Századok – 1994

Beszámoló - Beszámoló a Werbőczy István és műve c. tudományos ülésről (Földi András) I/194

BESZÁMOLÓ 197 lakosság rovására elkövetett kihágásainak, a török tisztviselők működésének szabályozása —, amelyekben a magyar hatóságok nem voltak érdekeltek, vagy amelyekbe az ügy természete miatt amúgy sem tudtak volna beleszólni. A magyar és az erdélyi országgyűlések nem koncepciótlanságból vagy a tényleges erőviszonyok előtti kapitulálásból foglalkoztak szembeszökően keveset a hódoltság belviszonyaival, hanem azért, mert ezzel is kifejezésre kívánták jutattni, hogy valamennyi általános végzésüket érvényesnek tekintik a megszállt területekre is. Éppen ezért külön csak olyan esetekben szabályozták a hódoltsági vagy azzal kapcsolatos kérdéseket, ha az — egyediségük vagy területi behatároltságuk miatt — végképp elkerülhetetlen volt. Abban azonban, hogy ezek igazolhatóképpen megmaradtak a magyar jogrendszer keretei között s magyar normákra hivatkozva ítélkeztek és jártak el, bizonyíthatóan nagy szerepe volt a sokáig egyedül hozzáférhető kódexnek, Werbőczy Tripartitumának. Erdő Péter egyházjogász professzor tanulmánya a magyarországi egyházmegyei zsinatok fennmaradt szövegeit elemezte. Rámutatott arra, hogy az 1382. évi esztergomi egyházmegyei zsinat határozatai (constitutiones), melyeket több-kevesebb változással számos hazai egyházmegyei zsinat is megújított, egészen pontosan megfelelnek a szinodális könyvnek az újabb, elsősorban spanyol szakirodalomban elfogadott definíciójának. Ennek nyomán az előadó kísérletet tett az esztergomi szinodális könyv forrásainak meghatározására. A forrásszöveget egy ugyanilyen műfajú, jóval korábbi, délfrancia zsinat által kiadott és később széles körben elterjedt szinodális könyvben jelöli meg. Az esztergomi könyv szövegszerű egybeeséseit és jelentős eltéréseit vagy azzal tartja indokolhatónak, hogy a forrás hatása közvetett volt, vagy azzal, hogy az esztergomi könyv megfogalmazója szabadon kezelte forrásait. Felhívja a figyelmet arra is, hogy ugyanez a franciaországi szöveg hasonlóan szabad átvétel formájában késő középkori spanyol szinodális könyvekben is megjelenik. Ezt követően az ülésszak külföldi előadója, Wilhelm Brauneder bécsi jogtörténész professzor beszélt Werbőczy István munkásságának ausztriai hatásáról. Az 1517-es bécsi nyomtatott kiadását követően a Hármaskönyv a Lajtától nyugatra fekvő területeken is ismertté vált. Különösen a Habsburg-ház Magyarország felé fordulásával, a 18. században nőtt meg iránta az érdeklődés. Ausztriában évszázadokon át a magyar jog legfontosabb forrásaként tartották számon, ezért ennek kapcsán mind a jogirodalomban mind a jogi oktatásban idézték és hivatkoztak rá, ám a ciszlajtán joghoz fűzött magyarázatokban, akárcsak a kodifikációs munkákban, idegen jog lévén nem használták fel. Ennek oka abban keresendő, hogy egy különálló jog forrásának tekintették. Az előadó többek között ezzel is azt kívánta bizonyítani, hogy Ausztria Magyarország jogrendjét önállónak tekintette, s hazánkat nem olvasztotta be a Habsburg Monarchia jogrendjébe. Ezt követően Lengyel Andrea, az ELTE római jogi tanszékének tanársegédje a római per- és vagyonjog Hármaskönyvbeli elemeit ismertette. Rámutatott arra, hogy a római jog forrásaiból vett szó szerinti idézeteket leginkább a Prológusban találunk, ahol Werbőczy a bolognai glosszátoroknak az ő idejében már elavultnak számító módszerét követve összegyűjtött minden, számára releváns és elérhető forrást, amelyeket saját szavaival fűzött egymáshoz. E módszer magyarázatát az operis