készítenie, amelyet képviselhet, védelmezhet a delegációk előtt. „A delegáció elé terjesztendő közös
