Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
AD VENAE ET PEREGRINI 365 hazát meglelje, meg kell bánnia bűneit, hogy az előbb említett végrendelkezés és áldás után már ne legyen gondja világi hívságokra. Testileg úgy kell készülnie, hogy külseje is elárulja zarándok voltát. Bőr iszákjába tegyen kenyeret, bort, orvosságot és tűzszerszámot. Élelemmel ne rakodjon meg, hiszen nem földi örömök kedvéért vág neki az útnak. Pénzét jól rejtse el, de ha kirabolják, ne szégyelljen koldulni. Jó kalapja, köpönyege, botja legyen, hiszen a kalap a hosszútűrést, a köpönyeg a keresztény felebaráti szeretetet, a bot meg az erős reménységet jelképezi. Azt is vegye fontolóra, kit választ meg társául. Ne tegyen meg naponta túl nagy távolságokat, ha a városba ér, viselkedjék komolyan, ne keveredjen viszálykodásba, de békével tűije, ha kigúnyolják. Főképpen pedig az otthonmaradottakra kell gondolnia s érettük imádkoznia.82 íme, a keresztény vándor mintaképe - az intelem tágabb értelemben minden középkori utazónak szól. A hosszútűrés kalapja és a reménység erős botja nélkül ugyanis nem lehet megbirkózni az út veszedelmeivel. A zarándok - a kiszolgáltatott utazó mintaképe ,Jsten a tanúm, hogyha tudtam volna, hogy e zarándokság során a test és lélek ilyen tévelygésébe/bolyongásába (evagatio) kell jutnom, sosem kezdtem volna el, még ha oly szent is lett volna... " E sorokat nem világi ember, hanem tanult domonkosrendi szerzetes vetette papírra. A már említett Felbe Faber fakad ki így szentföldi utazásáról írt könyvének ajánlásában, művét némi szójátékkal inkább evagatoriumnak, mint peregrinatoriumnak, itinerariumnak vagy viagiumnak nevezve.8 3 Az utazó és a zarándok közti tudati egyenlőségjel meglétéről már korábban szóltam. Hogy ez mennyire közös fogalom, mutatja egy kevéssé ismert, ám annál jellemzőbb példa a kései középkorból (mely egyszersmind elbizonytalanítja az olvasót a szokásos középkor-újkor periodizáció határát illetően). 1503-ban vagy 1504-ben jelenik meg a pilseni Bakalár nyomdában a ,£pis о nowych zemiech а о nowem swietie о niemzto gsme prwe zadne znamosti nemeli ani kdy ezo slychali " (írás az új földekről és az új világról, amelyről korábban nem volt semmi tudomásunk és nem is hallottunk róla) című beszámoló Kolumbusz felfedezéseiről. A címlapkép egy karavellát ábrázol, melynek fedélzetén a hajósok, utasok mind egyértelműen zarándokkalapban, pelerinben vannak, kezükben zarándokbot, egyikük kalapját pedig egyenesen a compostelai kagyló díszíti. A fametszet készítője és az olvasó számára is egyértelmű, hogy aki ilyen messzire utazik, az csak zarándok lehet.84 Az utazó kiszolgáltatottsága tükröződik az elnevezésekben is, ráadásul sok-sok évszázadon keresztül. Az exul a száműzöttet, a kizártat, az idegent éppúgy jelenti, mint a zarándokot. Ez a többféle, sőt metaforikus jelentés található meg a német Elend kifejezésben is, ami nemcsak a nyomorúságot, hanem a távoli helyen való tartózkodást, idegenben járást, egyszóval utazást, zarándoklatot is jelenti. Ugyanakkor a peregrinari, és a peregrinatio a korai középkorban (egészen a 11. századig) differenciálatlanul egy egész sereg rokonértelmű, de külön-külön szétválasztható fogalmat jelölhet, mint a via, iter, itinerarium, ambulatio — vagyis a lakóhelytől, az otthontól távoli élet, akár időszakosan, akár mindörökre.85 Az Abrogans, az egyik legkorábbi (8. sz.) latin — német glosszárium az exul (racheo elűzött, száműzött,
