Századok – 1994

Történeti irodalom - Szabolcsi Lajos: Két emberöltő. Az Egyenlőség évtizedei (1881–1931) (Ism.: Erényi Tibor) II/445

TÖRTÉNETI IRODALOM 445 az utóbbi 1910-ben megjelentette lélek és a formák" című esszégyűjteményét. Lengyel tanulmánya segítségével nyomon követhetjük a két ember viszonyát Lukácsnak a „Tonio Kröger" iránti lelkesedésétói, 1922-es bécsi találkozásukon, Lukács moszkvai időszakán át egészen 1955-ös legutolsó találkozásukig, amikor a jénai Schiller-ünnepségekre érkezett öreg marxistát Mann nem hívta át az asztalhoz, ahol Ulbrichttal és Becherrel ebédeltek. A kötet további részében rövid recenziókat közöl egy-egy nemrégiben megjelent könyvről; a nekrológok közt az 1992-ben elhunyt történész Fügedi Erik, és művészettörténész Pigler Andor életművének méltatását találjuk. Röviden olvashatunk még többek között a JATE Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjteményéről, továbbá a müncheni Magyar Intézet alapításának körülményeiről. Radó Bálint SZABOLCSI LAJOS KÉT EMBERÖLTŐ. Az Egyenlőség évtizedei (1881-1931) MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Bp. 1993. 453 1. Érdekes és érthető jelenségnek vagyunk tanúi. Korábban a hivatalosság arra buzdította a történészeket és írókat, hogy — úgymond — tárják fel a „félfeudális és kapitalista Magyarország", az akkori „ántivilág" konfliktusait, mutassák be valódi arculatát. A „szocialista közelmúlt" viszont lényegében konfliktusmentes, azzal csak a szépet és jót leíróan érdemes foglalkozni. (Szinte a hatvanas évekig így volt ez.) Persze a későbbiekben megjelentek értékes munkák — némelykor kényszerű kompromisszumok árán. Ma viszont az utolsó évtizedeket „szokás" konfliktusokkal, válságokkal, antihumanizmussal telítetteknek minősíteni, mindazt pedig, ami 1945 előtt volt (legfeljebb 1919 és 1944 kivételével) „az organikus magyar történeti fejlődés következményének". A valóban érdemleges munkák az efféle szemléletet szintén cáfolják. Vonatkozik ez a sorjázó, eddig kiadatlan naplókra, visszaemlékezésekre is. A memoár — szubjektív munka, de számos esetben fontos, hiszen naivitás azt gondolni, hogy „mindenre van dokumentum, csak fel kell tárni", nem is szólva arról, hogy pl. egy minisztertanácsi jegyzőkönyv sem teljesen mentes a szubjektivitástól. Szabolcsi Lajos a műfajhoz illően szuggesztív, sajtótörténeti szempontból is fontos visszaemlékezései jelentős forrásértékűek s ezt még fokozza Szabolcsi Miklósnak — a fiúi tisztelettől nem, de elfogultságtól mentes — kitűnő bevezető tanulmánya. Szabolcsi Lajos (1890-1943) évtizedeken át a zsidó felekezeti újság szerkesztője. Az Egyenlőség c. hetilap 1880-ban indult és a 30-as évek végén bekövetkezett lapbetiltási hullám áldozatává vált. Története része a hazai zsidóság múltjának, amely sem a dualizmus, még kevésbé a két világháború közötti időszakban nem volt idillikus, sőt megmutatkoztak benne a korszak (illetve korszakok) mélyreható gazdasági, társadalmi, politikai feszültségei. A zsidóság s vele együtt a magyar zsidóság történetének immár nagy irodalma van. Szabolcsi Lajos 1940-1942-ben írt munkájának értékét fokozza, hogy éppen a magyar zsidóság múltjának sajátos (sokszor külföldi számára nehezen is érthető) vonásaival foglalkozik. A legfontosabb sajátosság — s ezt Szabolcsi Lajos memoárja is alátámasztja —, hogy egyetlen országban sem volt az asszimiláció útján előrehaladó zsidóság száma — sem abszolút, sem relatív értelemben — olyan nagy, mint Magyarországon. Az asszimiláció, amely az egész piű kulcsproblémája — jegyezhetjük meg — többféleképpen értelmezhető fogalom. Jelenthet beilleszkedést, integrálódást, de mindenfajta külön identitásról lemondó beolvadást is. A Bogdányi Mór által alapított Egyenlőség első számai a tiszaeszlári per előtt jelentek meg. Az emlékiratok szerzője nyomatékosan felhívja a figyelmet az antiszemitizmus gerjesztését célzó, hazug, „vérvád-ügy" jelentőségére. Nemcsak antiszemita irányzatot hívott (az 1867 utáni első formájában) életre, de hozzájárult ahhoz is, hogy a zsidó vallásúak, a rendi társadalomból származó zsidó etnikumhoz tartozók elgondolkodjanak saját identitásuk problémáin. „Új, ismeretlen tényező mozgatta meg — olvashatjuk Szabolcsi Lajos sorait — a zsidó társadalmat: a szolidaritás tömegereje, amit a kiegyezés korában színre lépett zsidó nemzedék nem ismert. Ez a nemzedék magyarnak, csakis magyarnak nevelkedett, Deák vagy Kossuth voltak az ideáljai, de különben teljesen távol állott a felekezeti élettől." (Ez persze nem azt jelentette, hogy vallástalan lett volna; hanem azt, hogy vallásosságának nem volt társadalmi-politikai funkciója.) Szabolcsi Miklós — említett előszavában — már mai szóhasználattal fogalmaz, amikor apjának, a zsidó hitfelekezet (a megreformált ún. neológ zsidó hitfelekezetről van szó) egyik vezérférfiának alapál-