Századok – 1994
Tanulmányok - Zsoldos Attila: Iobagio Castri Possessionem Habens. (A várjobbágyi jogállás anyagi hátterének kérdései) II/254
264 ZSOLDOS ATTILA ensek, nemesek vagy egyházi népek is kötelesek voltak megfizetni, ami elég valószínűtlenné teszi, hogy éppen a váijobbágyok lettek volna kivételezett helyzetben. Akármi volt is a helyzet a collectaval, annyi bizonyos, hogy az 1336-ban portális adóvá átalakított kamara hasznát a 14. században a várjobbágyok, a többi királyi kondicionáriussal (servis et conditionariis nostris, scilicet regalibus et reginalibus) együtt, nem fizették, miként az egyházak népei sem.65 A váijobbágyok széleskörű — de talán nem általános — adómentessége6 6 nagy valószínűséggel azt a célt szolgálta, hogy a vár előkelői zavartalanul láthassák el a jogállásuk alapján rájuk háruló szolgálatokat. Mind a katonáskodás, mind a királyi várszervezet népeinek alsóbb fokú igazgatása, mely utóbbi feladathoz a királyi vármegyében adódó közhatalmi jellegű megbízatások teljesítése is társulhatott alkalomadtán, kétségtelenül igénybe vette a váijobbágyság anyagi erőforrásait. A várjobbágyi szolgálatok maradéktalan teljesítése minden bizonnyal nagyobb közvetett haszonnal járt a királyi hatalomra nézve, mint a várjobbágyok közveüen megadóztatása révén elérhető jövedelem. Alighanem ezen az alapon válhatott a királyi várszervezetnek alárendelt különböző szolgáltató csoportokhoz viszonyított kiváltságos helyzet, előkelő állapot hű tükrévé a várjobbágyi jogállás azon sajátossága, hogy a státus által biztosított szabadságok teljességét élvezők mentesek voltak azon adó- és szolgáltatásterhek túlnyomó többségétől, amelyeket alantasabb állapotú várszervezetbeli társaik viseltek. A várjobbágyság anyagi helyzetére vonatkozó vizsgálatunk lezárásaképpen talán nem lesz érdektelen közelebbről is szemügyre venni egy olyan váijobbágy példáját, akit bízvást tekinthetünk rendkívüli nagyságú vagyon birtokosának. A vasi várszervezethez tartozó Csói Mochia eseie több szempontból is különleges. Önmagában már az is ritkaságszámba megy, hogy egyetlen váijobbágy személyét illetően bőségesnek mondható forrásanyag áll a rendelkezésünkre, s így vagyonáról nemcsak egykét adat alapján alkothatunk többé-kevésbé hiányos képet magunknak, mint annyi más társával kapcsolatosan. Az is kitüntetett figyelemre érdemesíti személyét, hogy viszonylag pontos ismereteink vannak Mochia vagyonának nagyságáról, a kezén lévő birtokállomány eredetéről, s az abban bekövetkezett változások némelyikéről. Az szerfelett valószínűnek tűnik, hogy Mochia vagyonossága messze meghaladta a várjobbágyokra általában jellemző mértéket, hiszen nem kevesebb, mint tizenkilenc birtok(rész) volt a tulajdonában különböző jogcímeken, igaz, nem egyidejűleg. A vagyon összetétele, a birtokállomány szerkezete azonban nagyjából hasonló lehetett a többi váijobbágy esetében is. Csói Mochia azok között a vasi váijobbágyok között tűnik fel első ízben, akik 1255-ben Roland nádor és pozsonyi ispán, a IV. Béla király által a várföldek ügyében országos hatáskörrel kirendelt bíró előtt egy malomért pereskedtek a Ják nembéli Artuna fia Márton ellenében.67 A perben szerepet vállaló váijobbágyok sorában Mochia mellett egy másik csóinak mondott várjobbággyal is találkozunk, bizonyos Pállal, aki akkor már évtizedek óta szerepelt vasi ügyekben,6 8 s így nyilván a Mochiát megelőző vagy még korábbi nemzedék tagja volt. Csói Pál későbbi említésekből is ismert, a személyére vonatkozó adatok sora 1263 után szakad meg.69 Pál és Mochia között a közös „Csó-i" (de Chou) illetőségen kívül egyéb kapcsolat, rokonság nem mutatható ki, jóllehet ennek megléte valószínűnek tűnik. Mochia a későbbiekben is
