Századok – 1994

Történeti irodalom - Dan V. Pleshoyano: Colonel Nicolae Plesoianu and the National Regeneration Movement in Walachia (Ism.: Miskolczy Ambrus) I/207

207 TÖRTÉNETI IRODALOM Dan V. Pleshoyano COLONEL NICOLAE PLEÇOIANU AND THE NATIONAL REGENERATION MOVEMENT IN WALACHIA East European Monographs, Boulder Distributed by Columbia University Press, New York, 1991. East European Monographs, No. CCX. 176 1. PLE§OIANU EZREDES ÉS A HAVASALFÖLDI NEMZETI MEGÚJULÁSI MOZGALOM „Mind ellentmondanak egymásnak és mind hazudnak" — George Cálinescu jellemezte így a havasalföldi 1848-as emlékiratirodalmat az 1941-ben megjelent nagyszabású román irodalomtörténetében. Ha túloz is ez a csípős megjegyzés, a kortörténeti tudományos elemzés szükségességét pontosan jelzi. Lassan neki is lendültek a történészek és irodalomtörténészek. Paradox módon az első nagyobb szabású életrajzot Nicolae Bálcescuról magyar írta: I. Tóth Zoltán, akit egy — talán — eltévedt golyó talált el az utcán, amikor az egyetemi diákság kérvényével az illetékesek felé tartott. Az 1960-as évektől aztán egymást követték a jobbnál jobb román monográfiák: Marin Bucur könyve az újságíró prófétáról C. A. Rosettiról, R. Tomoiagá az írópolitikusról, loan Eliade Rádulescuról, Apostol Stan a katona Gheorghe Magheruról, A. Iordache a propagandista D. Brátianuról és a Golescu családról és még sorolhatnánk. Csak éppen két jelentős egyéniség maradt ki: Ion C. Bratianu, akit tanácsos volt „elfelejteni" annyi kényes kérdéshez kapcsolódott hosszú élete és még inkább leszármazottaié, a másik pedig Nicolae Pleçoianu, akit egyszerűen elfelejtettek. Ez adta a tollat Dan V. Pleshoyanu kezébe. A kutatók mostoha feltételeit mi sem jellemzi jobban, hogy a levéltárba és a központi állami könyvtárba nem sikerült bejutnia. Mégis az életrajz jól sikerült, kiegyensúlyozott munka. Nem idealizálja hősét Valóban elmondható Pleçoianu ezredesről, hogy „without the support of his men, the 1848 revolutionary movement would not have succeeded". Ugyanakkor a műből kiderül, hogy a havasalföldi forradalom a tömegek és az értelmiségi bojárok, jobb szó híján: az ideológusok műve volt. A katonák annyiban játszottak meghatározó szerepet, hogy a nemzeti ideológia vonzásának engedve csatlakoztak a forradalomhoz vagy nem álltak neki ellen. Az ideológia és a lelkesedés söpörte el a régi rendszert, néhány hónapra. Hiszen a hatalomra került forradalmárok nem éreztek elég erőt, hogy a jobbágyfelszabadítást megvalósítsák, forradalmi törvényhozó hatalom megteremtésének sem voltak meg a feltételei. A parasztok és utca népének mozgósításával tudták hatalmukat biztosítani. Sőt, a bukaresti utcák olykor maguktól mozdultak meg. Amikor például az orosz intervenció rémhírére a forradalmi kormány elmenekült, akkor Bukarest népe olyan lelkesen kelt fel, hogy a kormány valóságos diadalmenetben térhetett vissza. Ebben a politikai helyzetben érthető a belső intrikálás és a tömegek mozgósításának szerepe. Ezért nem méltányos, amikor a szerző az egykori forradalmárok intrikáiban egyik vagy másik kortárs leveléből nyert információk alapján foglal állást. Annál is inkább, mert hősére vonatkozóan igazán új forrásokat nem fedezett fel. Alapvető forrása Pleçoianunak mintegy húszoldalas emlékirata. Ezt viszont talán célszerű lett volna angol fordításban közreadni, a képek helyett. Igaz a kötet illusztrálása megfelel a mű krónika jellegének. A kor nagy kérdéseit: alkotmányosság, nemzeti egység, parasztkérdés, külpolitika annyiban érinti, amennyiben ezek Pleçoianu tevékenysége megértéséhez szükségesek. A monográfia annyiban emelkedik ki a 48-as hősök életrajzai közül, amennyiben a fiatal román hadsereg kérdéseivel és jelentőségével bővebben foglalkozik. Ami tökéletesen rossz, az a kötet végén található „román fejedelemségek" című térkép. Első pillantásra a mai Románia határán belül különíti el egymástól egyforma nagyságú betűvel jelölve Moldvát, Havasalföldet, Olténiát, Bánátot, Erdélyt Dobrugeát viszont nem jelzi, kívül marad, bár egy vékony vonalka jelzi a mai határt, olyan vonal, amely a történeti Erdélyt különíti el, sőt a Bánátot is Arad vidékétől, amely Biharral alkot valami névtelen valamit egészen Máramarosig. Belgrádot a fehér semmiben fedezhetjük fel. Románia mai nyugati határa mellett pedig Ausztriát. És mindehhez nem lelünk semmiféle magyarázatot. Nem is méltó a könyvhöz. Ennek legnagyobb érdeme azon túlmenóen, hogy felidéz egy feledésbe merült történelmi figurát, az a figyelmeztetés, hogy immár meg kellene ími a román 48-as nemzedék kollektív életrajzát, hiszen a nemzedéki szolidaritás is tudjuk milyen komoly történelmi hajtóerő lehet. Miskolczy Ambrus