Századok – 1994
Tanulmányok - Somogyi Éva: A delegáció. A delegáció intézményének létrejötte 1867-ben III–IV/465
478 SOMOGYI ÉVA Év német (balold.) német (jobbold.) cseh olasz román lengyel ukrán szerbhorvát szlovén 1885 11 5 10 4 1 7 -1 1 1891 14 5 7 3 1 6 1 1 2 1897 5 8 13 4 1 6 1 1 1 1901 13 5 8 4 1 6 1 1 1 1907 8 9 3 1 7 1 2 1 1911 10 7 9 3 1 6 1 2 1 Az elfogadott választási mód azt eredményezte, hogy a nemzeti és politikai többség az egyes tartományokban majorizálhatta a kisebbséget. Ez különösen Csehországban meg Morvaországban mutatkozott meg. Amíg a németek voltak többségben, a csehek nem jutottak delegációs mandátumhoz, 1884-től a csehek és a konzervatív nagybirtokosok csoportja jutott többségre, s a németeket nem engedték a delegációba.63 Amikor 1884-ben Felső-Ausztriában mindkét delegációs mandátum a tartományban többségben lévő konzervatívoknak jutott, a liberálisok nagy kampányt indítottak a választási rendszer módosításáért.6 4 Az 1890-es években általában sikerült választási kompromisszumot létrehozni az egyes tartományokban nemzetek és pártok között, s a delegáció összetétele ennek következtében jobban tükrözte a képviselőház párt és nemzetek szerinti arányát - ha tetszik igazságosabb lett a delegációs képviselet, mint a korábbi években volt. Ám ez azt eredményezte, hogy a kezdeti évek liberális uralma és nyugalma — amikor a kormánypártok a közös kormány követeléseit ritkán opponálták — elmúlt. A Reichsrat politikai és nemzeti harcai a delegációban folytatódtak, ide is betörtek az államjogi-nemzeti konfliktusok. Megszűnt a közös kormány korábbi kényelmes helyzete, amikor a képviselőház szellemi elitjéből választott szakértő testület előtt kellett számot adnia tevékenységéről, s e quasi parlamenttől kérni költségvetése jóváhagyását.65 Bár az 1880-as évektől megszűnt a németség abszolút többsége a Reichsrat delegációjában, ez a változás a delegáció nyelvét valószínűleg alig érintette. A házszabály a nyelvhasználatról csupán egyetlen vonatkozásban tesz említést, a magyar delegációval való érintkezés szabályozása alkalmával. Az osztrák delegáció német, a magyar magyar nyelven fogalmazza meg üzeneteit, s mindkét delegáció mellékeli hozzá a szöveg hitelesített fordítását.66 Magának a tárgyalásnak a nyelvéről sem a kiegyezési törvény, sem pedig a többször módosított házszabályok nem rendelkeznek. Egyetlen passzusa van a házszabálynak, amelyet e szempontból értelmezhetünk, az ui., amely előírja, hogy miután a delegációs vita gyorsírói jegyzőkönyvét „Kurrentschrift"-be írták át, azt be kell mutatni a diszkusszió érintett résztvevőinek.67 „Kurrentschift"-en a 19. század közepén aligha értettek mást, mint „deutsche Schrift"-et (német írást). (Később jelenthetett egyszerűen „kurrent", azaz folyóírást.) Az első házszabály valószínűleg magától értetődőnek tekintette, hogy az osztrák delegációban a képviselők németül szólnak majd. Ismeretes, hogy a képviselőház 1867-ben úgy határozott, hogy megengedi a Monarchiában honos valamennyi nyelv használatát,68 a képviselőház tárgyalási nyelve mégis túlnyomóan a német maradt, s amikor a századvégen megszaporodtak a nem német nyelvű hozzászólások, azokat rendszerint nem vették jegyzőkönyvbe, így nyomuk a képviselőházi naplóban nem maradt.69 Vonatkozó vizsgálatok hiányában csak feltételezzük, hogy a delegációban,
