Századok – 1994

Figyelő - Urbán Aladár: Az élő múlt az Egyesült Államok jelenében II/394

FIGYELŐ 407 1893-as gazdasági válság, az azt kísérő sztrájkok és farmermozgalmak. A konzervatívok a nemzetközi bonyodalomban, illetve a háborúban látták a lehetőséget, hogy ezeket a mozgalmakat elfojtsák vagy lecsendesítsék. Mindehhez járultak még kétségtelen morális meggondolások a társadalom egyes rétegeiben, amelyek humanitárius kötelezettségnek tartottak egy intervenciót, hogy felszabadítsák a kubai népet a kegyetlen spanyol gyarmati uralom alól. így jól jött az 1895-ben kirobbant kubai felkelés, amelyet a spanyolok nem voltak képesek elfojtani, ezért — bizonyos „békítési kísérletek" után — az Egyesült Államok hadbalépett a felkelők oldalán. Kubát azonban nem lehetett annektálni, mert azt a hadüzenettel elfogadott kiegészítés (a Teller-féle kiegészítés) megakadályozta. Nem vonatkozott azonban ez a határozat a Fülöp-szigetekre, amelyek így az Államok meg is tartott — egészen 1946-ig. Ennek a döntésnek a kínai piac közelsége volt az oka, de szerepet játszott az a megfontolás is, hogy ha az amerikaiak ezt nem teszik, úgy Németország vagy Japán veszi birtokba a szigeteket. Még ezen a nyáron bekövetkezett a Hawaii-szigetek annektálása is, amit az előző elnök 1893-ban megakadályozott. A Fülöp-szigetek, Hawaii és Puerto Rico birtokában az Egyesült Államok belépett a gyarmattartó hatalmak sorába. A szerzőt azonban elsősorban az érdekli, hogy a Fülöp-szigeteket miért tartotta meg az Államok, hiszen korábban annak birtoklása nem merült föl a közvéleményben. A válasza az, hogy ezt a kínai piac iránti érdeklődés magyarázza és így különbséget tesz a hagyományos gyarmati és az újtípusú kereskedelmi imperializmus között. Mint megfogalmazza: „Az amerikai imperializmus tehát abban különbözik a klasszikus európai formától, hogy nem törekedett piacok és népek adminisztratív ellenőrzésére, hanem elsősorban piacokhoz kívánt jutni." A könyv ezt az érvelést azzal bizonyítja, hogy két éven belül „megszűnt a nyílt területgyarapító törekvés, s láthatóan örök időkre". (Ehhez még hozzáteszi, hogy az ekkor szerzett területek többségét az Államok vagy feladta, mint a Fülöp-szigeteket, vagy tagállamként bekebelezte, mint Hawaiit vagy az 1867-ben megvásárolt Alaszkát.) Degler professzor másik érve a kereskedelmi gyarmatosítás mellett a „nyitott kapuk" politikájának meghirdetése Kínával kapcsolatban 1899-ben. Ez utóbbi azonban inkább a megnövekedett piaci igények biztosítéka, hiszen Kínában kizárólagos különleges övezetet az Egyesült Államok csak valamelyik európai hatalommal szemben tudott volna biztosítani magának. A továbbiakban a könyv is elismeri, hogy a 20. században maga Amerika is „különleges privilégiumok megszerzésére törekedett Kínában, megsértve saját elvét, a nyitott kapukat". A 19. század végén Kínával kapcsolatban meghirdetett politika érdekessége még az a korabeli feltételezés, hogy az amerikaiak úgy vélték, hogy Japán segíteni fog ,Ázsia kapuinak nyitva tartásában". A fejlemények ismeretében felmerülhet a gondolat — mondja a szerző —, hogy ne tekintsük-e a nyitott kapuk elvének meghirdetését a Pearl Harborhoz vezető út első lépésének. A Spanyolország elleni háború és a tengeren túli birodalom megszerzése szakítást jelentett az Egyesült Államok korábbi külpolitikájával. Ugyanakkor — érvel a szerző — az izolacionizmusnak George Washington által megfogalmazott elvével nem került ellentétbe, hogy ti. ne bonyolódjon európai szövetségekbe. Hiszen a Fülöp-szigetek kérdésében egyedül dönthetett, cselekvését nem korlátozta semmiféle többoldalú kötelezettség. Maga a közvélemény sem érzékelt valamiféle fordulatot,