Századok – 1994

Történeti irodalom - Elvira H. Tóth – Attila Horváth: Kunbábony. Das Grab eines Awarenkhagans (Ism.: Szentpéteri József) II/436

TÖRTÉNETI IRODALOM 444 ELVIRA H. TÓTH - ATTILA HORVÁTH KUNBÁBONY Das Grab eines Awarenkhagans Kecskemét, 1992, 295 1. KUNBÁBONY Egy avar kagáni sír A Bács-Kiskun Megyei Múzeumigazgatóság és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium anyagi támogatásával 1993 kora tavaszán régenvárt mű látott napvilágot a kecskeméti Petőfi Nyomda gondozásában. Az igényes kivitelű monográfia megjelenése nemcsak a népvándorlás korával foglalkozó szakemberek számára jelentett ünnepi eseményt, de a régmúlttal foglalkozó nagyközönség érdeklődésére is méltán számot tarthat e kivételes leletegyüttes. 1971 óta, amikor a kárpát-medencei avar korszak (557-896) egyik legkiemelkedőbb jelentőségű emléke napvilágra került, a szűk szakma érthető, megértő és a feladat nagyságát belátó türelmetlenséggel várta a teljes leletanyag tudományos feldolgozását. A kunbábonyi temetkezés előkerülési körülményei szokványosnak mondhatók, ám a leletek további sorsa már eltér a megszokottól. Homokbányászáskor találtak rá és sajnos, az emberekben ősidők óta meglevő kincskereső hajlamnak engedve a megtaláló, majd a közeli település apraja-nagyja a régészeti szempontból értékes információk többségét megsemmisítve szétdúlta az aranyban gazdag sírgödröt. Viszonylag rövid időn belül sikerült ugyan felkutatni a leletek többségét, de hosszú évek munkája volt szükséges ahhoz, hogy restaurálható legyen a tárgyi hagyaték, és nagy valószínűséggel rekonstruálni tudják a temetkezési szertartás feltételezhető menetét. A Szerzők kénytelenek voltak elsősorban a kincskeresők elbeszéléseire és a tudva-tudván nem hiánytalanul begyűjtött tárgyak aprólékos elemzésére támaszkodni. Ezeket az adatokat egészítették ki a homokból még kiszitálható töredékek összegyűjtésével és a temetkezésre vonatkozó, szét nem taposott nyomok rögzítésével — amelyek azonban semmiképpen sem pótolhatták a szakemberek által vezetett ásatáskor előkerülő jelenségek hiteles megfigyelését. Az avar korszak kutatástörténeti eredményei így domináns módon befolyásolták a leletegyüttes értelmezését, ahelyett, hogy lehetőség nyílt volna végre egy bolygatatlanul ránk maradt fejedelmi leletanyaggal a mind ez idáig felhalmozott tapasztalatokat ellenőrizni. A bejelentést követő feltáráskor az első — jelentősége miatt a szakmai közvélemény által magányosnak vélt — sírtól nem nagy távolságban újabb vezéri (aranyveretes kardos, arany díszöves) temetkezésre bukkant H. Tóth Elvira és Horváth Attila. Ez a — valószínűleg alacsonyabb rangú férfihez tartozó — második sír is sajnos szinte teljesen ki volt fosztva, korabeli rablásnak eshetett áldozatul nem sokkal a temetés után. Ezek a tények azonban nem homályosíthatják el a kunbábonyi lelőhely jelentőségét, és a feldolgozás felelősségét viselő régészek erőfeszítéseinek értékét csak növeli, hogy milyen körülményekkel kellett megbirkózniuk munkájuk során. Az 1971 óta eltelt két évtized alatt a tudományos feldolgozás — rendhagyó és egyszersmind példaértékű módon — teljes szakmai nyilvánosság előtt zajlott. Alig három hét múltán már kiállításon mutatták be a leleteket, először a kecskeméti Katona József Múzeumban, majd a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárgyak gondos restaurálás után, 1980-tól a „Kagánok népe" című kiállításon voltak láthatók Kecskeméten. 1985 és 1987 között hosszú vándorútra indult a kunbábonyi leletegyüttes (Moszkva, Majna-Frankfurt, Nürnberg, Párizs, Bécs és isiiét Budapest következett) —• mindenütt osztatlan elismerést aratva a szakemberek és a laikus érdeklődők körében. Az egymást követő kiállítások, a rövid időn belül nyilvánosságra hozott előzetes jelentés, hazai és nemzetközi konferenciákon tartott előadások mindenki számára megmutatták, hogy páratlan szépsége ellenére e sírlelet furcsa módon csak néhány olyan tárgyat tartalmaz (aranykörmök, arany tarsolyveretek, szertartási íj), amilyet, vagy amihez hasonlót más lelőhelyről, külön-külön még nem ismertünk volna. Kunbábony rendkívülisége magában a leletegyüttes összetételében rejlik: a korabeli társadalom legfelső