Századok – 1994
Közlemények - Mesterházy Károly: Tegez és taktika a honfoglaló magyaroknál II/320
TEGEZ ÉS TAKTIKA A HONFOGLALÓ MAGYAROKNÁL 329 utána kell tölteni. A magyar történetre vonatkozó források hallgatnak ennek mikéntjéről. Dolgozatunk első mondatában említettük, hogy a magyarokéhoz hasonló, sőt azzal azonos volt számos más nép harci taktikája. A legkorábbi részletes beszámoló a parthusok harcmódját mutatja be. A rendkívül szemléletes leírás előadja, hogy ,A parthusok csoportokba oszolva nagyobb távolságról lőtték ki nyilaikat minden irányból; arra nem is volt szükség, hogy pontosan célozzanak, mert a rómaiak sűrű és tömött arcvonalát még készakarva sem lehetett elhibázni... futás közben lőtték ki nyilaikat, amihez a szkíták után a legjobban értettek; menekülés közben érték el biztonságukat, s ezzel elvették a futás szégyenét. (25) Amíg a rómaiak remélték, hogy a parthusok nyilaik ellövöldözése után abbahagyják a csatát vagy kézitusába kezdenek, szilárdan kitartottak, de amikor észrevették, hogy nyílvesszőkkel megrakott tevék állnak a közelben, ahonnan az őket már előbb bekerítő csapatok újakat kapnak, Crassus belátta, hogy a harcnak nem lesz vége, elcsüggedt."58 A Crassus felett megsemmisítő győzelmet (Kr. e. 53) hozó parthus taktikára már a magyar hadi történet első nagy történetírója, Salamon Ferenc felfigyelt, és a belőle levonható tanulságokat részletező elemzés nélkül értékesítette. Rámutatott arra, hogy a lovas nem vihetett nagyon sok nyilat magával, mert az a mozgásban akadályozta, de a pótlásra való az első sorban álló poggyász.5 9 A Maurikiosnál feljegyzett adatokból és Bölcs Leó részletes leírásából felvázolta a magyarok taktikáját, felszerelését, amely kisebb-nagyobb megszorításokkal és a forrásokhoz szorosabban igazodva Hóman Bálintig irányadó maradt.6 0 A legújabb hadtörténeti összefoglalás Moravcsik Gyula fordítására támaszkodva Bölcs Leó taktikáját követi minden ponton, de a közelharc leírását kritikusan mellőzi.6 1 A magyar hadrend felállását két viszonylag részletező leírás különbözőképpen adja meg. Bölcs Leó szerint egymástól kis közökkel elválasztott osztagokban, ezredekben állnak fel, egy csatasorban, az arcvonaluk vastag.6 2 Ugyanakkor az arab Maszúdi a magyarok és besenyők közös 934-es Konstantinápoly elleni támadásakor alkalmazott hadrendről éppen azt írja, hogy mind a magyar, mind a besenyő seregnek volt jobb és bal szárnya, és középütt állt a fő sereg. A besenyő oldalszárnyak is 1000 fős osztagokból tevődtek össze. „Mikor aztán felsorakoztak a csatasorok, a jobb szárny lovasosztagai a bizánciak derékhadára törtek, és nyílzáport zúdítottak rá, miközben átmentek a balszárnyra. A bal szárny lovasosztagai is felvonultak, és nyílzáport zúdítottak a bizánciak derékhadára, miközben oda jutottak, ahonnan a jobb szárny lovasosztagai kiindultak. A nyilazás így állandóan folyt, a lovasosztagok pedig forogtak, mint a malomkerék. Maga a türk jobb szárny, középhad és bal szárny azonban nem mozdult." A folytatásból kiderül, hogy a besenyők feladata volt a bizánci sereg csatarendjének fellazítása. Amikor a megbomlott sorú bizánci sereg támadásba lendült az addig mozdulatlan magyar fősereg ellen, az utat nyitott nekik, de aztán elborították nyílzáporukkal a bizánciakat. Ettől a nyílzáportól megpecsételődött a bizánci sereg sorsa. „A lovasosztagok jobbról és balról száguldoztak. Előkerültek a kardok is. Elsötétült a láthatár..." — zárja a csataleírást Maszúdi.6 3 Annak ellenére, hogy a két hadfelállás jócskán különbözik egymástól, vannak közös vonásaik is. Mindkét hadrendnek az a célja, hogy az ellenség tömött hadsorát felbomlassza, szétzilálja. Speciális módszere a színlelt megfutamodás: ha az ellenfél
