Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
AD VENAE ET PEREGRINI 361 pódása Albrecht Altdorfer egy rajza, mely a viharban lévő hajósoknak megjelenő Szent Miklóst ábrázolja. A bárkában imbolygó emberek nyaka közé a felhőből egy meztelen csúf asszony önti dézsából a vizet.4 9 A boszorkányok ilyen irányú negatív szerepéről alkotott nézet majd a kora-újkor kezdetén, az 1560 táján meginduló „kis jégkorszak" beköszöntével erősödik meg még jobban.5 0 Ez a képzet már átvezet bennünket egy rokon tudati területre. Nem csupán a természet elemi erői teszik félelmessé a szűkebb körből való kimozdulást, hanem a természetfelettiek is. Elég, ha kiérünk a falun kívülre, az első keresztúthoz. Ez már a chtónikus erők birodalma, amely már az ókorban Hekaté felségterülete, s akit áldoztatokkal kell kiengesztelni. A keresztény korban továbbra is megmarad a félelem az útkereszteződéseknél: ez a szellemek tanyája, ahová a halottak éjjel visszajönnek (különösen az itt elhantolt öngyilkosok, akiknek nem jár a temető szentelt földje), ide gyűlnek a boszorkányok, s az ördögöt is meg lehet idézni.51 Ennek a hiedelemnek képi ábrázolását találjuk meg Burgundi Mária hóráskönyvének egyik miniatúráján: a kereszttel megjelölt elágazásnál sírból kikelt halottak támadnak rá egy kilovagoló fiatal párra.5 2 A keresztnél megjelenő kísértetek annyira közhelynek számítanak, hogy még bohózat alapötletéül is szolgálnak (amitől félünk, megpróbáljuk hangosan kinevetni). 1470 és 1490 között keletkezhetett egy párizsi névtelen szerző komédiája, amely arról szól, miként csalja egy asszony éjjel az útmenti kereszthez három szeretőjét. Ravasz tanácsa szerint az egyik papi öltözetet, a másik halotti leplet, a harmadik ördög jelmezt húz magára. Amikor a férfiak a hőn várt asszony helyett a holdvilágnál ilyen maskarában pillantják meg egymást, halálra rémülnek.5 3 Az utak mentén különösen ezeket az útkereszteződéseket kell megjelölni képoszloppal, feszülettel, lámpás égetésére alkalmas kőkereszttel, hogy a a veszedelmet távol tarthassuk Krisztus és a szentek segítségével.5 4 Néha egy-egy ilyen emlékkövet az is félelmetesebb hírűvé tesz, hogy emberhalál miatt emelték engesztelésképpen.55 Az útmenti kápolnák, képoszlopok állításáról mint régi hagyományról beszél egy 18. századi munka korabeli magyar adaptációja: „Aíég ma is szokásban vagyon, kivált a Római Kathólikus Fejedelmeknek birodalmok alatt, hogy az ország utaira apró Kápólnátskákat építsenek, hogy azok által az utasokat valami szent Elmélkedésre s buzgóságra indítsák; nem külömben más Státuákat, Szenteknek képeit, mellyek magas oszlopokra helyheztettetvén, vagy valami Rostéllyal körül keríttetnek vagy tsak szabadon állanak az utak mellett. Ezek a képoszlopok egyben pontos útjelzőül is szolgálnak, hiszen „olyan szilárd és állandó jelek, amelyek a táj, a terület emberének tájékozódási eszközei, noha eredetileg elsősorban kegyeleti és vallásos szándék hozta létre őket".5 7 Hozzá kell tennünk: e biztos jelek az idegen vándort is segítik. Hogy a kereszt ténylegesen útjelzőül szolgál, mutatja az idősebb Jörg Breu 1514-ben Augsburgban festett képe, mely az apostolok oszlását ábrázolja. A kép baloldalán, az út mentén hatalmas T-alakú keresztet állítottak, szárán egy faragott, mutatóujját előretartó, irányjelző emberkéz van felszögelve.58 Az útmenti keresztre erősített irányjelző kéz a 15. század végén nyilvánvalóan már közhely, ezért kerülhet Sebastian Brant „Bolondok hajójának" illusztrációi közé. A bolond itt elsüllyed a mocsárban, holott a jó utat a fülkével, feszülettel díszített képoszlop és a rászerelt iránymutató jelzi.59 A
