Századok – 1994

Figyelő - Urbán Aladár: Az élő múlt az Egyesült Államok jelenében II/394

FIGYELŐ 401 ,J3lack Reconstruction", vagyis a Kongresszus radikálisai által irányított időszaknak, amely a felszabadított négereket kívánta a helyi politikába bevonni, beleértve az adott állam törvényhozását is. (Az ún. rekonstrukció, a tagállamok visszatérése az Unióba 1868-77. között zajlott, ami a megszálló csapatok visszavonásával ért véget.) Az áttekintés végül a négerek helyzetének 1877 utáni alakulásával, a faji diszkrimináció rendszerének kiépülésével foglalkozik, áttekintve a fejleményeket egészen az 1967. évi polgárjogi törvényig. A gépek, az emberek és a szocializmus című IX. fejezet a polgárháború utáni hatalmas ipari fejlődést és annak következményeit ismerteti. Ezt a fejlődést az Egyesült Államok nagy bőségben előforduló természeti kincsei tették lehetővé, s ezt növelte az óriási terület politikai egysége, ami biztosította az áruk szabad áramlását. Ezt szolgálta a transzkontinentális vasutak megépítése, amelyet a szövetségi kormány és az egyes államok hatalmas földterületek ingyenes juttatásával támogattak. A vasúttársaságok ezeket a földeket kiárusítva nagy tömeg bevándorlót vonzottak (a nyolcvanas években több mint öt milliót). A fejlődés lendületét segítette, hogy az amerikaiak átvehették az európai iparosítás eredményeit. Emellett igen számottevő európai tőke áramlott be, ami ugyancsak gyorsította az ipari fellendülést. A korszak kiemelkedő iparmágnásairól szólva a szerző — az újabb kutatásokra támaszkodva — legendaoszlató megállapítást tesz. Eszerint a nagy vagyonok urai többségében nem „alulról" jöttek, s legalább ötven százalékban egyetemi végzettséggel rendelkeztek. Ez az időszak a trösztök kialakulásának és a banktőke koncentrációjának a kora, ami ellen a Kongresszus a monopóliumok megakadályozását célzó törvényekkel kívánt védekezni. Az ipari fejlődés megteremtette a munkásságot és ezzel a munkásmozgalmat. gyár — írja a szerző — kihívás volt a munkás emberi egzisztenciájával szemben, s a munkás válasza a szakszervezet volt." Ezek a szakszervezetek azonban elfogadták a magántulajdont és a profitra orientált társadalmat, mert a munkások is — mint minden amerikai — „reménybeli tőkések voltak". Nem nyílt igazán tere a radikális antikapitalizmusnak, s amikor a legendás AFL szakszervezet létrejött, vezetője Sámuel Gompers azt a nézetet képviselte, hogy „a szakszervezetek a bérmunkások üzletszerű szervei". Az Egyesült Államokban a szervezett munkásmozgalom — a vehemens sztrájkkitörések ellenére — gyenge maradt, jóllehet nem hiányoztak az osztályöntudat, sőt esetenként az osztálygyűlölet megnyilvánulásai sem. Degler professzor szerint az amerikai munkások osztályöntudatának gyengeségét „a társadalmi struktúra képlékenységére" lehet visszavezetni. Amellett az Egyesült Államok politikai fejlődése sem kedvezett a szocialista tanok terjedésének. Az európai munkás csak lassan jutott választójoghoz és hamarabb tudatosodott benne, hogy ő ipari munkás és csak később, hogy választópolgár. Amerikában azonban a politikai demokrácia hamarabb érvényesült, mintsem az ipari forradalom kibontakozott volna. Amellett az ipari korszak bevándorlóinak etnikai sokfélesége is akadályozta valamiféle munkásegység kialakulását. „Végső soron azonban — mondja a szerző — a szocializmus amerikai bukása a kapitalizmus sikerének tulajdonítható." Bár a gazdagok gyorsan gazdagodtak, a szegények nem lettek egyre szegényebbek. 1865-1900 között az átlagbérek emelkedése meghaladta az árak emelkedését és 1900 után — bár az emelkedés megállt — sem csökkent a bérek színvonala. Amerika, az „amerikanizmus" így a szocializmus valamiféle helyettesítőjévé válhatott.