Századok – 1994
Tanulmányok - Somogyi Éva: A delegáció. A delegáció intézményének létrejötte 1867-ben III–IV/465
A DELEGÁCIÓ 479 amelynek kompetenciájába a német nyelvű „összbirodalom" ügyei tartoztak, s amelynek feladata a magyar „birodalomféllel" való érintkezés volt, a nem német képviselők kevesebb fenntartással vették tudomásul a német dominanciát, mint a Reichsratban tették. • A delegációválasztás Magyarországon jóval egyszerűbb volt. A delegációt a magyar felfogás egyszerűen a parlament egy bizottságának tekintette,7 0 amelybe a képviselőház tagjaiból éppúgy választanak képviselőket, mint bármely más bizottságba. A közösügyi bizottság legfeljebb exkluzivitásában különbözött más bizottságoktól, hiszen a Monarchiában mindennek, ami a külpolitikával, a császári ház és a külügyek minisztériumával függött össze „udvari szaga volt".7 1 Minthogy a parlamenti szokás szerint a bizottságok összeállításánál az ellenzéket is figyelembe vették, gentlemen's agreement alapján az ellenzéki képviselőket is beválasztották, így magától értetődően merült fel, hogy a közösügyi bizottság esetében ugyanez történjék. Kezdetben mégis bizonytalanság uralkodott abban a vonatkozásban, hogy egyáltalán ragaszkodni kell-e a delegáció intézmér; ét hevesen támadó ellenzék delegációs részvételéhez. Andrássy úgy gondolta felesleges erőitemi.72 Csengery viszont, néhány társával azt a nézetet vallotta, nem szabad engedni, hogy Tiszáék a közös ügyektől távolmaradva maguknak vindikálják a jogvédelem kizárólagos érdemét. És „sok haszon van már csak abból is, hogy idefenn a tért kiismerik, s nem a megyeház ablakából nézik a világot".73 1 868-ban a Bécsben tartott első delegációs ülésszakon részt vett az ellenzék. Az 1868 őszi, második ülésszakon nagy közjogi kampányt kezdeményezve (a „birodalmi miniszter" kifejezés, s a „birodalmi kancellár" titulus ellen) lemond delegációs tagságáról,74 s a következő években permanens vitát folytat arról, részt vállaljon-e a delegáció munkájában.75 Az 1870-es évektől rendszerint az ellenzékiek is ott ülnek a delegáció padsoraiban. 1887-ben a képviselőházban a Szabadelvű párt, a kormánypárt 263 mandátumot szerez (63,7%), míg a maradék mandátumokon a Mérsékelt Ellenzék (44 mandátum), a Függetlenségi párt (78), az antiszemita párt (11), a nemzetiségi pártok (9) és a párton kívüliek (8) osztoznak. A delegációs mandátumokról harmincat (75%) szerez a kormánypárt, négy mandátum jut Horvátországnak, s a maradék hat mandátumon osztozik az ellenzék meg a pártonkívüliek. 1896-ban a szabadelvű párt 290 mandátumot szerez (70%), míg a maradék mandátumokon a Nemzeti párt (34), a Néppárt (17), a Kossuth Ferenc, ill. Ugrón vezette két függetlenségi párt (52, ill. 10) és a pártonkívüliek osztoznak. A delegációs mandátumokból ismét harmincat szerez a kormánypárt, négy mandátum jut Horvátországnak, s a maradék hat mandátumon osztozik az ellenzék meg a pártonkívüliek. 1906-ban, amikor a korábbi ellenzéki pártok koalíciója jut kormányra a Függetlenségi párt 166, az ún. disszidensek 27, a Néppárt 25, az Új párt 12 mandátumot szerez, összesen 230 mandátumot (55,7%), s a Szabadelvű pártnak 159 mandátummal kell megelégednie. (14 képviselő pártonkívüli, 10 pedig nemzetiségi.) A delegációs képviselők valamennyien a kormányra került koalíciós pártok soraiból kerülnek ki. A világháború előtti években ismét elvileg vitatják, hogy az ellenzék résztvegyen-e a delegáció munkájában, és az 1912-13. évi nagyon is döntő tárgyalásokon az oppozíció nem képviselteti magát. Viszont Horvátország to-
