Századok – 1994

Figyelő - Horváth Pál: Az iszlám jog fejlődéstörténete II/418

FIGYELŐ 419 ugyanis éppen annak a beigazolását adhatja, hogy az iszlám jog ősforrásainak a módszeres feltárása a komparatív jogtudomány számos területén közvetlen haszonnal jár, ill. járhat közgondolkodásunk formálásában. A francia-olasz, az angol, ill. a német-orosz iszlámkutatás alapvető eredményei után a modern tudomány szerte a világon nagy figyelemmel viseltetik az iszlám jog ősforrásai iránt. Főként a muszlim joghatások történelmi közelségében élő népek szellemi élete vált érzékennyé újabban az iszlám iránt. Ide sorolva a hazai tudományos élet eredményeit jó tudni, hogy minálunk ez a törekvés valóban nem újkeletű. Talán nem is az első ilyen kísérlet lehetett az az 1831-es kiadvány, mely ,/Ókorán, mely arabs nyelvből deákra fordíttatott és megvilágosíttatott" címet viselte. Szeldmayer Imre, Gedeon György és mások neve szignálja a kezdeteket, de A Korán teljes bemutatása Szokolay István tollából (Budapest, 1845) sem késett le a magyar reformkor szellemi palettájáról. Később Endrei Gerzson, Goldziher és Vámbéry Armin jeles műveiben empirikusan kitapintható a folytatás, amelynek a joghistóriában is megvannak persze a megfelelői. így minálunk az ún. európai (egyetemes) jogtörténet alapozói, Wenzel Gusztáv, ill. a nagy pozitivista alkotók (Hajnik Imre, Király János stb.) sem hagyhatták figyelmen kívül a muszlim jog történelmi szerepét. Innen és az újabb komparatív vizsgálódások eredményei nyomán van némi rálátásunk az iszlám jog keletkezésére, a mohamedán jog mediaevisztikus-kori szerepére, ill. az iszlám (jog) történelmi szerepváltására a modern kor különböző fázisaiban. A jogtudomány tehát elsődlegesen, mint releváns jogcsoportrégiót hordozó rendszert ragadja meg a témát és nem vállalhatja magára az ősforrások filológiai, kultúrhistóriai-eszmetörténeti feltárását. Jó példa, hogy a hazai exegetikus jogtudományt képviselők sem tettek kísérletet az iszlám ősforrások elemzésére. Érthető tehát, ha ma és később is (feltehetően) az iszlám-kutatás önállósult kutatási eredményeire, ill. szélesebb értelemben az eszmetörténeti-kánonjog-történeti kutatásokra hagyatkozunk. Simon Róbert idevágó alkotásait, ill. a doktori minősítés tárgyává tett művet (A Korán világa Bp., 1987) ilyen értelemben tekintem én kútfőértékűnek, melyre néhány konkrét utalást az alábbiakban teszek. A Szúramagyarázatok (ld. az i. m. 13-417. alatt) adják a gerincét a felidézett kutatásoknak, számunkra ezek az ismeretek azonban — éppen a fent leírtakból fakadóan — el nem szakíthatók a teljes szöveget tartalmazó kötettől (Id. Koran fordította Simon Róbert Bp. 1987). Két jelentős összetevővel gazdagította a szerző ilyen értelemben az ősforrásokat, nevezetesen az „iszlám történeti hátteréhez" kapcsolt, ill. a „Bevezetés a Korán tanulmányozásába" c. elemzésekkel. Irán és Bizánc között zajlik az a korabeli világunk sorsát meghatározó történelmi átalakulás, amely előzménye volt az iszlám keletkezésének, a mi felfogásunk szerint az ún. arab kalifátusi rendszer megjelenésének. Könnyen belátható, hogy a joghistória világképét tágítja ez az elemzés, amely eleddig az államiság (a releváns jogi viszonyok) megjelenésére helyezte a hangsúlyokat. A szárazföldi és a tengeri kereskedelmi utak, ill. a korai arab ütköző államok (ld. a 424-tól, ill. a 432-től) szerepének a feltárása teszi érthetővé később a számunkra oly fontos tézist a „mohamedi iszlám nyitottságá"-ról, mely nemcsak a prófétai hagyományban (szunna) testesült, hanem az antik római jog, valamint a korai rabszolgatartó és az ún. ázsiai termelőmód talaján fogant életképes jogelemek továbbvitelében is. (Vö. i. m. 455-456.) Ezzel az előzményvizsgálattal