Századok – 1994

Figyelő - Horváth Pál: Az iszlám jog fejlődéstörténete II/418

420 FIGYELÓ kiegészítve már igaz, hogy a muzulmán jog (saría) a felbomló római birodalom afrikai területein, Arábiában és Kis-Ázsia térségében stb. az arab államiság fejlődésével párhuzamosan alakult ki. A rabszolgaság jelentős maradványait is megőrző korai iszlám jog azonban a mohamedán vallás elterjedésével összefüggésben az arab népelem körén túlteijedő jelentőségre tett szert. így az iszlám jog rövid néhány évszázad elteltével Észak-Afrika, Arábia, Kis-Ázsia, Délkelet-Ázsia különböző népelemei uralkodó jogrendjévé lett. A muszlim vallás-jog személyszerűsége, az arab és török hódítások és sok más tényező eredményeként persze a jelzett földrajzi térség határain messze túl is hatással volt a muzulmán jog a releváns társadalmi viszonyok jogi szabályozására. így maradhattak felismerhető nyomai a török hódítók által közvetített muszlim jognak a délkelet-európai népek jogéletében is. Később e tényezők történelmi jelentősége természetesen csökkent, mivel az európai jogrendszerek a kontinensről, egyes ázsiai területekről pedig a modern jogrendszerek behatolása szorította ki az iszlám jog uralmát. A mohamedán vallási tanokkal összefüggő jogintézmények konzervativizmusa egyébként igen korán a fejlődés gátjává is válhatott. A muzulmán jog alapja a Korán, amit a próféta halála után a 7. század közepén szerkesztettek egységes törvénykönyvvé. A Mohamed tanításait, beszédeit tartalmazó Korán vallási és jogi normák egymásba fonódó rendszere, amit a korabeli felfogás szerint a próféta az istenség megnyilatkozása alapján közölt az emberekkel, hogy aszerint éljenek. A Korán tehát szó szerint recitálását jelenti az isteni kinyilatkoztatásnak. A próféta tanításainak szerkesztői 114 fejezetre (Szúra, ld. A Korán világa alapján) osztották a mohamedán vallás és a jog alapját képező normákat és minden valószínűség szerint jelentős mértékben átdolgozták, ill. kiegészítették azt. A 7. században lezajlott arab hódítások és a feudalizálódás viszonyainak a bonyolult társadalmi problémáira ugyanis a Korán hézagos szabályai már nem voltak alkalmasak. Ezt a szükségletet elégítette ki a hagyomány (szunna), amely a próféta cselekedeteit, megnyilatkozásait a kor igényeinek megfelelően rögzítette le, mint a tanítványok és kísérők ,hiteles" elbeszéléseit. Koronként változó tényezőként jelentkezett később az egy-egy adott időszak legtekintélyesebb teológusainak és jogászainak egybehangzó véleménye (idzsma). A jogtudósok koronként egyeztetett tanításai viszont nem tették lehetővé a vallási normákból táplálkozó jog gyors átalakítását, mert akár a legégetőbb társadalmi problémák megoldására alkalmas jogmagyarázatnak is a próféta tanításaival és a hagyomány szabályaival összeegyeztethetőnek kellett lennie. Ahol azonban az említett források alapján sem volt lehetőség a jogi viszonyok megnyugtató rendezésére, ott az analógián alapuló ítéleteket vették irányadónak (qijász). így lett az analógia a muzulmán jog egyik fontos forrása. Mindezt együttvéve az „isteni és emberi törvények" összességének tekintették, aminek megrontása és elferdítése a legsúlyosabb bűnhődést vonta maga után (ld. i. m. 462-463.). A muszlim jog belső fejlődése elé tehát már az alapvető jogforrások is áthághatatlan akadályt gördítettek, amiből az iszlám kibontakozását és megszilárdítását szolgáló konzervativizmus fakadt és elősegítette a muzulmán népek társadalomfejlődésének megrekedését a kifejlett, feudalizálódó társadalom szintjén. A muszlim jog nemcsak az ősforrások fejlődését tekintve, hanem a jog belső rendszere szempontjából is jelentős mértékben eltért persze az európai jogfejlődéstől. Legmarkánsabb jellemzője pl. az iszlám jog fejlődésének, hogy az a mohamedán