Századok – 1994
Tanulmányok - Zsoldos Attila: Iobagio Castri Possessionem Habens. (A várjobbágyi jogállás anyagi hátterének kérdései) II/254
258 ZSOLDOS ATTILA gyott meg az adományosok kezén, s azt is azzal a feltétellel, hogy hadjárat esetén „egy jól felszerelt katonát" (unum militem armis militaribus bene preparatum) kötelesek a királyi sereg számára kiállítani.18 Az egybehangzó adatok alapján a két ekealjnyi földdel nem rendelkező váijobbágyokat sorolhatjuk a kifejezetten szegény és tartósan ebben az állapotban élő várjobbágyok közé. Előre nem látható, váratlanul bekövetkező esemény hatására persze a két ekealjnál nagyobb birtokkal rendelkező várjobbágyok is kerülhettek olyan helyzetbe, hogy joggal hivatkozhattak szegénységükre. 1266. évi adat szerint ungi várjobbágyok a tatárjárás utáni szükségükben voltak kénytelenek egy földjüktől megválni.1 9 Az eset tipikus voltát igazolja, hogy a tatárjárást követően IV. Béla több ízben is általános érvényű rendelkezésként fogalmazta meg, hogy az éhínség idején (famis tempore) elidegenített birtokokat nem lehet visszakövetelni.20 1276-ban arról értesülünk, hogy szolgagyőri várjobbágyok osztrák seregek betörése következtében „jutottak igen nagy szegénységre".2 1 Figyelemre méltó az a magatartás, amelyet a királyi hatalom a szegény vagy az elszegényedett várjobbágyok irányában tanúsított. Ha a várjobbágy vagyoni helyzete már annyira megromlott, hogy nem volt képes ellátni a várnak járó köteles szolgálatait, még ebben az esetben sem merült fel annak a lehetősége, hogy a várjobbágyot mintegy „visszasorolják" a várnépbeliek közé. A szegény várjobbágyok anyagi helyzetének javítását illetően más megoldásokkal találkozunk. IV. Béla a szegénységére vagy földjének elégtelenségére hivatkozó várjobbágyokat birtokadományban részesítette. így kapott földet az a pozsonyi Magyar várjobbágynemzetséghez tartozó Etre a fiaival együtt, akinek csallóközi földjét víz öntötte el.22 Hasonló módon más várjobbágyok is jutottak birtokadományokhoz.2 3 Közös jellemzője ezeknek az eseteknek, hogy a szegény (ill. szegénységére hivatkozó) várjobbágy anyagi helyzetének javítására IV. Béla a királyi várszervezet keretein belül keresett és talált megoldást: általában a várjobbágynak juttatott birtok is a vár üresen álló földjei közül került ki. Ez a jelenség meglehetős pontossággal rámutat arra a várjobbágyi birtoklást támogató királyi politikára, amely elsősorban IV. Béla király törekvéseit jellemezte. Az ilyen adomány célja egyértelműen megállapítható: biztosítani a várjobbágyi jogállás anyagi alapjait, s ezáltal működésben tartani a királyi várszervezet hagyományos rendjét.24 IV. Béla utódainak idejében — ide értve V. István ifjabb királyságának éveit is — a várjobbágyok anyagi gondjainak enyhítésére egy másfajta, a királyi várszervezet határait átlépő megoldást került előtérbe. E korszak forrásanyagában egyre gyakrabban találkozunk olyan várjobbágyokkal, akik földjüket vagy annak egy részét szegénységükre hivatkozva kénytelenek elidegeníteni: eladni vagy zálogba vetni.25 Esetenként a várjobbágyok szegénységük enyhítése érdekében kértek és kaptak engedélyt a királytól földjük eladására.2 6 Összehasonlítva a IV. Béla által az ilyen esetekben alkalmazott földadományokkal, szembetűnő a különbség. Ez a gyakorlat arra vall, hogy a 13. század utolsó negyedében a királyi hatalom kevésbé tartotta lehetségesnek vagy fontosnak a várjobbágyi jogállás anyagi hátterének tudatos és következetes biztosítását, mint IV. Béla a század közepén. Az anyagi nehézségekkel küzdő várjobbágyokkal kapcsolatos királyi politika megváltozásának hátterében minden bizonnyal a királyi várszervezet bomlási folyamatában időközben bekövetkezett előrehaladás húzódott meg. Míg IV. Béla a rendelkezésre álló eszközökkel a várjobbágyság és a várszervezet fenntartására törekedett, utódai a szegény sorsú várjobbá-
