Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
366 PETNEKI ÁRON idegen) fogalom mellé rendeli a peregrinus (pilicrim, zarándok) kifejezést, s ezt a profugus (anttrunneo, szökevény, elűzött, elfutott, vagyis bujdosó) és a naufragus (sgejbráho, unkenkeo edo, hajótörött, elsüllyedt) követi.86 Ugyanebben a fogalomkörben mozog a peregrinus szó régi magyar fordítása: bújdosó zarándok.8 7 Ez a kifejezés az 1490 táján keletkezett Nagyvátyi glosszákban olvasható: ,Apud Laban peregrinatus sum: budosso zarandok"ßs (1 Móz 33, 4, ahol a hazulról elvándorolt Jákob mondja Káldi fordítása szerint: Lábánnál zarándokul laktam). A zarándokszentek mint a par excellence zarándokok nemcsak a nehéz úton levót istápolják, hanem saját életútjukkal is a zarándoklat veszélyességét és bizonytalan kimenetelét példázzák. A legendáik szinte legfőbb eleme az, hogy távoli vidékekről jönnek, elsősorban Európa „peremvidékeit" jelölik meg származási helyüknek (pl. Szt. Kálmán ír, egyes változatok szerint skót királyfi, Szt. Szebald dán királyfi ill. királyi családból származik, Szt. Jodok breton hercegi familia leszármazottja. A legjelesebb Róma-járó női szent, Birgitta Svédországból indul útjára). Néhány zarándokszent közelebbi származású, így Rókus Montpellier szülötte, Eleket a hagyomány rómainak mondja.89 Néhány kisebb helyi kultusznál az ott letelepedett zarándok alakja összemosódik az ugyancsak távoli, sokszor hibemiai vagy britanniai misszionáriussal (pl. Gallus), aki remeteként él a környéken, kis kápolnát épít magának, s itt alakul ki majd a kultusz színtere.90 A zarándokút bizonytalanságát jól érzékelteti Szent Kálmán története. A történet magja mindössze annyi, hogy all. század elején a mai alsó-ausztriai Stockerau környékén egy zarándokot a helyiek magyar kémnek néznek és minden teketóriázás nélkül felakasztják az első fára. Később alakul ki a szentföldi zarándoklatra induló „hibemiai" királyfi legendája, mindazokkal a rekvizitumokkal, amelyek megfelelő bizonyítékokkal szolgálnak szentségéhez. Gyilkosai már nem éber parasztok, hanem gonosz rablók, a bodzafa, amelyre felakasztják, virágba borul, a holttest két évig függ a fán, amikor egy arra járó egy hitetlen vadász késével beleszúr Kálmán tetemébe, mire friss vér fecskendezi be. A legenda kialakítását elősegíti a Babenbergek törekvése, hogy Melkben Kálmán sírjánál megteremtsék Ausztria és saját dinasztiájuk pátrónusának kultuszát.91 A Wolfratshausenben szentként tisztelt Nantwein zarándok a legenda szerint 1288-ban római útja alkalmával e helységben szenvedett mártírhalált. Különösen érdekesek számunkra azok a részletek, melyek Nantwein állítólagos vétkeit mondják el, melyekért a wolfratshauseniek tűzhalálra ítélték. Az egyik verzió szerint egy kisfiút rontott meg, a másik változat azt beszéli el, hogy sok pénzt találtak nála, s azt hitték, hogy lopásból szerezte.92 A felső-bajorországi Seeon kolostorában 1500 körül sírkövet állítottak boldog Eberhard zarándoknak, akiről azonban már semmi biztosat nem tudtak, sem származását, sem halála idejét. Az 1620-as kolostori krónika is csak annyit mond, hogy emlékezete nem maradt fenn, csak annyit tudunk, hogy a boldogok seregébe számítják. ,Mesélik azonban, hogy ezt az Eberhardot nem messze a kolostortól rablók, vagy kicsodák, agyonütötték és így tették vértanúvá. Zarándoklatot nem csupán férfiak, hanem nők is fogadnak (bár Berthold von Regensburg minorita barát prédikációjában azt javallja, hogy a nők maradjanak csak
