Századok – 1994

Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352

AD VENAE ET PEREGRINI 357 legszebb példája a Lobkowitz kódex története a bölcs és a bolond atyafi elbujdosásáról: „és akarnának haza térni: mikoron juttanak volna hegy herre [egy helyre], holott ketteztenéjek az út, látának írást ott, ki azt mondja vala, hogy a jobb kézre való út, jól lehet hogy szoros, darabos és kentén: de maga bátorságos: de a bal kézre való út jól lehet hogy széles és gyenyerúséges, de maga tolvajokkal rakva: az bölcs azért akara menne a jobb kézre való úton: de az 6 bolond atyafiának kéremesének miatta meg győzetvén, тепе a bal kézre való úton. Megfogattatának kegyiglen a tolvajoktul és meg sebhettetének és meg fosztatának és vettetének egy mély verembe: ki rakva vala kígyóval és békával és sárkányokkal, hogy azok elnéjek meg őket az ő mardosásinak miatta.'^ Ez az út azonban nemcsak kígyóval, békával, sárkányokkal van rakva, hanem egyéb veszedelmekkel is. Ilyenek a rablók, akik a vándort kifosztják, megverik, megsebesítik, akár meg is ölhetik. Az evangéliumi alaptörténet az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd (Luk 10, 25-37). A rablók kezébe esett, kifosztott és megsebesített emberben a későbbi keresztény irodalom — nemcsak az egyházi, de még a világi is, pl. Hartmann von Aue „Gregorius"-a — a világban zarándokló embert látja, a rablókban pedig az ördögöket. A Szent Ágostonnak tulajdonított prédikációk egyike az élet félelmes, a bűn sötét árnyékú útján hálót vető rablónak úja le az ördögöt.27 A középkorban a tudás elsajátítását is az utazáshoz hasonlítják. Ez a képzet még az antikvitásból származik, mint ahogy a tudományok felosztása, a hét szabad művészet is. Az alsóbb szinten elsajátítható tudásanyagot a trivium, vagyis a „hármas út", a magasabbat a quadrivium, a „négyes út" tartalmazza. A tomisták és Duns Scotus követőinek ellentétét tükrözi az iter antiquus, illetve az iter modernus elnevezés. A kétfajta módszer képviselői között komoly küzdelem folyik a 15. században.28 A középkor gondolatvilágában a zarándok fogalma a földi élet ideiglenességét és a mennyei hazába tartó emberi lelket is jelképezi. Itt ismét szentírási helyekre hivatkozhatunk, „...féleleiemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét." /1 Pét 1, 17/ „Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek." /1 Pét 2, 11/ Ez utóbbi latin szövege a magyarnál érthetőbbé teszi a középkori értelmezést: „Obsecro vos tamquam advenas et peregrines". Ugyanez a gondolat a Kempis Tamásnak tulajdonított és Krisztus követéséről írt könyvecske szerint: „Serva te tamquam peregrinum et hospitem super terram... "29

Ez a gondolat oly erős, hogy Luther is egyik — kései (1544) — prédikációjának tárgyává teszi, s részletesen magyarázza: ,jut sic simus non ut cives, sed peregrini, geste", vagyis ne polgárok, hanem vendégek legyünk e földön.30 Ez az általános nézet tükröződik többek között a ferences ideológiában is. Szent Ferenc „kis testamentumában" határozottan utasít arra, hogy a testvéreknek ügyelniük kell a szent szegénységre, amit a regulában megígértek. A templomokat, kolostorokat, mindent, amit számukra építettek, nem szabad tulajdonuknak felfogni, csak átmeneti szállásnak, mint az idegenek és zarándokok. (,,sempre ivi albergando come forestieri e pellegrini").31 A zarándoklatok esetében nem hanyagolhatjuk el az érdemszerző jelleget sem. Kicsiben életmodell, a pálya megfutása, a harc megharcolása. Keserves vándorlás