Századok – 1994
Tanulmányok - Zsoldos Attila: Iobagio Castri Possessionem Habens. (A várjobbágyi jogállás anyagi hátterének kérdései) II/254
A VÁRJOBBÁGYI JOGÁLLÁS ANYAGI HÁTTERE 257 Az örökös nélkül meghalt várjobbágyok birtokainak nagyságára valamint a várjobbágyok földeladásaira vonatkozó adatok alapján megkísérelhető az egy várjobbágy kezén lévő birtok átlagos nagyságának megbecslése. A számítás elvégzésekor a fentiekben kifejtetteknek megfelelően az örökös nélkül meghalt várjobbágy birtokának ismert nagyságát a teljes birtoknagyságnak tekintettük, míg az adásvételekben szereplő, egy várjobbágyra jutó birtoknagysághoz — az alábbiakban ismertetendő megfontolás alapján — még további két ekealjnyi birtok meglétét tételeztük fel. Az így kapott eredmény négy és fél ekealjnyinak (4,65) mutatja az átlagos várjobbágyi birtok nagyságát, ahol is a legkisebb érték fél ekealj, a legnagyobb pedig ennek huszonnégyszerese, tizenkét ekealj. Bármennyire is reálisnak tűnik ez az eredmény, mégis kénytelenek vagyunk ismételten felhívni a figyelmet az alkalmazott eljárás során elkerülhetetlenül jelentkező hibaforrásokra, amelyeket egy konkrét példa bármely elméleti megfontolásnál szemléletesebben érzékeltet. 1284-ben tizenkét ungi várjobbágy eladta Tiba nevű örökölt birtokának egyharmadát nyolcvan márkáért. A három márkás átlagos földárral számolva az eladott földdarab nagysága több mint huszonhat és fél (26,6) ekealjnyira tehető, az egész birtok pedig közel nyolcvan ekealjnyira. 1290-ben ugyanezen várjobbágyrokonság hét tagja Tiba föld többi részét is elidegenítette, mégpedig igen tekintélyes, háromszáz márkára rúgó összegért. Ha ez utóbbi adásvételre is alkalmazzuk a három márkás földárat, úgy a várjobbágyok kezén eredetileg — a két eladást megelőzően — lévő Tiba föld nagyságaként az előbbiekben megállapított nyolcvan ekealjnak csaknem kétszeresét, kereken százötven ekealjnyi birtoknagyságot kapunk.1 5 Nyilvánvaló tehát, hogy a birtokok adásvételénél, amint az várható is volt, számos olyan körülmény is szerepet játszhatott az ár alakulásában, amelyek erőteljesebben befolyásolták a vételárat, mint önmagában a föld nagysága. Ezekről a körülményekről azonban csak különlegesen kedvező forrásadottságok mellett értesülhetnénk, s így a mechanikus számításra gyakorolt torzító hatásukat regisztrálhatjuk ugyan, de a torzítás pontos mértékét nem. Mindaddig, amíg valamiféle összeírás jellegű forrás nem kerül elő — aminek az esélye sajnálatos módon vajmi csekély —, a rendelkezésünkre álló adatok alapján csak a fentiekhez hasonló, bizonytalanságokkal terhes becslések kockáztathatók meg a várjobbágyi birtok átlagos nagyságát illetően. Az egyes várjobbágyok kezén lévő birtok nagyságát tehát nem tudjuk kétségtelen hitelű számokhoz kötni. Némileg kedvezőbb a helyzet a várjobbágyságon belül kialakult vagyoni differenciálódás tekintetében. Forrásaink számos alkalommal utalnak egy-egy várjobbágy(rokonság) szegénységére.1 6 Magától értetődően merül fel a kérdés, hogy vajon hol húzódhatott a határ a „szegény" és a „jómódú" várjobbágy között. Ha pusztán a várjobbágy kezén lévő föld nagyságából indulunk ki, viszonylag egyszerűen meg lehet határozni azt a szintet, amely alatt joggal lehet a várjobbágy szegénységéről beszélni. A 13. század közepén több forrásunk is két ekealjnyi földet tüntet fel akkora birtoknagyságként, mely képes volt biztosítani egy „jól felfegyverzett" (bene armatus), tehát hozzávetőleg a várjobbágyi típusnak megfelelő harcos kiállításának költségeit. így alakította ki IV. Béla a turóci jobbágyfiúk helyzetének rendezésekor az egyes birtokok átlagos nagyságát,17 s így foglalt állást már 1240-ben is, amikor apja egyik korábbi adományát visszavonva, csak két ekealjnyi földet ha-