Századok – 1994

Történeti irodalom - Why the Confederacy lost (Ism.: Urbán Aladár) II/448

448 TÖRTÉNETI IRODALOM 448 WHY THE CONFEDERACY LOST Edited by Gabor S. Boritt. Oxford University Press, 1992. 209 1. MIÉRT VESZÍTETT A KONFÖDERÁCIÓ Az amerikai polgárháború centenáriumára készülődve 1960-tól egymást érték a különböző kii ványok, köztük a tudományos ülésszakok anyagának publikációi. A szakterület elismert kutatóinak sorozatosan jelentek meg önálló művei vagy többszerzős kötetek, mint az alábbiakban ismertetendő kiadvány. A hasonló célkitűzésű munkák közül az ismertebbek: Why the North Won the Civil War (1960), How the North Won (1983), Why the South Lost the Civil War (1986). Ebbe a sorozatba illeszkedik a Why the Confederacy Lost, amely mint az a kötetből megtudjuk, a Gettysburg Civil War Institute által 1991 nyarán rendezett előadásokat tartalmazza. Az Intézet igazgatója és a kiadvány szerkesztője az előszóban arra emlékeztet, hogy a fentebb említett, 1960-ban megjelent kötet — amely ugyancsak az Intézetben tartott előadásokból állott össze — tanulmányai elsősorban a háború gazdasági és politikai oldalát vizsgálták. A jelen kiadvány öt témája kizárólag a háború valamilyen katonai aspektusával foglalkozik. Szerzőik állásfoglalása vagy következtetése nem vág tökéletesen egybe, de — mint az előszó mondja — ha azok az élethez, vagyis a történelemhez hűen ábrázolják az eseményeket, ez nem is várható. Az első tanulmány szerzője James McPherson, a Princeton University professzora, akinek a témát érintő legutóbbi munkái a Battle Cry of Freedom: The Civil War Era (1988), Abraham Lincoln and the Second American Revolution (1991) és az Ordeal by Fire: The Civil War and Reconstruction (2nd. ed. 1992) voltak. Jelen'tanulmánya „American Victory, American Defeat" címmel a kortársak véleményétől kezdve a jelenkori történeti irodalom elemzéséig tekinti át a magyarázatokat, hogy mi okozta a Konföderáció vereségét. Bár az 1865 óta eltelt idő alatt számos vélemény formálódott a vereség okairól, mind a mai napig folynak viták a kérdésről. A szakirodalom nagy többsége azonban — mondja a szerző — nyíltan vagy burkoltan, de elkerülhetetlennek tartja a Konföderáció vereségét. A vélemények legfeljebb abban témek el, hogy külső vagy belső okokra vezetik-e azt vissza. McPherson professzor már a bevezetésben jelzi azonban, hogy jóllehet a bukást a külső tényezőre visszavezető magyarázatok jóval meggyőzőbbek, ő nem tekinti a bekövetkezett végkifejletet magától értetődőnek. A külső okokra hivatkozó magyarázat Robert Lee tábornok kapitulációját követő, a hadsereghez intézett búcsúnyilatkozatára nyúlik vissza, amelyben kijelentette, hogy a hadsereg a túlerőnek kényszerült megadni magát. Ez kielégítette a déli kortársakat, hiszen nem vonta kétségbe bátorságukat, becsületüket, sőt még azt sem, hogy az ügy, amiért harcoltak, igazságos volt. A szerző így összegezi ezt a véleményt: „A Konföderáció, más szavakkal, nem azért vesztette el a háborút, mert rosszul harcolt, vagy mert katonáiból hiányzott a bátorság, vagy mert az ügy rossz volt, hanem egyszerűen azért, mert az ellenségnek több embere és ágyúja volt" (20.1.) Ezt a győzelmet az emberanyag bőségére és a gazdasági erőforrásokra visszavezető tételt a jenkik (az északiak) is rendre elfogadták — miközben a témakört új módon megközelítve a történészek újabban felvetették a kérdést: miért vállalta a Konföderáció a háborút? Ilyen naivak, vagy ilyen önteltek lettek volna a déliek? Egyes válaszok szerint Észak túlereje nem elegendő magyarázat a győzelemre. A Konföderációnak ugyanis nem kellett volna Északot meghódítania, csak elegendő ideig védelmeznie a maga területét ahhoz, hogy meggyőzze az ellenfelet, hogy túl nagy árat kellene fizetnie azért, hogy Délt térdre kényszerítse. (Erre a következtetésre jutott Anglia 1781-ben amerikai gyarmataival szemben, s ezt tette az Egyesült Államok 1972-ben Vietnammal szemben — mutat rá a szerző.) A déliek sokáig hittek abban, hogy Észak nem rendelkezik akkora erővel, hogy Dél hatalmas területeit képes legyen meghódítani. Az újabb kutatások pedig arra a megállapításra jutottak, hogy Észak kétségtelen túlereje szükséges, de nem elegendő feltétele volt a győzelemnek. Történészek más csoportja a belső tényezőkben kereste a magyarázatot. A „belső konfliktusok" tézise a szerző szerint így hangzik: „A Konföderáció vesztett mert a vélemények eltérése és a viszálykodás gyötörte, amely aláásta a háború megnyeréséhez szükséges erős és egységes erőfeszítést." (23. 1.) Az ezt hangoztatók azután a tézist számos tényezővel igazolják. Az egyik szerint „az államok jogai" teória — amely a Dél különválásának ideológiai alapja volt — gyakran megbénította a központi kormány törekvéseit például katonai kérdésekben, amikor a tagállamok saját védelmüket fontosabbnak tartva akadályozták a Konföderáció katonai terveinek kivitelét. Mások szerint gyengítette Dél ellenállását a személyes szabadságjogokhoz való indokolatlan ragaszkodás (a katonai összeírás, vagy az egyes adók elleni tiltakozás), az egyes „despotikusnak" tekintett háborús rendszabályokkal szembeni ellenállás, vagyis a túlzott „demokratikus individualizmus". A szerző szerint azonban ezek az állítások túlzottak, s nem nyújtanak elegendő magyarázatot Az „államok jogai" azt is jelentették, hogy az egyes államok kormányzói egyes régiók védelmében önállóan mozgósították a milíciát, vagy tettek egyéb védelmi intézkedéseket, s a katonai erők