Századok – 1994
Tanulmányok - Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország történetének vázlata II/288
A JAGELLÓ-KORI MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI VÁZLATA 309 káros kihatásai megvoltak. A törvény — és a vele egy időben elkészült, bár soha papíron törvényerőre nem emelkedett Werbóczy-féle Hármaskönyv — alapot nyújtott az uralkodó osztály számára mind a jobbágyok terheinek fokozására, mind pedig a jobbágyi árukereskedelemmel szembeni konkurrencia kiépítésére. A legkárosabb volt azonban a költözési jog eltörlése. Bár ezt sem hajtották végre százszázalékosan, gyakorlatilag súlyos csapást mért a városokba költözésre, és így hozzájárult a városok gyengítéséhez.15 1 Sokszor felmerül az a gondolat, hogy a parasztok legyőzése (és a megtorlás) nem csupán azzal járult hozzá a mohácsi katasztrófához, hogy gazdaságilag gyengült az ország, hanem azzal is, hogy kikapcsolta a védelméből az egyetlen erőt, amely hajlandó lett volna az ország megvédésére fegyvert fogni.15 2 Nem tagadhatjuk, hogy ebben az érvelésben sok igazság található. Az a tény, hogy a parasztcsapatok nemegyszer jól fegyverzett, katonailag kiképzett csapatokkal szemben eredményt tudtak 1514-ben felmutatni, arra utal, hogy bizonyos mértékben jártasak voltak a fegyverviselésben. A hajdúknak, akik fegyveresen kísérték messzi piacokra a szarvasmarhacsordákat, a felkelésben játszott szerepe pontosan adatolt.15 3 Van azonban még egy nem jelentéktelen tény: különösen eredményesen harcoltak a parasztok a délalföldi részeken, ott, ahol a végvárakban hadiszolgálatot ellátó, és ezért szabadságjogokkal rendelkező katonaparasztok éltek.15 4 Ezeknek egy része feltehetően csatlakozott a felkeléshez. Ezek és a hajdúk biztosították a sikert a felkelt jobbágyoknak, hiszen reguláris, tüzérséggel rendelkező csapatokkal szemben a gyakorlatlan, gyengén felfegyverzett parasztoknak sok sikerre nem lehetett reményük. Az tény, hogy a parasztok először valóban a török ellen indultak, de az teljesen valószínűden, hogy jelentősebb reguláris katonai erők támogatása nélkül valami eredményt tudtak volna elérni. A bosszútörvények ugyan szigorúan büntették a hajdúkat. A vojniknak nevezett katonaparasztokkal szemben azonban még az 1514-es törvény elvetett tervezete sem lépett fel, pontosabban véve szabadságukat a tíz dél-alföldi, ill. szerémségi megyére kívánta korlátozni.155 Az uralkodó osztály ugyanis jól tudta, hogy a határok védelmét nélkülük viszonylag olcsón nem tudta volna biztosítani. Katonailag tehát a körülményekhez képest kisebb kárt okozott a parasztháború az azt követő megtorlással, hiszen a parasztság háborúban felhasználható hányadának nem ártott nagymértékben. Az igazi katasztrófa 1521-ben kezdődött el. 1520. szeptember 22-én meghalt I. Szelim szultán, aki alatt egyharmaddal nőtt az oszmán birodalom kiterjedése. Elfoglalta Szíriát, Egyiptomot, valamint Irak északi részét, 1514-ben pedig legyőzte egyetlen jelentős keleti ellenfelét, Iszmail perzsa saht. Uralkodása végén, 1519-ben kötötték meg az utolsó magyar-török fegyverszünetet, ami azonban halálával automatikusan elvesztette hatályát annak ellenére, hogy később a magyar propaganda külföld felé ennek ellentétét állította.156 (A szultán halála hírére maga II. Lajos is azt írta, hogy a fegyverszünetnek vége.)15 7 Az új szultán — I. Szulejmán (1520-1566) — ugyan követet küldött Budára a fegyverszünet meghosszabbítása végett, de a jelek szerint ennek célja csak a magyar felkészülés elaltatása volt, hiszen 1521. május 18-án már megindult a török sereg Magyarország ellen. A magyarok sem óhajtották feltehetően a békét, hiszen a követet fogságba vetették.15 8 Az eredmény: Nándorfehérvár meglepően hosszú ostrom után augusztus 29-én elesett, ezáltal pedig a magyar vég-
