Századok – 1994
Tanulmányok - Zsoldos Attila: Iobagio Castri Possessionem Habens. (A várjobbágyi jogállás anyagi hátterének kérdései) II/254
Zsoldos Attila IOBAGIO CASTRI POSSESSIONEM HABENS (A várjobbágyi jogállás anyagi hátterének kérdései) A tanulmány címéül választott kifejezéssel több 13. századi forrásunkban találkozhatunk. „Jó hírű birtokos váijobbágy" (iobagio castri bone fame possessionem habens) jelenlétét kívánta meg az uralkodói rendelkezés mind az őrök, mind a várnépbeliek esetében akár a tizedszedés, akár a pénzváltás alkalmával, s a birtokos várjobbágyok közül kellett kikerülnie az őrök közvetlen elöljárójának, az őrnagynak is.1 A történeti kutatás rendelkezésére álló adatok nem hagynak kétséget afelől, hogy a várjobbágyság valóban az Árpád-kori magyar társadalom rendkívül tarka képet mutató birtokos rétegéhez tartozott. A kérdésre irányuló vizsgálat eredményei alapján az is megállapítható, hogy a várjobbágyi státus elismerten föld birtoklására feljogosító jogállás volt.2 A váijobbágyok birtokos voltának a puszta megállapításán túlmenően azonban az eddigi szakirodalom nem szentelt különösebb figyelmet annak a kérdésnek, hogy vajon mekkora volt az az anyagi háttér, amely a váijobbágyi státus által megszabott kötelezettségek teljesítésének fedezésére szolgált. Mind a hadakozás, mind a tisztségviselés jelentős megterhelést jelenthetett még akkor is, ha esetenként maguk is hozzájárulhattak a várjobbágy vagyonának gyarapodásához akár hadizsákmány, akár a tisztségviselés révén szerzett jövedelmek révén. Történetírásunk tartózkodása a várjobbágyság vagyoni állapotának kérdéseit illetően nagyon is érthető: egy ilyen tárgyú vizsgálat előtt számos akadály tornyosul. Elsőként, ha unalmas közhelynek számít is, adataink elégtelen mennyiségét szükséges megemlíteni ezek sorában. Sajátos ellentmondás, hogy miközben a várjobbágyokra vonatkozó forrásaink legnagyobb hányada a várjobbágyot mint földbirtokost állítja elénk, e forrásoknak csupán elenyésző töredéke alkalmas arra, hogy segítségével a várjobbágy vagyonának mértékére, ha még oly óvatos becslés formájában is, következtetést kockáztassunk meg. A ránk maradt oklevelek gyakran nyújtanak információkat egyegy várjobbágy (rokonság) pillanatnyi anyagi helyzetéről, a legtöbb esetben mégis legfeljebb a történeti megismerés korlátai által határolt tér szűkösségének kényszerű elismerésére vezet a behatóbb vizsgálat kísérlete. Az elért eredményeket bizonytalanná tevő tényezők tárháza szinte kimeríthetetlen: ha ismerjük, hogy egy várjobbágy mennyi pénzért adta el valamely birtokát, gyakran ismeretlen a föld mennyisége. Ez az eset még viszonylag kedvező, hiszen a 13. századi átlagos földár felhasználása lehetővé teszi, hogy a vételár alapján következtessünk az eladott föld nagyságára — az alábbiakban élni is fogunk ezzel a lehetőséggel —, az azonban nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a bármely ily módon kapott érték alapján kibontakozó kép
