Századok – 1994
Tanulmányok - Zsoldos Attila: Iobagio Castri Possessionem Habens. (A várjobbágyi jogállás anyagi hátterének kérdései) II/254
A VÁRJOBBÁGYI JOGÁLLÁS ANYAGI HÁTTERE 259 gyok tevékeny támogatásáról lemondtak, ami persze — a kérdés másik oldala felől nézve a dolgot — maga is siettette a várszervezet bomlását. Bár a várjobbágyok anyagi helyzetét a 13. században alighanem elsősorban a kezükön lévő földek nagysága és minősége határozta meg, más jellegű, hasonlóképpen értéket képviselő, s adandó alkalommal értékesíthető javaknak is a birtokában lehettek. Több alkalommal a várjobbágyok tulajdonában álló szolgákról (servi) értesülhetünk, akik részben házi cselédek lehettek, részben pedig a várjobbágy földjeinek megművelése lehetett a feladatuk. Forrásaink nem világítják meg, mi módon jutottak az ilyen szolgák a várjobbágyok kezére. Igen valószínű, hogy a számításba jöhető lehetőségek — külhoni hadjáratok hadifoglyai, az ítéletileg szolgaságra vetett hazai szabadok megvásárlása, stb. — mindegyike szerepet játszhatott egy-egy várjobbágy szolgavagyonának kialakulásában. A várjobbágyok, maguk is szolgai jogállású társadalmi csoport tagjai,27 éppen úgy urai voltak a maguk szolgáinak, mint bármely közszabad vagy nemes a sajátjainak. Szolgáik tulajdonjoga felett pereskedtek, esetenként eladták őket, de arra is találunk példát, hogy a várjobbágy felszabadította szolgálóját (ancillam) annak fiával együtt, vagy lehetővé tette a szolga számára, hogy pénzen váltsa meg tulajdon szabadságát.2 8 Egy várjobbágy tulajdonában forrásaink rendszerint csak néhány szolgáról tesznek említést, így alighanem különösen nagy vagyonúnak tekinthetjük azt a Pál nevű soproni várjobbágyot, akinek Mihály prédiumán kilenc szolgaháznép (mansiones servorum) mellett még tíz nőtlen szolga és négy háznép libertinus, összesen hatvannégy személy élt.2 9 A várjobbágyi vagyon gyarapításában meglehetett a maga szerepe — mint arra már utaltunk — a tisztségviselésnek is. Némely várszervezeti tisztség esetében adatokkal rendelkezünk arra nézve, hogy viselőik alárendeltjeiktől rendszeres jövedelmet húztak. Forrásaink említik a századokba osztott várnépbeliek által a száznagyuknak fizetett debitum centurionist,3 0 míg a magyarósdi őrök állapotát szabályozó királyi rendelkezés — egyebek mellett — részletesen tárgyalja az őrnagyot az őrök részéről megillető járandóságok fajtáit és mértékét.3 1 Ennek alapján talán nem indokolatlan arra gondolni, hogy valamilyen formában a többi tisztségviselő is részesedett a várszervezet alá rendelt népek munkájának gyümölcseiből. Néhány esetben értesüléssel bírunk az egy adott pillanatban a várjobbágy rendelkezésére álló pénzösszeg nagyságáról is. A Hont megyei Paláston élő várjobbágyrokonság egyik tagja, amikor emberölés miatt kilenc márka vérdíj megfizetésére kötelezte az ügyében eljáró fogott bírák ítélete, csak három márkát és három fertót volt képes készpénzben (in promta pecunia) előteremteni, a fennmaradó összeg fejében egy birtokrészt engedett át a megölt személy rokonainak. Trencséni várjobbágyok a meghalt rokonuk özvegyének járó hitbér címén követelt, igen tekintélyes nagyságú összegnek, ötven márkának még egy részét sem tudták pénzben vagy más ingóságban megfizetni, s ezért egy birtok és két szolga átengedésével rótták le tartozásukat az özvegy rokonainak.32 Kedvező esetben ugyanakkor tekintélyesnek mondható készpénzhez is hozzájuthattak a várjobbágyok, mint azok az abaújiak is, akiket a király birtokcserére kért fel, s mivel a várjobbágyok földjéért cserébe adott birtok kisebb és kevesebb hasznot hozó volt, mint az eredeti, még húsz márka ezüstöt is kaptak a királytól. Hasonló módon tett szert hét barsi várjobbágy a királytól csere útján elnyert birtok mellett még ötven márkára is.33 Adott esetben egy várjobbágy
