Századok – 1994
Tanulmányok - Somogyi Éva: A delegáció. A delegáció intézményének létrejötte 1867-ben III–IV/465
472 SOMOGYI ÉVA központi képviselőtestületnek, amelynek feladata a közös ügyek kezelése lesz, a 67-es bizottság elaborátumának megfelelően a »delegáció« nevet adják". A jegyzőkönyvhöz mellékelt törvénytervezetből kitetszik, hogy az osztrák miniszterek nem az elnevezést, hanem az elvet vitatták, a kiegyezés egyik alapelvét. Olyan „Reichssenat"-ot akartak, amelynek a két delegáció csupán alárendelt alkotó eleme. „Birodalmi szenátusuk" álcázott összbirodalmi parlament, de legalábbis annak irányába mutat.2 9 A májusi minisztertanács Beust intése ellenére ragaszkodik a „Reichssenat" elnevezéshez, és megkísérli elérni, hogy ezt magyar részről elfogadják. Nem kevésbé fontos a minisztertanács azon igyekezete, hogy a delegációknak törvényhozó jogot biztosítson. Pontosan tudja, hogy e törekvése szemben áll a már elfogadott magyar törvényekkel, minthogy azonban az a véleménye, hogy törvényhozói hatáskör nélkül a delegáció nem lesz képes a rábízott területeken hatékonyan működni, ezért a delegáció törvényhozói jogához legalábbis a Reichsratban képviselt királyságok és országok (azaz a szűkebb Ausztria) vonatkozásában feltétlenül ragaszkodik. A májusi osztrák minisztertanács olyan álláspontot fogadott el, amelynek akkor már nagyon nehéz volt a gyakorlatban érvényt szerezni. 1867. június 15-én és 16-án került ismét a minisztertanács elé a delegáció ügye.3 0 Ekkor, a magyar törvények szentesítése után nem volt többé értelme a dualizmus lényeges elemeit tagadni. Az osztrák kormány törvényjavaslata többé nem „Reichssenat"-ról, hanem a „delegációkról" szólt, de az intézmény törvényhozói jogához továbbra is ragaszkodott. Alapjában — ha némi módosítással is — az itt elfogadott törvényjavaslat került aztán ősszel a parlament elé.3 1 A magyar politikai szóhasználat „közösügyes törvényeknek" nevezte az 1867:XII. tc-et, amelyen a közös ügyekre, a közös kormányra, a delegációkra vonatkozó törvények értendők. Az osztráknémetek az ennek megfelelő 1867. évi 146. tc-t, jóllehet az a közös ügyekről és azok kezelési módjáról rendelkezik, röviden csak delegációs törvénynek nevezik. A 37 §-ból álló törvénycikk 30. §-a a delegációra vonatkozik.3 2 így érthető, hogy amikor a tervezet 1867 novemberében a parlament elé került, legtöbbet és legtöbben a delegációról szóltak. Tudni kell, hogy 1867 májusában a Reichsrat megnyitásakor az osztrák képviselőházban lényegében kiegyezéspárti vagy legalábbis a kiegyezéssel megbékélő, azt akceptáló baloldal volt abszolút többségben, jóval több mint 100 mandátumot szerzett (a német és az olasz képviselők nagy része tartozott hozzájuk), míg a föderalista kisebbségnek (galíciai lengyelek, az alpesi tartományok szlovénjei, klerikálisok főként Tirolból) alig 60 mandátum jutott.33 A delegáció sorsát, a delegációs törvény tartalmát a többség, a német liberálisok különböző csoportjai határozták meg, nem pedig a szláv föderalisták, akik a dualista átalakítás egészének ellenfelei voltak, szemben álltak a két nemzet uralmán épülő berendezkedéssel, vagy a konzervatívok, akik az összbirodalom alkotmányos berendezkedése ellen opponáltak. 1867 májusában két számottevő liberális csoport volt az osztrák parlamentben: a Herbst és Kaiserfeld vezette unionista-autonomista koalíció, amely programjában hirdette, hogy a magyarokkal való megegyezés „szilárd, többé nem támadható tény"34 , és az azt még módosítani törekvő Skene vezette jóval kisebb létszámú centralista csoport.35
