Századok – 1994

Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352

356 PETNEKI ÁRON földön ülő vándor mesél el. (A műhely kerítése valóban érzékelhetően határolja a mindennapok realitásának világát a távolba vesző tájképtől, ami tényleg nem jellemző Krakkó közvetlen környékére...).2

0 A kérdéskör vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, mi mindent értett a középkor embere az út fogalma alatt. Az út, illetve az úton való végigmenetel nemcsak az emberi élet metaforája, hanem nagyon sok szempontból teológiai fogalom is, ami szentírási helyekre megy vissza. A valahonnan valahová eljutás egyben a tökéletesedés folyamatát is jelzi. János evangéliuma szerint maga Jézus az út, az igazság és az élet (Ján 14,6 ). A korai egyházatyák ezért alkalmazzák előszeretettel a via fogalmát. írásaikban Origenes óta kimutatható a megtisztulás útja, a via purgativa, a katharszisz. Ez a mozgási irány azonban nem pusztán előre haladó, hanem sok esetben a Jákob lajtorjájának képétől (1 Móz 28, 11-17) befolyásoltan az előrehaladást lépcsőzetesen felfelé való irányban képzeli el. (klimax, lajtorja, [amely még a Mithras-kultuszból, sőt, apotropaionként Egyiptomból is ismert], s a keresztény Keleten Johannes Klimakhos ,Jdimax tú paradeiszú"-ja teszi általánosan ismertté. Itt is a ,4iversi gradus ad perfectionem" [Aquinoi Szt. Tamás] vezet felfelé).21

A nagy út fokozatokra oszlik, s különösen az első fokozatban kap fontos szerepet az aszkézis, ami a tényleges utazás szenvedéseit szimbolizálja. A hármas tagolódásnak megfelelően a következő fokozat a megvilágosodás, a phótiszmosz, vagyis az illuminatio, amely mind közelebb visz a célhoz, végül a beteljesülés, a teleiószisz, vagyis perfectio, az egyesülés Istennel. Ez utóbbi Dionysios Areopagita teológiájában a via negotiationis, az egyesüléshez vezető út. A ferences misztikában ugyancsak megtalálhatjuk ezt az út-képzetet, elsősorban Szent Bonaventuránál, aki a hasonló felépítésű utat a De triplici via címmel érzékelteti. Itt a három fokozat a via purgativa, a via illuminativa és a via perfectiva. Az Isten elérését célul kitűző életút egyben a lélek zarándoklása, ezért választja másik munkájának címéül az Itinerarium mentis in Deum kifejezést, mintegy a zarándokokat vezető útikönyv jellegét sugallva. Az ugyancsak ferences Rudolph von Biberach a hetes fokozatrendszer kifejtésére a De septem itineribus aetemitatis címet használja.22

A mennybe jutás módjáról szóló morális traktátusok között ott találjuk Robert de Sorbonne De tribus dietis c. művét, melyet még a középkorban lefordítanak franciára (Traité des Trois journées).23 A zarándoklás gondolatköre él a barokk korban is, gondoljunk csak John Bunyan valóban nagy hatású művére, A zarándok útjá-ra, (melyben az életút mint zarándoklás még mindig a középkor felfogását tükrözi), vagy Angelus Silesius híres versgyűjteményére, a Kerubi vándorra, a Cherubinischer Wandersmann-та.24 Az útnak, különösen az útelágazásnak erkölcsi jelentése is van: ez a válaszút, vagyis a jó vagy a gonosz követése. Itt ugyancsak evangéliumi toposszal van dolgunk: a széles út a veszedelemre visz, sokan járnak rajta, míg az örök életet csak keskeny úton lehet elérni, s kevesen járják. (Mt 7, 13-14.). Ez a felfogás azonban az antikvitásban is megvan s a reneszánsz majd nagy előszeretettel újítja fel a válaszúton álló Herkules történetében, aki az erények tövises ösvényét választja a bűnök széles útja helyett.25 A középkor a válaszút problémájáról nemcsak közvetlenül az evangéliumra hivatkozva beszél, hanem előszeretettel ágyazza azt exemplumokba. Ennek egyik