Századok – 1994

Figyelő - Urbán Aladár: Az élő múlt az Egyesült Államok jelenében II/394

400 FIGYELÓ gukat tekinteni, az eljövendő polgárháború „valójában a Dél függetlenségi háborúja" lett. A könyv nem ábrázolja a polgárháború menetét, hanem csak fontosabb jellemzőit és következményeit mutatja be a VII. fejezetben, amelynek címe: Új nemzedék születik. A háború — mondja a szerző — két nacionalizmus összecsapása volt, miv a déliek az 1840-es évektől egyre határozottabban vallották, hogy a rabszolgaságon épülő életformájuk és kultúrájuk őket önálló nemzetté formálta. Utalva arra, hogy a nacionalizmus a korabeli Európában is történelemformáló erő, Degler professzor így fogalmazza meg — számunkra kissé meglepő hasonlattal — a helyzetet: „E nacionalizmusnak Abraham Lincoln volt a Bismarckja, miként Jefferson Davis volt a Dél Kossuthja. Lincoln »vérrel és vassal« tartotta fenn s szilárdította meg az Atyák laza szövetségi államát, és közben új nemzetet teremtett." Ez a háború népi háború volt, mindkét fél erőteljesen — s nagyszámú önkéntessel — vette ki részét belőle, így a hátországban a nőkre is fontos szerep hárult. A lázadók kezdetben sikeres ellenállása Lincoln kormányát arra késztette, hogy Dél gazdasági életének módszeres elpusztításához folyamodjon. Az amerikai történelem legvéresebb háborúja így totális háborúvá vált Dél népe és gazdasága ellen. Dél virágzó, ültetvényes gazdaságának megsemmisítését tetézte a négerek felszabadítása, ami nemcsak súlyos anyagi kárt okozott, hanem a munkaerő elvesztését is. De az önálló farmerek is nehéz helyzetbe kerültek a tőkehiány miatt. (A volt ültetvényesek a részesbérletben találtak megoldást, a farmerek a felvásárló — és a termést megelőlegező — kereskedőktől kerültek függő viszonyba.) A polgárháború egyébként megnövelte az északi ipari tőke jelentőségét és befolyását a politikára, de megnövelte a szövetségi állam súlyát is, amely pénzügyi politikájában nagytömegű papírpénz kibocsátására kényszerült, s a megnövelt közvetett adók mellett először vezette be az amerikai történelemben a személyi jövedelemadót. (1865-ben a szövetségi adóbevételek húsz százaléka ebből származott.) Ami a rabszolgaságot illeti, az 1861-es, majd 1862-es elkobzási törvény lehetővé tette a lázadók rabszolgáinak „lefoglalását", illetve 1862 után a felszabadítását. Mindezek háborús rendszabályokként születtek, mint maga az 1863 elején kibocsátott Felszabadítási Nyilatkozat. Ez utóbbi — mondja a szerző — kihirdetésekor valójában „egyeden rabszolgát sem tett szabaddá, hiszen határozatai csakis azokra a rabszolgákra vonatkoztak, akiket lázadó gazdáik birtokolnak". A rabszolgaságot azután végleg a 13. Alkotmánymódosítás iktatta ki az Egyesült Államok életéből. A polgárháború következményei a VIII. fejezetben foglalkozik, a Felvirradt a hajnal, de a nappal elmaradt (az eredetiben: űavw without Noon) címmel. Ez egyrészt a négerek helyzetének alakulását tekinti át, akik az 1865. évi 13. Alkotmánymódosítás után — mint a szerző fogalmazza — „már nem voltak rabszolgák, de még állampolgárok sem lehettek". Ezen segített azután — legalábbis formálisan — a 14. és 15. Alkotmánymódosítás. A fejezet ismerteti a Kongresszus által létrehozott Felszabadítottak Irodájának működését és vázolja a körülményeket, amelyekben a déli államok törvényhozása megalkotta a hírhedt Fekete Kódexeket, amelyek a néger munkaerő helyhezkötését célozták. A fejezet által megvizsgált másik folyamat az ún. rekonstrukció, amely nem Dél gazdasági helyreállítását jelenti, hanem azt a politikai folyamatot, amelynek során a volt lázadó államok — az alkotmánymódosítások elfogadása után — visszatérhettek az Unióba. A szerző külön figyelmet szentel az ún.