Századok – 1994

Közlemények - Mesterházy Károly: Tegez és taktika a honfoglaló magyaroknál II/320

TEGEZ ÉS TAKTIKA A HONFOGLALÓ MAGYAROKNÁL 331 A több évtizedes tapasztalat azonban megtanította az ellenfeleket a magyar harcmód elleni hatékony védekezésre, majd az ellentámadásra is. Már Bölcs Leó is több hasznos tanácsot ad katonaságának a magyarok elleni védekezésben, sót a támadás módját is ajánlani tudja. Felhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad felborítani a támadó arcvonal rendjét, nem szabad a magyarok után rohanva elszakadni a többiektől. „A lovasság sűrű csatasora, amely szakadatlanul nyomukban van", és a fegyveres kézitusa, az éjjeli támadás hátrányos számukra. Törekedni kell arra, hogy a bizánci sereg háta védve legyen, ne kerülhessenek mögéje, stb.7

0 A nyugati hadjáratok magyar vereségeiben nyilván hasonló felismerések is szerepet játszottak, de közvetlen források hiányában ezt inkább csak gyaníthatjuk. A Riade melletti csatában a nehézfegyverzetű lovassággal szemben tehetetlen volt a könnyűfegyverzetű magyar sereg. A császári csapatok nem bomlottak fel, sőt ellentámadásba mentek át. A magyarok látszólagos megfutamodása valódi meneküléssé változott. Mint Widukind megúja: „úgy megfutamodtak, hogy nyolc mérföldön keresztül alig néhányat lehetett levágni vagy foglyul ejteni közülük".7

1

De azt is megtudjuk, hogy semmi más lehetőségük sem volt, csak a menekülés, mert táborukat is elfoglalták a németek. Ha most visszagondolunk arra, hogy a csata során elég gyakran utána kellett tölteni a tegezt, akkor könnyűszerrel rájöhetünk arra, hogy a táborral együtt a teljes tartalék muníció is az ellenség kezére jutott. Nem volt lehetőség a leghatékonyabb harcmód folytatására, a távolról való védekezésre, elhárításra. Szablyával pedig nem sokáig védekezhettek a nehézfegyverzetű németek ellen. A Riadénál még szerencséje volt a magyar sereg egy részének, megmenekült. Talán nem vesztették el az összes teherhordó lovukat, maradt nyiluk is annyi, amennyi a menekülést biztosította. A Lech menti csatában azonban már sokkal jobban felkészült ellenféllel találták szembe magukat a magyarok. Az előzőekhez hasonló módon elvesztették táborukat, az utánpótlás lehetőségét. Üres tegezzel pedig nem lehet vitézkedni. A jól felkészített lakosság is tudta már, hogy nyila nélkül korántsem oly veszélyes a magyar lovas. A menekülőkkel szembe mertek szállni, és a kalandozások egyik legnagyobb magyar seregét felmorzsolták. A taktika teljes veresége a fegyverzet változását is magával hozza. Szt. István és már talán Géza seregében is alárendelt szerep jutott a könnyű fegyverzetű lovasságnak. Az íj és a tegez fokozatosan visszaszorult a magyar katonaság fegyvertárában. JEGYZETEK 1 Parther. Pauly's Real-Enzyclopedie 18. kötet 2. rész (Stuttgart, 1949) 1986. hasáb. 2 U. Kőhalmi Katalin: A steppék nomádja lóháton, fegyverben. Bp. 1972., 34., 41-48.; Artamonov, M. /.: Goldschatz der Skythen in der Eremitage. Prága 1970. 232. kép. 3 U. Kőhalmi Katalin: A steppék nomádja... 146.; Kara György: A mongol irodalom kistükre. Bp., 1965.15. 4 A honfoglaló magyarok íjtegezét László Gyula rekonstruálta, László Gyula: A kenézlói honfoglaláskori íjtegez. Folia Arch. 7 (1955) 111-22. A készenléti íj tegez felfedezése és rekonstrukciója Révész László nevéhez fűződik. Révész László: Készenléti íjtartó tegezek a magyar honfoglaláskori sírokban. Herman Ottó Múz. Évk. 1991. 31-48. 5 Hampel József: Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. Bp., 1907. 40.; Jósa András: Honfoglaláskori emlékek Szabolcsban II. Archaeologiai Ért. 14 (1914) 303-340. XXIV. kép. Jósa a kenézlői 1. temető 11. sírjában talált tegezmaradványokból egy felül nyitott, széles szájú, a feneke felé