Századok – 1994
Tanulmányok - Somogyi Éva: A delegáció. A delegáció intézményének létrejötte 1867-ben III–IV/465
470 SOMOGYI ÉVA egésze magáénak érezze. S a kiegyezés paktumának legvitatottabb eleme bizonyosan a delegáció intézménye volt. Deák a szisztéma kompromisszumos voltát sohasem tagadta. A delegációt „kivihetőnek", „célszerűnek" mondotta, olyannak, amelynél jobbat nem sikerült kitalálni. A balközép párt, Deák mérsékelt ellenzéke azonban „a szervezendő közös minisztériumban és a határozati joggal felruházott delegációban Magyarország függetlenségének sírját látta." Legyen két külön parlament — mondották —, két külön minisztérium, ezek hatáskörét a közös ügyek vonatkozásában az életre kell bízni. Azok az alkotmányok a legjobbak, amelyek nem tüstént paragrafusokba foglalva, hanem az élet követelményei által alakulnak ki.2 0 Deák, az ellenzéki aggodalmakkal szemben — amelyek részben feltételezésekre épültek (hogy a két delegáció közös szavazásában majorizálni fogják a magyarokat) — nem annyira az ellenérveket sorolta fel, inkább azt hangsúlyozta, hogy a delegáció kompetenciája korlátozott lesz. A közös kül- és hadügyminiszter a két fél külön minisztériumának befolyásával kidolgozza az évi kül- és hadügyi költségvetést, amelyek fölött a delegációk határoznak. „Se törvényt nem hoz, se az ország egyéb érdekei fölött intézkedési joggal nem bír ... leginkább összegekről határoz." „Ha mi a delegációnkat bármi törvényhozási joggal ruháztuk volna föl; ha azon aránynak, mely szerint Magyarország a közös költségekhez járul, meghatározását, a direkt vagy indirekt adók rendszerének megállapítását, a kereskedelmi, vasúti, vagy bármi efféle intézkedéseket bíztuk volna rájok; ha ők törvényhozási vagy politikai dolgainkban avatkozhatnának; egy szóval, ha más és terjedtebb hatáskört adtunk volna nekik, mint amit fentebb említettem: tudnám méltányolni a súlyos aggodalmakat."2 1 Deák szavai nem nyugtatták meg az ellenzéket. - Mi lesz tehát a delegáció feladata — kérdezték —, csupán összegekről határoz? - Akkor mi értelme volt annak a bécsi kormánnyal folytatott vitának, hogy a külügyminiszternek a delegációban „a kívánt iratokat kell előterjesztenie", vagy csupán a hozzá intézett kérdésekre „szóval és írásban felvilágosítást adnia". Hiszen nagyfontosságú iratokról nyilván nem lehet szó. Tegnap azzal nyugtatták a bizottságot, „hogy a delegációnak csupán csekélységekkel, vagy haszontalanságokkal lesz dolguk. Vagy nem áll, amit tegnap mondtak, vagy a mai aggodalom alaptalan."2 2 Ghyczy továbbvezette Tisza ellenvetéseit. A delegáció igenis fontos dolgokról határoz: a külügyről, tehát háború és béke kérdéséről, vagy ha mégsem, akkor „az egész külügy absolut hatalommal fog kezeltetni és semmi alkotmányos ellenőrködés alatt nem lesz".23 A vitából az derül ki, hogy a kérdések elvileg megoldhatatlanok. Tiszáék tartanak a külügyek abszolutisztikus kezelésétói, viszont nem akarnak széles jogkörű, alkotmányos ellenőrzési joggal rendelkező delegációt. Amikor a Deák-párti Gorove arról beszél, hogy ha a delegáció nem lesz megelégedve a miniszter feleletével, új választ követelhet, s ha ezzel sincsen, következik a bizalmatlanság megszavazása „és ebben van mindig az alkotmányos garancia, hogy az a miniszter, ki nem e delegáció szellemében akarja az ügyet vezetni, az ügyek vezetéséről leszoríttatik...24 — tehát amikor azt mondja, hogy a delegáció parlamenti funkciót fog betölteni —, az ellenzéki képviselők lecsapnak rá. - Éppen ezt nem akarják. Ha a delegációnak interpellációs joga lesz, joga arra, hogy a közös minisztert felelősségre vonja, kezdeményezési
